rétvári bence
Jövőre 5 milliárdot fordít a kormány az Erzsébet-táborokra
Idén 4,4 milliárdos költségvetési támogatással valósulnak meg programok az Erzsébet-táborokban, míg jövőre már mintegy 5 milliárdos központi támogatást fordít a gyerekek táboroztatására és egyéb programok lebonyolítására a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta, a program fennállásának négy évében több mint 600 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, közöttük 400 ezer gyermek. A résztvevők között gyermekvédelmi gondoskodásban élő, speciális nevelési igényű, fogyatékkal-, veleszületett szív-, illetve reumatikus betegséggel élő, daganatos betegségből gyógyuló, valamint siket- és nagyothalló gyerekek is vannak.