rig lajos
"Komcsik, hol a pufajkátok?" - Ellentüntetők várták Tapolcán az MSZP-Jobbik-demonstrációt, Mesterházy hógolyót is kapott (videóval)
A fővárosi tüntetéssel egy időben több vidéki helyszínen elkezdődtek a demonstrációk. Tapolcán az MSZP és a Jobbik, Rig Lajos és Mesterházy Attila hívták közösen utcára az ellenállókat. A Fidesz-irodánál meghirdetett helyszínen meglepetés várta a tüntetőket, mert körülbelül 50-70 fő állt sorfalat, hogy védjék az irodát, ha be akarnának oda törni. A tüntetők annak ellenére, hogy a környező településekről, autókkal többeket is csoportokban hoztak, legfeljebb százan lehettek. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy az ellentüntetők és a helyszínt biztosító rendőrök közel annyian voltak, mint a tüntetők. A demonstrálók hólapátra erősített táblákat lengettek, míg az ellentüntetők végig skandáltak Rig Lajos és Mesterházy Attila beszéde alatt. Szólt a "2006", "szemkilövetők", "Soros-bérencek" és az "árulók" rigmus, majd menet közben elszabadultak az indulatok. Bár komolyabb atrocitás nem történt, és nem is sérült meg senki, de Mesterházy Attila egy méretes hógolyót kapott az arcába. Tort akart ülni az ajkai kórház felett az ellenzék, de pofára estek (PS-videó!)
Megvédte Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő Dombóvári Zalánt, azt az aneszteziológust, aki túlaltatná a fideszeseket. Igaz, az orvos Facebookos gyalázkodásai miatt tömegek követelik, hogy soha többé ne praktizálhasson, Rig szerint kollégája kiváló orvos, szakmai tudását az egekig magasztalta. Az meg, hogy fideszesek halálán ábrándozik, fejbe lövetné a miniszterelnököt, ellésnek nevezi a szülést és jobboldali emberek gyászhírein örömködik, az a listás képviselő szerint legfeljebb "képezheti vita tárgyát". Rig egyébként az ajkai kórházban felmondott, Dombóvári Zalánt követő orvosok követelésének is eleget tenne, mert a jelenlegi, közel 2 milliós havi díjuk szerinte nem sok a gépkocsi szervízdíjához képest. Eljött egy újabb nap, ami nem telhetett el az ellenzék életében anélkül, hogy az ajkai kórházon csámcsogjanak. A jobbikos politikus a kórház előtt, majd a DK-s László Imre a sétálóutcán tartott sajtótájékoztatója besült: gyakorlatilag mind a ketten kénytelenek voltak elismerni, hogy nincs veszélyhelyzet az intézményben. Az ellenzék kedvenc altatóorvosa, Dombóvári Zalán túladagolná a gázt, ha fideszes kerülne a kezéhez
A jobboldali embereket féregnek tituláló, a Facebookon gyomorforgató bejegyzéseket posztoló aneszteziológus az egyike azoknak, akik nemrégiben felmondtak az ajkai kórházban. Dombóvári Zalán - aki nyilvános bejegyzéseiben Orbán Viktor fejbelövéséről, Orbán Ráhel "elléséről" értekezik, örömködik Kerényi Imre halálán és sajnálkozik, amiért Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter "feje nem szakadt az anyjába" - egy csapatban érkezett Székesfehérvárról Ajkára még az előző vezetés alatt, azokkal, akik egy hete jelentették be távozásukat. Ahogy megírtuk, forrásaink szerint a most felmondott anesztesek egymilliós fizetésemelésért zsarolták az igazgatót. Miután ezt megírtuk, e cikk írójára, sőt, nemrégiben elhunyt kollégánkra, Máté T. Gyulára is elképesztő szennyáradat zúdult Dombóvári közösségi oldaláról. Ez persze nem zavarta a helyi ellenzéket, meg a balliberális lapokat: a felmondott orvosok mellett álltak ki, vélhetőleg azért, hogy a közelgő önkormányzati választáson megvédjék az ellenzék utolsó bástyáját. Ellenzéki tili-toli: Íme a lista, ki helyett ki ül be a Parlamentbe
A listáról Parlamentbe jutott ellenzéki képviselők közül, ki sértettségében, ki a kellő konzekvenciát levonva a választási buktából, már a választás éjszakáján, vagy azt követő napokban bejelentette, hogy nem fogja átvenni a mandátumát. Azóta tart az egyezkedés, ügyeskedés, kinek sikerül meggyőznie pártvezetését, hogy neki aztán mégis csak ott a helye az Országgyűlésben. Az ügyes lobbit több esetben siker koronázta és nem feltétlenül a listán következő jelölt léphetett előrébb. Pénteken Rig Lajos tapolcai jobbikos politikus jelentette be, hogy nem megy vissza sem a jobbikos városházára, sem a mentőkhöz dolgozni, hanem mégis csak képviselő lesz. Bejelentéséhez egy fotót is mellékelt, amin éppen kezet fog Vona Gáborral. Magyarázatként megjegyezte, hogy a mandátumát a pártelnök azonnal neki ígérte, amint eldöntötte, hogy ő csak tanácsadóként segíti a Jobbikot a jövőben. Márpedig akkor még úgy festett, hogy a listán Rignél előkelőbb helyen szereplő Kepli Lajos is lecsúszott a képviselőségről.