rendkívüli jogrend
Csak a rendkívüli jogrend ért véget, a Magyarország elleni vizsgálat nem
A balliberális politikusok szerint addig van diktatúra Magyarországon, amíg ők azt mondják – legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság a Magyar Nemzethez eljuttatott állásfoglalásából. A testület illetékes szóvivője a lapnak azt nyilatkozta: "éberek maradnak" és nyomon fogják követni, hogy a jogállamiságot, alapvető jogokat és a közösségi jog alkalmazását érintő intézkedéseket miképp szünteti meg a kormány.Gulyás Gergely és Kocsis Máté: szerda éjfélkor érhet véget a különleges jogrend (PS-videó)
Lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba, ennek egyik jele például az, hogy stábunk is jelen lehetett Kocsis Máté és Gulyás Gergely valódi (és nem online) közös sajtótájékoztatóján, amelynek apropója az volt, hogy végül ismét tévedtek az ellenzék hivatásos károgói: elmaradt a diktatúra, a kormány visszaadta a veszélyhelyzet miatt megszavazott különleges jogköreit. Megnyugodhat tehát a demokráciát sokadjára elsirató ellenzéki tábor, Orbán tejhatlama(!) megbukott, kis hiba, hogy ezt nem a balliberális politikusok földrengető hisztije vívta ki, hanem csak annyi történt, hogy a kormány azt tette, amit előre megígért.Most a BBC-ben kellett megvédeni a magyar álláspontot – A riportert nem érdekelték a tények
Varga Judit igazságügyi miniszter igen jól állta a sarat a BBC Newsnight című műsorában, akinek rövid időn belül sokadik alkalommal kellett a magyar rendkívüli jogrend védelmére kelnie a nemzetközi sajtóban – számolt be a Magyar Nemzet.Kocsis Máté: Szégyelljék magukat, akik diktatúrát kiáltottak, és kérjenek bocsánatot!
Szégyelljék magukat, akik diktatúrát kiáltottak, és kérjenek bocsánatot – hangsúlyozta keddi közleményében a Fidesz frakcióvezetője, reagálva az ellenzéki pártok nyilatkozataira.Nézőpont: a magyarok 78 százaléka indokoltnak tartja a rendkívüli jogrendet lehetővé tevő veszélyhelyzet bevezetését
A magyarok túlnyomó többsége, 78 százaléka utólag is indokoltnak tartja, hogy az elmúlt bő két hónap koronavírusjárvány-fenyegetésében "rendkívüli jogrendet lehetővé tevő" veszélyhelyzet volt Magyarországon, míg 17 százaléka nem ért vele egyet - közölte a Nézőpont Intézet az MTI-vel legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatása eredményét ismertetve.Varga Judit: júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend
Varga Judit közösségi oldalán számolt be róla, hogy hamarosan véget ér a rendkívüli jogrend hazánkban. Az igazságügyi miniszter posztjában sorra veszi, mennyi alaptalan támadást indított a kormány ellen az ellenzék, a nyugat-európai vezetők és a balliberális sajtó. Abban nem bízik a miniszter, hogy a sajtóban álhíreket terjesztő ellenzék bocsánatot kér, de arra kíváncsi, vajon most a valóságról beszámolnak-e.Budapest zöld főpolgármestere 85 fa kivágásáról döntött egy személyben
Veszélyhelyzeti jogkörével élve tegnapi döntésével 85 fa kivágására adott engedélyt Karácsony Gergely - vette észre az Origo a főváros honlapján. Ez nemcsak azért visszás, mert a főpolgármester-jelölti kampányának meglehetősen hangsúlyos eleme volt a fák és a környezet védelme, hanem azért is, mert ami most a legfontosabb, a védekezés azzal jóval kevesebbet foglalkozik. Elég, ha a fővárosi fenntartású otthonokra utalunk. Ilyen például a Pesti úti idősotthon, ahol továbbra is kiugró a koronavírusban meghaltak és a fertőzöttek száma.A Gyurcsány-párt ismét az Európai Bizottságnál fúrja Magyarországot
A Gyurcsány-párt sokadjára fordul az Európai Bizottsághoz, most épp Göd és a többi önkormányzat védelmének ürügyén. Az ellenzéki párt a vírus elleni védekezést szolgáló rendkívüli jogrenden fanyalog. A DK-s Rónai Sándor szerint tisztán látszik, hogy milyen aljas, a demokráciát lábbal tipró intézkedésekre használja a kormány a rendkívüli jogrendet.Nem érte el a magyarellenes hiszti az Európai Bizottság vezetésének ingerküszöbét
Ismét össztűz alá vette hazánkat a nemzetközi liberálisok élcsapata - írja a MagyarNemzet.hu, hozzátéve, hogy ugyanakkor Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nem állt be a bírálók sorába. Antonio Tajani, az Európai Néppárt egyik alelnöke egy rádióinterjúban hasonlóképpen önmérsékletre intette a balliberális európai politikai erőket, kiemelve, hogy a nemzeti parlamentek, így a magyar is, szuverének.Ajánljuk még