republikánus párt
Vannak, akik történelmet írtak az amerikai félidős választásokon
A keddi amerikai félidős választásokon voltak, akik történelmet írtak: először lesz képviselő egy szomáliai-amerikai nő, egy palesztinai gyökerű muszlim asszony, legfiatalabbként bekerült a szövetségi törvényhozásba egy 29 éves képviselőjelölt és először választottak homoszexualitását nyíltan vállaló politikust kormányzóvá.Világok csapnak össze ma az amerikai félidős választáson
Elérkezett a félidős választás (midterm election) napja az Egyesült Államokban. A tét nem kevesebb, mint az, hogy Donald Trump folytathatja-e a Trump-doktrína megvalósítását, vagy ezentúl a kongresszus meg fogja akadályozni az intézkedéseit, és politikai patthelyzet alakul ki. Hogy kék (demokrata), vagy vörös (republikánus) hullám lesz-e, szinte megjósolhatatlan. Akárcsak 2016-ban, most is a demokratákat tartották eleinte esélyesebbnek, de az elmúlt időszak politikai összecsapásai miatt mindenki óvatosan közelíti meg a kérdést. A tények azonban makacs dolgok: 1860 óta mindössze három alkalommal, 1934-ben, 1998-ban és 2002-ben fordult elő, hogy az elnök pártja nem veszített a félidős választásokon, de az is igaz, hogy Trump elnöksége alatt semmi nem úgy működik, ahogy általában szokott.Félidős választás Amerikában – kinyílt a bőségszaru a jelöltek számára
Még az utolsó napokban is ömlik a pénz a keddi félidős választások jelöltjeihez az Egyesült Államokban; végleges adatok természetesen még nem állnak rendelkezésre, de egyes lapinformációk szerint a mostani kampánypénzek értéke megközelítheti akár a 2016-os elnök- és kongresszusi választások kampányára költött summát is. Akkor – a kampányfinanszírozást figyelő Center for Responsive Politics nevű washingtoni kutatócsoport adatai szerint – csaknem hat és félmilliárd dollárt költöttek el az indulók, illetve az őket támogatók.Szomáliai származású és transznemű jelöltekkel támadnak a demokraták Amerikában
Az Egyesült Államok négy államában tartottak kedden előválasztásokat, meglepetést az elemzőknek a demokraták okoztak: Minnesotában szomáliai gyökerű nő a képviselőjelöltjük, Vermontban pedig transznemű nő indul a kormányzói posztért.Az ezredfordulón született amerikai fiatalok már nem szeretik annyira a demokratákat
Rohamosan apad az amerikai Demokrata Párt támogatottsága az ezredfordulón született fiatalok körében - állapította meg az Ipsos közvéleménykutató intézet és a Reuters brit hírügynökség közösen végzett felmérése, amelynek eredményeit hétfőn tették közzé.Befejezné a munkát a Trump-kampányt vizsgáló képviselőházi bizottság egyik fele
Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus politikusai szerint nincs bizonyíték a Trump-kampány és az oroszok összejátszására, ezért lezártnak tekintik a testület által folytatott vizsgálatot, de a bizottság demokrata képviselői ezzel nem értenek egyet, és folytatnák a munkát.Trump kétpárti összefogást sürget elnökségének viharos első éve után
A bevándorlás reformjához és az amerikai infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges kompromisszumok megkötésére szólította fel Donald Trump amerikai elnök a pártharcok miatt mélyen megosztott amerikai törvényhozás republikánus és demokrata tagjait kedden, elnökségének első évértékelő beszédében.Ajánljuk még
















