republikánusok
Nagyot nyert a Sorost Amerika leggonoszabb emberének nevező afroamerikai politikus
Allen West, volt képviselő vezeti a texasi republikánus pártszervezetet, miután a nemrégiben rendezett republikánus előválasztáson legyőzte ellenfelét, James Dickeyt. West 2011-től 2013-ig képviselte Florida 22. körzetét Washingtonban. Az évek során West – aki egyébként az amerikai hadsereg nyugalmazott alezredese – előtérbe került konzervatív politikai kommentátorként és előadóként is. A texasi Demokrata Párt tisztviselői gyorsan elítélték West győzelmét Dickey felett, mondván, hogy undorodnak a választástól. Undorodunk, de nem lepődünk meg azon, hogy a texasi republikánusok egy igazolt rasszista konzervatív keményvonalas politikust, Allen West-et választották új elnöküknek – mondta Abhi Rahman, a texasi demokrata párt kommunikációs igazgatója, majd hozzátette: West megválasztása mindent megmutat, ami nincs rendben a republikánus párttal, és kudarcukra hívja fel a figyelmet egy befogadó, barátságos párt felépítésének vonatkozásában. West a Donald Trump elnök és Joe Biden volt alelnök közötti 2020-as elnökválasztást a jogállamiság és a csőcselék uralma között választásként jellemezte, nemrég pedig arról beszélt, hogy a demokraták szabadon engedték Frankenstein szörnyét a Black Lives Matter mozgalommal.Tűzfalcsoport: Soros befolyása a republikánus jobboldalon
Soros György és a Demokrata Párt neve az utóbbi évtizedekben összeforrt: a milliárdos hatalmas összegekkel támogatta a baloldali tömörülést. De Soros befolyása az amerikai belpolitikára itt nem ér véget: van egy máig feltáratlan republikánus szál is, amely eddig kevéssé volt ismert. Az üzletember több tízezer dollárral támogatott republikánus politikusokat.Politikai nyilatkozatnak minősítette a Fehér Ház kabinetfőnöke a szavazást a postáról
A demokrata többségű képviselőház szombaton 257:150 arányban 25 milliárd dolláros azonnali támogatást szavazott meg a postának a levélszavazás körülményeinek javítására. A demokratákkal együtt voksolt 26 republikánus törvényhozó is.Trump üzent az egykori First Ladynek: Obama és Biden a történelem legkorruptabb kormányzatát vezették
Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren válaszolt Michelle Obama volt First Lady őt bíráló, előző napi beszédére, és korruptnak minősítette Barack Obama kormányzatát.A tüntetőkre fegyvert fogó házaspárt is meghívták a republikánusok országos gyűlésére (videó!)
A republikánus konvención díszvendégként fog felszólalni Patricia és Mark McCloskey. Vagyis az a St. Louis-i házaspár, akik a nyár elején egy St. Louis-i tüntetés során mindketten fegyvert fogtak a házuk előtti privát utcaszakaszon átvonuló, nagyrészt fekete tüntetőkre – írja a 444.hu.Donald Trump: a novemberi elnökválasztáson "a csendes többség" hallatni fogja hangját
A november 3-i elnökválasztáson "a csendes többség" hallatni fogja hangját - írta vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében Donald Trump amerikai elnök.Egykori republikánus tisztségviselők akciócsoportot hoztak létre Biden támogatására
Egykori republikánus tisztségviselők politikai akciócsoportot hoztak létre Joe Biden demokrata párti elnökjelölt támogatására – jelentette szerdán az amerikai közszolgálati rádió (NPR).Trump fontolgatja a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciója áthelyezését
Donald Trump amerikai elnök fontolgatja a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciója helyszínének áthelyezését, amennyiben a rendezvénynek otthon adó Észak-Karolina demokrata párti kormányzója nem indítja újra a tagállam mindennapi életét. Trump erről több bejegyzést tett közzé a Twitteren hétfőn reggel.Ajánljuk még