rakétatámadás
Izraeli légitámadások: újabb két halott, hétfő óta 26 gázai halt meg és 122 sebesült meg
Két izraeli nő életét vesztette a Gázai övezetből indított rakéták becsapódása nyomán Askelónban kedden, Benjámin Netanjahu miniszterelnök súlyos csapást ígért a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezetnek, és türelmet kért az izraeliektől – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet kedden.Rakétatalálat ért egy kormányzati épületet Afganisztánban, többen megsérültek
Rakéta csapódott a kelet-afganisztáni Kunar tartomány székhelyének kormányzati épületébe, ahol éppen diákok Korán-szavaló versenyét tartották. Legalább tizenhatan megsebesültek, főként tinédzserek. Ikbál Szaid tartományi kormányzó újságíróknak adott nyilatkozatában a kormányellenes, szélsőséges tálibokat vádolta a támadással, hozzátéve, hogy a rakétát a tartomány Marvara nevű, hegyvidékes részéből lőtték ki. Helyi tisztségviselők szerint legalább háromszázan voltak az épületben a rakéta becsapódásakor.Rakéták csapódtak be Kabul egyik lakónegyedében
Legalább tizennégy lövedék csapódott be szombaton Afganisztánban a főváros, Kabul egyik lakónegyedében; a támadásban legkevesebb öt ember életét vesztette, huszonegy másik megsebesült – közölte az afgán egészségügyi minisztérium szóvivője.Nincs nyugvópont Hegyi-Karabah kérdésében – Többen meghaltak egy azeriek elleni rakétatámadásban
Szombatra virradó éjjel ismét rakétatámadás érte az északnyugat-azerbajdzsáni Gandzsa városát, a támadás az azeri főügyészség közlése szerint 12 ember halálát okozta.Rakétatámadás miatt többen meghaltak Bagdad közelében, az áldozatok között gyermekek is vannak
Két rakéta csapódott be a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében, öten meghaltak, ketten megsebesültek. A támadást vélhetően egy bagdadi lakónegyedből indították, és a halálos áldozatok közt gyerek is van – jelentette be hétfőn az iraki hadsereg.Újra Szíriát lőtték az izraeli harci gépek
Harci repülőgépek rakétacsapást mértek csütörtökre virradóra Homsz és Kuneitra szíriai tartományokban található célpontokra, a támadók feltehetően izraeli gépek voltak – közölte a szíriai sajtó.Irán nem hajlandó átadni a megsérült feketedobozt
Súlyosan megsérült a feketedoboza annak az ukrán utasszállító repülőgépnek, amelyet Irán januárban véletlenül lelőtt – jelentette be az iráni védelmi miniszter szerdán, az ország külügyminisztere azonban leszögezte: a sérülés ellenére sem adják át másik országnak a dobozt.Ajánljuk még

















