rendőrség
Drogkartellt semmisített meg a rendőrség Budapesten (Videóval!)
Egy drogkereskedő-hálózat tizenkét tagját fogták el a rendőrök a fővárosban kedden és szerdán - tették közzé a rendőrség honlapján csütörtökön.Elfogták a magát rendőrnek kiadó román férfit Budapesten
Elfogták a rendőrök azt a román férfit, aki ismeretlen társával rendőrnek adta ki magát, és pénzt csalt ki külföldi turistáktól - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján. A megalapozott gyanú szerint az 55 éves román férfi és ismeretlen társa május 30. és június 5. között a Belvárosban, magát rendőrnek kiadva több külföldi turistát igazoltatott, majd a sértetteknél kábítószert és hamis pénzt keresett.Kiraboltak egy padon alvó férfit, a szemtanút jól megverték
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.Keresi még a rendőrség a multicégeket zsaroló tejesembert
Egyelőre nem találtak szennyezőanyagot a Nébih szakemberei azokban a hazai multicégek által forgalmazott tejtermékekben, amelyekről egy még ismeretlen zsaroló két hete azt állította, hogy a csomagolásaikat megrongálva juttatott idegen anyagot a dobozokba. A rendőrségen külön nyomozócsoport üldözi a tettest, akit eddig még nem sikerült beazonosítani.Családi dráma – meggyilkoltak egy idős házaspárt Hódmezővásárhelyen
Emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen, a feltételezett tetteseket a rendőrség elfogta, egyikük beismerő vallomást tett – jelentették be szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján, Szegeden.Elfogták a taxis támadás gyanúsítottját
Azonosították és elfogták azt a férfit, aki pénteken hajnalban többször megszúrt egy taxisofőrt - közölte a rendőrség honlapján szombaton. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a gyanúsított péntekre virradó éjjel intette le a taxit Budapest IX. kerületében.A rendőrség megsemmisítő válasza a zombibaloldal józsefvárosi üdvöskéjének vádjaira: "Már van egy sheriff a városban, öreg!"
"Kihozná a rendőröket a konténerekből a baloldal józsefvárosi jelöltje" címmel interjú jelent meg Kocsis Máté összbaloldali kihívójával, Győri Péterrel az Indexen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) most hivatalos közleményben cáfolja a Győri-interjúban elhangzottakat. Az alábbiakban a rendőrség válaszát változatlanul adjuk közre.Már szabadlábon az egymilliárddal elhajtó vagyonőr és társa, az elsikkasztott pénzt azóta sem találják a rendőrök
A PestiSrácok.hu információi szerint már szabadlábon vannak a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb sikkasztásának elkövetői, akik a Brink’s pénzszállítóját és a benne lévő milliárdos értékű valutát tüntették el 2011-ben. Őket ugyan öt nappal a bűncselekmény után elfogták, de harmadik társukat és az elrejtett – több mint egymilliárdos – zsákmányt a mai napig nem találják a rendőrök.Ajánljuk még

















