rmdsz
Újraindul az RMDSZ elnöki posztjáért Kelemen Hunor
Újabb elnöki mandátumra pályázik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztújító kongresszusán Kelemen Hunor – jelentette be pénteken, közösségi oldalán a szövetséget 12 éve vezető politikus.Varga Judit: Isten a legnehezebb csatákat mindig a legjobb harcosainak adja – A madéfalvi veszedelemről emlékeztek meg a székelyföldi településen
A Habsburg császári hadsereg vérengzéséről emlékeztek meg szombaton a székelyföldi Madéfalván a tragikus esemény 259. évfordulóján, amelyen Varga Judit igazságügyi miniszter is részt vett és beszédet mondott. Az 1764-es madéfalvi vérengzés során a császári csapatok több száz székelyt mészároltak le. A támadás előzménye, hogy Mária Terézia német-római császárnő, magyar királynő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy az új szabályok szerint idegenben is kell majd szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt, és nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat katonai szolgálatuk fejében. Sokan közülük elbujdostak az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek Madéfalván, és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának. A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban váratlanul rátámadtak Madéfalvára. A támadás megtörte a székely ellenállást.A románok száz év után megtudták, hogy nemcsak ők élnek Erdélyben, és ezen nagyon megsértődtek
Szomszédainknak kicsit nehezére esik felfogni, hogy attól, hogy megkaptak egy területet, nem válik annak minden lakója automatikusan románná. Ez valószínűleg annak a történelmi beidegződésnek köszönhető, hogy országuk is úgy jött létre, hogy valahol Nyugat-Európában kimondták, hogy ezentúl létezik Románia, majd kaptak egy német nemest királynak. Mivel az ősi, dáko-román múltjukat is ennek az eseménynek köszönhetik, kissé nehezen értik meg, hogy amikor a franciák nekik adták Erdélyt, miért nem lett minden magyarból román, ahogyan annak idején a regátiakból és a moldávokból.Tőkés László az autonómiatörekvések támogatására kérte Orbán Viktort
Az autonómiatörekvések támogatására kérte Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban (Tusványoson) tartott szombati előadásában Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnököt. Az 1989-es forradalom hőse azt is felidézte, hogy a kérdés kriminalizálása már a kilencvenes évektől kezdődően jellemzője a román politikának.Szijjártó: Magyarországnak érdeke a politikai stabilitás Romániában
Magyarország számára több okból is rendkívül fontos, hogy politikai stabilitás legyen Romániában, amiben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagy hozzáadott értékkel bír – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Bukarestben.Volt tanára ölhette meg Molnár Beátát
Két napja találták meg Molnár Beáta holttestét, aki az RMDSZ Társadalomszervezésért felelős főosztályának munkatársa volt. A fiatal nő a tanárával együtt tűnt el, aki két éve azért keveredett botrányba, mert barátnőjét és másokat is bántalmazott. Sajtóértesülések szerint a férfi dühkitörésében végezhetett a fiatal nővel.Potápi: a folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka
A folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Választások után, kihívások előtt - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia címmel tartott tanácskozáson.Az RMDSZ ügyvezető elnökévé választották Balázs Attilát
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnökévé választották pénteken, a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén Balázs Attilát.RMDSZ-elnök: fontos, hogy erős közösségként lássa a román állam a romániai magyarságot
Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson és vallják magukat magyarnak – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.Ajánljuk még

















