rendőrterror
2006. A terror napjai - Újabb tanúk emlékeznek vissza a brutális gyurcsányi gaztettre
A PestiSrácok.hu-n lát napvilágot a 2006. A terror napjai című dokumentumfilm-sorozat 6. része is, mely ezúttal is a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Civil Jogász Bizottság dokumentumai, bizonyítékai és a szolgálat által segített 2006-os áldozatok nyilatkozatai alapján készült el. Az alkotók a PS hasábjain szeretnék kifejezni köszönetüket a 2006-os rendőrterror azon áldozatainak, "akik vállalták, hogy mikrofon elé állva megosztják személyes, megrázó történetüket, ezzel is segítve, hogy ezek a soha el nem évülő bűnök a társadalmi emlékezetből ki ne kopjanak". Köszönetet mondanak a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak a 2006. őszi rendőrterrorral kapcsolatos igazságtételért 15 éve folytatott kitartó küzdelméért, valamint ügyvédjeinek, akik az áldozatok jogi védelmét a nehéz időkben ellátták, hozzásegítették őket a jóvátételhez, és a kapcsolatot a mai napig is tartják velük. Kifejezik hálájukat a Civil Jogász Bizottságnak és a 2006. őszi jogsértettek érdekképviseletére létrehozott Közhatalom Jogsértettjei Egyesületnek, akik áldozatos és kitartó munkájukkal rengeteg adatot gyűjtöttek össze a 2006-os rendőrterrorról. A sorozat többi része itt érhető el. Kitöltötte a három évet Budaházy börtönben, jogerős ítélet nélkül fogva tartva
2009 június közepén vették először őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba Budaházy Györgyöt, akkor még terrorcselekmény és emberölés előkészülete gyanújával. Kétszer engedték ki és háromszor ültették le eddig ugyanazon ügyből kifolyólag, kényszerintézkedés elrendelésére, vagyis jogerős bírósági ítélet nélkül. A minap a radikális jobboldal ikonikus alakja a fontos évfordulót is a rácsok mögött töltötte: azt a napot, amikor a harmadik évet is letöltötte egy büntetés-végrehajtási intézetben. A magyar jogszabályok szerint ennyi időre zárhatnak el valakit jogerős ítélet nélkül, ha fennállnak vele szemben a kényszerintézkedés feltételei. A harmadik év elteltével, ha nincs jogerős ítélet, a terheltet, vádlottat szabadon kell engedni, kivéve akkor, ha elsőfokú ítélet már született és abban kizárták a kedvezményekből, mint a reintegrációs őrizet vagy a feltételes szabadlábra helyezés. Békemenetre fel!
Ma van az 1956-os forradalom 65. évfordulója, de pontosan tizenöt évvel ezelőtt történt az is, hogy egy táncoslábú bolond Néró belesuttogott néhány szót a telefonba, majd egy percre rá a vonal másik végén álló rendőrvezetők hangos utasításokat adtak ki: azonosítót le, gumilövedéket elő, roham! Ma ugyanez az ember készül kormányt buktatni, alkotmányt radírozni és leszámolni mindenkivel, akire habzószájú, hataloméhes, vérszagra gyűlő szövetségesei rámutatnak: ő is Fidesz-bérenc, bilincset rá, lakat alá! De érzi az európai baloldal is a vérszagot, rohamoz a LIBE-bizottság, üzengetnek a liberálisok, mernek nagyot álmodni a bevándorláspártiak és az LMBTQ-ideológusok – tényleg nagy nap lenne nekik, mikor bukna az Orbán-kormány! Ja, és tegnap lett tízéves a Demokratikus Koalíció… Kell még ennél több ahhoz, hogy kikeljünk a fotelből? Portré az ország totális összeomlásáról fröcsögő és pánikot keltő Dobrev Kláráról (Karantén-vlog)
Ahogy azt láthattátok és hallhattátok, a Karanténvlog egészségügyi okok miatt két hónapig szünetel, de a baloldal miniszterelnök-jelöltjeiből még előre összeállítottam négy portrét és egy bónuszt, ezért a következő hetekben ezeket láthatjátok. Elsőként Gyurcsány felesége, Dobrev Klára kerül górcső alá, aki nem hazudtolja meg a kommunista retorikát és irányvonalat, sőt, működésére és gonosz demagógiájára vélhetően még Lenin is büszke lenne. Az 1956-os forradalmat követő kommunista megtorlás egyik leggonoszabb résztvevője volt Apró Antal, akinek unokája, Dobrev Klára sem szégyenkezhet. Valljuk, hogy senkit sem ítélhetünk meg a felmenői tettei miatt, azonban ez azt sem jelenti, hogy az illető érintetlen. Dobrevet