rezsicsökkentés
Ahogy Gyurcsányék kukába dobják saját ötleteiket, utána pedig magukat - És most a kuka mélyéről hazudoznak (videóval!)
Nem, nem - nem az őszödi beszédről lesz szó. Hanem egy féléves és egy kétéves ötletről, amit a Gyurcsány/Dobrev páros dobott be a köztudatba, hogy aztán gyorsan el is felejtsék. Gyurcsány két éve még árstopot, hatósági árellenőrzést ajánlott a kormány figyelmébe, Dobrev pedig "sávos rezsicsökkentést" ígért. Emlékeznek, ugye, hogy az Apró-palota úrnője a választási kampányában arról beszélt, hogy győzelme esetén minden megy a kukába: a költségvetés, az alkotmány meg a jogállam, ja és a zorbánék. Most meg mit látunk? Azt hogy kukába dobták saját ötleteiket - meg saját magukat. A kormány pedig igenis rezsit csökkentett, legföljebb ez a kukából nem látszik. Több százmillió forintot kaszálhatott Geszti a katán, de most úgy sopánkodik a kádergyerek, mintha koldulnia kéne (Karanténvlog)
A brutális kánikula sem állíthatja meg a Karantént, hiszen újra lecsapunk, picit megújulva, hozva egy új rovatot is a vlogba, ami nem más, mint "A hét bunkója". Jelentkezőkből most sincs hiány, mi azonban azt a Geszti Pétert választottuk, aki sopánkodik a kata és a rezsi miatt, miközben akár százmilliókat is kaszálhatott a "katás" cégeivel. Tudjuk, hogy a "külkeres jól keres", a régi kommunista káderfiúk láthatóan arcpirulás nélkül vallják a régi, bevált vezércselt, hogy siránkozás közben hülyére keresik magukat. A rezsicsökkentés és a kata eltörlése a Karantént is foglalkoztatta, így erről is szót ejtettünk a mostani adásban. Ha itt a vlog, akkor nem maradhat ki a DK sem, hiszen Gyurcsányék mindig letesznek az asztalra egy színültig telt moslékosvödröt. Kálmán Olga, aki se nem független, se nem objektív, most kőkeményen megkapta a magáét Dömötör Csabától az Országgyűlésben, cserében parttalan vagdalkozással és fenyegetéscunamival igyekezett kiköszörülni a csorbát. A Momentum sem maradhatott ki a heti szórásból, akik nagy szivárványos posztot jelentettek meg az egyik közösségi oldalon, mellyel a Pride-ot népszerűsítették. Valahol hiba csúszhatott a tervezésbe, hiszen egyes rajongóik – bár elvben a melegjogok nagy barátai – most, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat, már nem azok a hangos jóemberkedők, akik korábban voltak. Úgy látszik, csak békeidőben fontosak számukra az LMBTQ-jogok, amikor jelvényként ki tudják tűzni a mellkasukra a hivatásos jóemberkedő és érzékeny világpolgár matricákat. Végül egy picit a Jobbikkal is foglalkozunk, hiszen Brenner Koloman a süllyedést igyekezett újabb szintre vinni, és ehhez elég volt egy mondat is a Jobbik alelnökétől! Tartsatok most is velünk, érdemes megnézni a Karanténvlogot! Jakab Péter tűzijátékot ígér szeptemberre a rezsiárak miatt
A Jobbik volt elnöke ma sem bírt magával, ahelyett, hogy végre elmenne nyaralni mamuszos barátnőjével és kiheverné, hogy leszerepelt a párt vezetőjeként, azzal riogatja a követőit, hogy nem augusztus 20-án, hanem szeptemberben lesz a tűzijáték, mégpedig a rezsiárak miatt. Jakab Péter feltehetően nem köztünk él és nem tapasztalta eddig meg az évek során, hogy bár a fűtési szezon valóban szeptember 15-én indul, ám évek óta tombol a vénasszonyok nyara ekkor még, ezért nem valószínű, hogy füstölő kéményekkel fog országszerte találkozni, sokkal inkább atlétás fiatalokkal a belvárosban. Ám, ha mégis füstölő kéményeket látna, lélegezzen fel nyugodtan, ugyanis Magyarországon 144 köbméterig még mindig ugyanazon az áron melegszünk, ha gázzal fűtünk, afelett pedig még mindig kevesebbet kell érte fizetnünk, mint máshol Európában. Viszont, ha valaki a hivatali panelt családi fészekre cseréli - ahogyan ezt Jakab tette - felmerülhet benne, hogy bizony, jobban kell figyelni, ha nem akarja átlépni a rezsicsökkentett értéket. Németh Szilárd a "gázmegosztásról": ez egy kommunista módszer, ez rekvirálás, nem kérünk belőle – Marad a rezsicsökkentés! (videóval frissítve!)
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos csütörtökön, Tusnádfürdőn. A kormánybiztos a rezsicsökkentés új szabályait ismertette, kiemelve: az elhúzódó háború és a hibás brüsszeli szankciós politika ellenére sem lehet az elszabaduló energiaárakat a lakosságra terhelni, ezért bevezetik a lakossági piaci ár fogalmát. Természetesen a neten kerengő, mindenféle hergelésre szánt táblázatok köszönőviszonyban sincsenek az új szabályozással és árakkal, amelyek sokkal-sokkal kedvezőbbek. Németh arról az uniós ötletről, hogy a tagállamok adják oda saját tartalékaikat a másiknak, amelyiknek nincs, azt mondta: ez egy kommunista módszer, ezt rekvirálásnak hívják, köszönjük, nem kérünk belőle! Az MSZP elnöke ahelyett, hogy meghúzná magát, "dilettáns improvizációnak" nevezte a ma bejelentett rezsirendeletet
Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt elnöke fontosnak látta, hogy megszólaljon a rendeletben megjelent rezsiár-szabályozás kapcsán – pedig ha belegondolunk, hogyan vélekedett a baloldal eddig a rezsicsökkentésről és mit tettek ők anno válság idején, az lenne a legkevesebb, hogy most mélyen hallgatnak. Az MSZP elnöke azonban hangzatos lózungokkal tarkított közleményt adott ki arról, hogy a Fidesz végighazudta a kampányt a fenntartható energiaárakról. Szerinte a ma bejelentett rezsirendelet "dilettáns improvizáció". Már megint azok kritizálnak és dobálóznak Pakssal, akik a rezsicsökkentést nem szavazták meg, a Paks 2 beruházást folyamatosan támadták és a világpiaci áron adott energia túlélésére a spórolás volt az érdemi javaslatuk.