rezsicsökkentés
Fidesz: Gyurcsányék mostanra már elszabadították volna a gáz, az áram és a benzin árát
Gyurcsányék mostanra már elszabadították volna a gáz, az áram és a benzin árát – közölte a Fidesz Varju László (Demokratikus Koalíció) nyilatkozatára reagálva.A rezsicsökkentés védeme érdekében hatszázhetven milliárd forintos alapot hozott létre a kormány
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat megvédi a rezsicsökkentést; a kormány 670 milliárd forintos alapot hoz létre annak érdekében, hogy a lakosság és a családok ne fizessenek többet gázra és villamos energiára – mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a Hír TV műsorában.Rezsicsökkentés – Ráfázott a sompolygásra a potyautas Karácsony
Potyautasként akart a rezsicsökkentés részese lenni a főváros: Karácsonyék először kitartottak amellett, hogy a szent energiapiacról szerzik be az áramot, egy bizonyos JAS Zrt. útján. Csakhogy az árdrágulás miatt ez a cég képtelen volt szállítani az addig megszokott áron, csődbe ment. Ekkor jött a kormány, és lehetővé tette, hogy az önkormányzatok bemenekülhessenek a rezsicsökkentéssel védett egyetemes szolgáltatási körbe. Vagyis oda, ami ellen a komplett ellenzék – Karácsonyostól – az elejétől kezdve ágált. Most a kormány visszatért az alapokhoz, vagyis, hogy itt a lakosság megsegítéséről volna szó. Mi Karácsony válasza? Hát az hogy meg akarják fojtani az önkormányzatokat.Fidesz: ha a baloldal lenne kormányon, se rezsicsökkentés, se gáz, se olaj nem lenne
Ha a baloldal lenne kormányon, se rezsicsökkentés, se gáz, se olaj nem lenne – közölte a Fidesz a baloldali pártok (Jobbik, DK, MSZP, LMP) nyilatkozataira reagálva.Varga Mihály: a jövő évi költségvetés fókuszában a rezsicsökkentés és a honvédelem áll
A jövő évi költségvetés világos célja a rezsicsökkentés és a honvédelem megerősítése; a kormány olyan törvénytervezetet készített, amely megvédi az eddigi eredményeket, gondoskodik a magyar családok biztonságáról és növekedési pályán tartja a gazdaságot – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten, kedden. A pénzügyminiszter a parlamentben ezt követően átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének.Németh Szilárd: Karácsony Gergely meg sem szavazta a rezsicsökkentést
Karácsony Gergely a kezdetek óta támadta a rezsicsökkentést, országgyűlési képviselőként nem is szavazta meg a rezsicsökkentési törvényeket – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos vasárnap esti közleményében.Előkerült Karácsony: most éppen a rezsicsökkentésért duzzog a főpolgármester
Karácsony Gergely úgy tűnik, ma is felébredt és több tucat tanácsadójának minden szürkeállományát felhasználva elsírta bánatát a közösségi oldalán, hogy márpedig az ország egyik legvagyonosabb önkormányzataként a fővárosnak szüksége van az Orbán-kormány rezsicsökkentésére. Hiába, a baloldalon a teflonnál is vastagabb bőr úgy tűnik, hogy alapfeltétel valamennyi politikus számára.Nagy Márton: döntöttünk az extraprofitadó kivetéséről, de a kormány önmagán végzi majd a legnagyobb spórolást
A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.Gyurcsányék ismét síkra szálltak a multik mellett és a magyar emberekkel szemben (Videóval)
Nem kellene semmit elvonni a nagy energiacégektől és a bankoktól, mi nem értünk egyet ezzel – mondta egy televíziós műsorban Varju László, a DK alelnöke az extraprofitra kirótt adóról. A Mediaworks Hírcentrumának összeállításában más ellenzéki szereplők nyilatkozatait is felidézték, amelyekből kiderül, hogy baloldali kormányzás esetén veszélybe kerülne a rezsicsökkentés és az alapvető termékekre meghatározott ársapka.Ajánljuk még