repülőtér
Debrecen polgármestere: A debreceni repülőtér nem ijed meg a versenytől
Debrecen polgármestere szerint "most is verseny van és az elmúlt években is verseny volt a debreceni és a nagyváradi repülőtér között", tehát ha valaki azt üzeni, hogy "működjünk együtt, mert különben versenyre kényszerülünk, attól nem ijedünk meg".Ismét tüntetők akadályozzák a hongkongi repülőtér működését
Demokráciapárti aktivisták körülvették a hongkongi repülőteret és akadályozták az utasok bejutását a légikikötőbe vasárnap.Megérkezett Budapestre a Shanghai Airlines első járata Kínából
Megérkezett Budapestre péntek reggel a Shanghai Airlines első járata a Sanghaj-Putungi repülőtérről. A járat hetente háromszor közlekedik a két város között. A repülőgép nem sokkal 6 óra előtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték.Tarlósék január óta egyeztetnek a ferihegyi repülőtér zajterheléséről
"Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapest Airport Zrt., a HungaroControl Zrt. és az érintett civil csoportok képviselőinek bevonásával január óta zajlanak egyeztetések a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésével összefüggő zajterhelés kapcsán" - írja közleményében a Palkovics vezette minisztérium.Drónt észleltek a londoni reptéren, felfüggesztették a felszálló forgalmat
Drón észlelése miatt felfüggesztették a felszálló forgalmat kedd este a londoni Heathrow repülőtéren.Ismeretlen férfi hajtott be autóval a hannoveri légikikötő repülőgép-parkolójába
Egy kaput betörve behajtott egy férfi autóval a hannoveri légikikötő repülőgép-parkolójába szombaton, de semmi nem utal arra, hogy terrortámadási célból tette. A huszonéves illető bódult állapotban vezette autóját, amelyet a rendőrség állított meg.Összeütközött két kisrepülő Ottawa fölött
Lakott terület, Ottawa nyugati pereme felett ütközött össze két kisrepülő Kanadában. A balesetnek egy halottja van - adta hírül vasárnap az ottawai rendőrség.Ajánljuk még