rendőr
Amerika nemcsak a szabadság, hanem az erőszak hazája is
Az a benyomása az embernek, hogy polgárháborús állapotok uralkodnak az Egyesült Államokban; az internetet ellepték azok a felvételek, amelyeken a rasszizmus elleni, békepárti tüntetők éppen háborús övezetet csinálnak a nagyvárosi utcákból. Olyan videók keringenek, amelyeken a fékevesztett "demonstrálók" a bőrszínük miatt támadnak meg mozgássérült fehér embereket, vagy gázolnak el szándékosan rendőrt, esetleg olyan bolttulajdonosokat vernek agyba-főbe, akik csak az üzletüket védik. Ez azonban Amerikában, a szabadság hazájában nem szokatlan. A mostani eseményekben egyetlen szokatlan elem van, az, ahogy a politika kezeli ezt az egészet. Eddig ugyanis a két nagy párt és a közvélemény-formálók is mindent megtettek azért, hogy a zavargások lecsillapodjanak és utána akart mindenki a maga módján tőkét kovácsolni az eseményekből. Most azonban a Demokrata Párt és az ultraliberális celebvilág közös erővel tesz meg mindent azért, hogy az egyre több halálos áldozattól függetlenül eszkalálja az eseményeket és fenntartsa a káoszt, hogy az az elnökválasztásra is jelentős hatással legyen.Bősz Anetté a mai pálma, aki nagyon szeretné, ha a minneapolisi gyors befutna a Deák térre
A mérhetetlen politikai támogatottsággal rendelkező Liberálisok országgyűlési képviselője, Bősz Anett képes volt egyenlőség jelet rakni aközött, hogy az Egyesült Államokban egy rendőr nyakon térdelt egy fekete férfit és aközött, hogy múlt héten BÉKÉS MEGEMLÉKEZÉST tartottak több ezren a Deák téren, ahol két hete egy cigány társaságban szocializálódott fiatal brutálisan halálra késelt két nem cigány származású Újpest-drukkert.Infarktust kapott a születésnapján, egy rendőr mentette meg az életét
A rendőr mellkaskompressziót alkalmazott, amíg a mentők megérkeztek. A 65 éves szegedi férfi életét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály egyik nyomozója mentette meg.Gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy volt rendőrt
Egy volt rendőrt gyermekpornográfiával, míg testvérét pedofil bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, ám két különálló ügyről van szó – írta a Magyar Nemzet. A PestiSrácok.hu úgy tudja, egy ikerpárról van szó.Túlélte a 17 éves fiú a zuhanást - több fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki a buliban történtek miatt
Több embert gyanúsítottként hallgattak ki kábítószer-birtoklás és rongálás miatt azután, hogy egy 17 éves fiú kiugrott az egyik I. kerületi társasház ablakán vasárnap, kora hajnalban - értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk információit a rendőrség is megerősítette. A házban élő emberek lapunknak azt mondták: eddig is volt, hogy házibulit tartottak valamelyik lakásban azonban eddig semmi rendkívüli eset nem történt. Az elsődleges vizsgálat szerint baleset történt, nem merült fel idegenkezűség gyanúja.Több, mint tízezer francia rendőr van karanténban
Egyre súlyosabb a helyzet Franciaországban, ahol a koronavírus miatt az utcán szolgálatot teljesítő rendvédelmisek száma jelentősen megcsappant. A rendőri szakszervezet közlése szerint társaik közül sok a fertőzött és mintegy tízezer rendfenntartó van karanténban.Videón: direkt leköhögi a rendőröket egy nő Párizsban és azt mondja, koronavírusos
A nyugat-európai országokban nem sokan nem veszik komolyan a mostani járványt, a francia főváros főként bevándorlók lakta negyedeiben például sok migráns nem értette meg a járvány miatti karantén szabályait, vagy nem érdekelte az őket. Az egyik ilyen negyedben vették videóra, ahogy egy nő szándékosan leköhögi a rendőröket, miközben azt kiabálja, hogy fertőzött.Letartóztatta a bíróság a rendőrökre baltával és vasvillával támadó négy férfit
Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Járásbíróság távmeghallgatás útján vasárnap egy hónapra elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik baltával és vasvillával támadtak az intézkedő rendőrökre egy borsodi kistelepülésen - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.Újra összecsaptak a migránsok a rendőrökkel a görög-török határon
Nem csillapodik a migrációs feszültség a görög-török határon, ahol a jelentések szerint pénteken újból összecsaptak egymással az illegális bevándorlók és a görög rendőrök, akik nem akarják beengedni országukba a döntő többségében szírekből álló csoportokat.Ajánljuk még
