saját aljassága, hazugságai és hergelése miatt nem kíméljük, ehhez semmi köze nincs a kommunista szülőknek és nagyszülőknek. Gyurcsány felesége – hiába mondja magáról, hogy elítéli a nagyszülei működését – mégis ugyanazt a stílust, üzenetet és internacionalista, kommunista beidegződést mutatja. Dobrev számára az a legfontosabb, hogy elképesztő módon hergeljen, a legdemagógabb és hazugabb szólamokkal korbácsolja az indulatokat. Jó példa erre, hogy miközben visszafogottságról papol, az ország összeomlását terjesztve kelt pánikot a sikeres járványkezelést követően is. Dobrev abban is jó, hogy most már szinte mindent ingyen ígér meg az embereknek, vizet, áramot, gázt, azonban tudjuk férje 2010 előtti országromboló tevékenységéből, hogy pont a szegény emberek isszák meg a levét ezeknek a hamis ígéreteknek. Gyurcsányné természetesen már a 2006-os rendőrterrort és a szemkilövetést is mentegeti, kimutatva a valódi hozzáállását és még a saját oldala szerint sincs nagyobb hazug nála, ahogy Szanyi kapitány is megmondta. Nézzétek a rendhagyó Karanténvlogot, most is van min dühöngeni és persze nevetni is! Donáth Anna a 2006-os, Gyurcsány-féle rendőrterrort mentegeti; nemváltó műtét előtt a kisgyermekek? (Karantén-vlog)
A Karantén e heti adásából kiderül, hogy miért jelent problémát a nemzeti büszkeség és a hazaszeretet a baloldal számára, akiknek fáj, ha kitartó munkával, hozzáértéssel és egyenes gerinccel találkoznak. Ellenpontként megmutatjuk, hogy mi mozgatja ma a magyar baloldalt, milyen üzeneteket küldenek a társadalomnak és hogyan változtatják folyamatosan a szemléletüket. Kikristályosodott értékekkel nem rendelkeznek, mindig az adott divat szerint próbálnak szavazatokat szerezni. A Karantén nagy szerencséjére Gurmai Zita megint megvillant egy szoci asszonykórus élén, és még mindig azt szajkózza, hogy "a Balaton mindenkié", ebben pedig a teljes ellenzék partner, ezért ígérjük, hogy a közeljövőben egy részletes videós anyagban járunk utána annak, hogy vajon kik voltak azok, akiknek az idején a Balatont szétlopták. Mai adásunkban szóba kerül Donáth Anna 2006-os rendőrterrort mentegető monológja is, hiszen a lánglelkű momentumos szégyenletesnek tartotta, hogy Kövér László a 2006-os brutális szemkilövető akciókkal hasonlította össze a fehérorosz helyzetet. Úgy látszik, hogy Donáthnak a saját népe kevesebbet jelent, mint az ugyancsak megtépázott fehérorosz tüntetők; lehet, hogy elfelejtette, hogy mi történt 2006 őszén Budapesten. Mi felfrissítjük a memóriáját, és ha így sem érzi az analógiát a saját népüket verő karhatalmisták akciói között, akkor bizony nagyon nem szereti azt a hazát, ahol él. Vagy azokat, akik fel mertek kelni Gyurcsány ellen, esetleg csak rosszkor, rossz helyen voltak. Végül szót ejtünk az újkori Mengelék eszetlen őrületéről is, hiszen magukat progresszívnak nevező LMBTQ-aktivisták szerint legálissá kell tenni a kisgyermekek számára is a nemváltó műtéteteket, így egy négyéves kisfiút gondolkodás nélkül nővé lehetne operáltatni és fordítva. Őrület a köbön, a Karantén pedig ismét készen áll a leleplezésre. Nézzék meg videónkat! Gyurcsány szerint az őszödi beszéd a magyar politika legőszintébb, legtisztességesebb és legdrámaibb beszéde volt
Magyarország egyik legőszintébb, legtisztességesebb, legdrámaibb beszéde után igaztalanul egy szándékos politikai puccskísérletet hajtottak végre ellene és kormánya ellen – jelenti ki Gyurcsány Ferenc a kiszivárgott őszödi beszédről, amely az egész baloldalt megrengette, valamint a botrányt követő szemkilövetésekről, rendőrterrorról a Ti kérdeztek, Feri válaszol című Youtube-videósorozat aktuális epizódjában. A szocialista frakcióülésen készült felvétel nyilvánosságra kerüléséről – amelyben elismerte, hogy végighazudtak éveket, miközben nem csináltak semmit –, valamit a demokratikus megmozdulásokról, tüntetésekről azt mondta, mindez szerinte személyes politikai pályafutásának és Magyarország történetének is az egyik legbonyolultabb története.