repülő
Dolgozói harmadától megválna a világ egyik legnagyobb légitársasága
Dolgozói 30 százalékának elbocsátását, és az Airbus A380-as flotta kivonásának felgyorsítását tervezi az Emirates a koronavírus-járvány miatt kialakult kereslet csökkenés következtében. A Reuters jelentése szerint a Bloomberg hírügynökség az ügyet jól ismerő forrásaira hivatkozva azt írta, az Emirates 105 ezer dolgozójából 30 ezret küldhet el, mivel a gazdasági helyzet miatt csökkentenie kell a kiadásokat.A Brussels Airlines belga légitársaság ezer alkalmazottját bocsátja el
A Brussels Airlines belga légitársaság ezer alkalmazottjától válik meg a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra hivatkozva - írta a Le Soir belga napilap.Szlovéniában újraindulhat a nemzetközi légi forgalom
A szlovén kormány döntött a belföldi és nemzetközi légi forgalom újraindításáról, az első menetrend szerinti külföldi kereskedelmi járatok indulása június elsejétől várható - írta a helyi sajtó kedden. A ljubljanai repülőteret üzemeltető Fraport cég közleményben üdvözölte a kabinet döntését, hangsúlyozva: az eddig érvényben lévő, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozások enyhítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a légitársaságok elkezdhessék tervezni járataik újraindítását.Újranyitja járatainak egy részét a Ryanair
Legtöbb bázisán újraindul az élet júliustól a Ryanairnél. Az ír fapados légitársaság bejelentette, hogy az útvonal-hálózatának 90 százalékán újraindítja a közlekedést, de egyelőre csak mintegy napi ezer járatot tervez, amely a járvány előtti menetrendhez képest csak 40 százalékos forgalmat jelent.Új járatot indít a Wizz Air Budapest és Abu-Dzabi között
Új járatot indít Budapest és az Egyesült Arab Emírségek fővárosa között a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság június 3-ától.Több EU-tagállam módosítaná a légiutasok kompenzálásáról szóló szabályok alkalmazását
A légi utasok kompenzálásáról szóló közösségi szabályozás egyes előírásainak felfüggesztését kezdeményezte tizenkét európai uniós tagállam kormánya, hogy így mérsékeljék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságok terheit.Szijjártó: újabb repülőgép érkezett maszkokkal Kínából
Újabb repülőgép érkezett vasárnap reggel Kínából, Sencsenből, a fedélzeten 1 millió 365 ezer maszkkal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Hozzátette: hat további repülőgép pedig már a felszállási engedélyt várja Pekingben és Sanghajban, hogy "hajnalban sok-sok tonna rakománnyal landoljanak Budapesten".Különrepülők hozzák haza az Észak-Amerikában rekedt magyarokat jövő héten
Két különrepülőgép megy az Észak-Amerikában rekedt magyarokért a jövő héten – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter péntek este, a közösségi oldalán. Szijjártó Péter azt kérte: aki szeretne a különrepülőkkel hazatérni Magyarországra, regisztráljon a külképviseleteknél.Ajánljuk még