rmdsz
Kelemen Hunor: a választás tétje, hogy az a kormány folytassa munkáját, amelynek fontos az erdélyi magyarok ügye
A Romániában hétfőn elkezdődött népszámlálás és az április 3-ai magyarországi parlamenti választások kihívásait említette március 15-ei üzenetében Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese.Romániában megkezdődött a népszámlálás önkitöltési időszaka
Megkezdődött Romániában hétfőn a népszámlálás május 15-éig tartó önkitöltési időszaka, amely alatt az ország lakosai internetes felületen, online tölthetik ki adataikat.Megszavazta a román parlament a magyar vonatkozású emlékművek magyar nyelvű feliratozását előíró törvényt
Megszavazta ma a román parlament alsóháza is azt a jogszabályt, amely előírja, hogy a magyar nemzeti kisebbséghez kapcsolódó emlékműveket kötelezően magyar nyelven is feliratozni kell.Elutasította Márki-Zay Péter fogadását nyolc erdélyi magyar önkormányzati vezető
A magyar ember nehezen felejt: a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazásra hivatkozva utasította el tavaly októberben Márki-Zay Péter fogadását nyolc erdélyi magyar önkormányzati vezető. Tavalyi levelüket nem szánták a nyilvánosságnak, ám a Székelyhon.ro portál megszerezte, és pénteken ismertette, az aláírók egyike pedig megerősítette a dokumentum hitelességét. A Márki-Zay Péternek címzett levelet Borboly Csaba, Tamás Sándor, Péter Ferenc és Pataki Csaba, Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megye önkormányzatának elnöke, valamint e megyék megyeszékhelyeinek a polgármesterei: a csíkszeredai Korodi Attila, a sepsiszentgyörgyi Antal Árpád, a marosvásárhelyi Soós Zoltán és a szatmárnémeti Kereskényi Gábor írta alá.Márki-Zaynak üzentek az erdélyiek: Nem felejtünk
Több erdélyi önkormányzati vezető is nemet mondott az ősz során Márki-Zay Péternek, amikor a magyarországi ellenzéki miniszterelnök-jelölt kilátásba helyezte, hogy Erdélybe látogatna. Nyolc, RMDSZ-es színekben tisztséget nyert elöljáró közös levélben jelezte, hogy a választásokig nem kívánja őt fogadni. A dokumentum mostanig nem volt nyilvános.RMDSZ-es államtitkár lemondását követelik a román fuvarozók
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Sándor Gábor szállításügyi államtitkár tisztségéből való felmentését kéri a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR) - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.Az RMDSZ elérte, hogy Romániában a településeken kívül is eltávolíthatják a veszélyes medvéket
Romániában a hatóságok a településeken kívül is eltávolíthatják a veszélyes medvéket egy szerdán elfogadott törvény szerint, amelyet a képviselőház szavazott meg ügydöntő házként. Az RMDSZ által javasolt kormányrendelet szerint egy helyi bizottságnak kell eldöntenie, hogy elégséges intézkedés-e a nagyvad elhajtása, altatni kell az áthelyezése érdekében, vagy csak a kilövése jelent megoldást a közbiztonság helyreállítására.Orbán Viktor együttműködéséről biztosította az új román kormányfőt
Nicolae Ciucă Románia miniszterelnökévé választása alkalmából Orbán Viktor levélben fejezte ki gratulációját – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.Bizalmat szavazott a román parlament Nicolae Ciucă nagykoalíciós kormányának
Kétharmados többséggel bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament csütörtöki együttes ülésén a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakult, Nicolae Ciucă (PNL) vezette nagykoalíciós kormánynak. A Ciucă-kormányt a koalíciós pártok és a nemzeti kisebbségi frakció 318 képviselője szavazta meg. A kabinet parlamenti jóváhagyásához legalább 234 szavazatra volt szükség, az alkotmány módosításához legalább 311 szavazat szükséges. A titkos voksoláson 126 ellenszavazatot regisztráltak.Ajánljuk még

















