romák
Cseh rendőrség: nincs magyar útlevele az ukrajnai roma menekültek többségének
Május óta próbálja Magyarországra küldeni a cseh kormány azokat az ukrajnai roma menekülteket, akik ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkeznek, mondván, ők magyar állampolgárként nem jogosultak a cseh állam segítségére. A sátortáborban elszállásolt, de több esetben a pályaudvarokon rekedt menekültek a cseh rendőrség által végzett állampolgársági ellenőrzése azonban azt mutatta ki, hogy a mintegy 5500 Ukrajnából érkezett roma közül mindössze 150-en rendelkeznek magyar útlevéllel is, tehát kevesebb mint három százalékuk – hívta fel rá a figyelmet a romea.cz beszámolóját szemléző Telex.Roma Szeretetszolgálat: a jobbikos cigány képviselő megszégyenítette a lovári nyelvet!
Varga Ferenc első, lovári nyelven elmondott parlamenti beszéde szinte érthetetlen volt a roma szervezet szerint – írja a mandiner.hu.Újabb mélypont: a német sajtó szerint Orbán kitakarítja a romákat az országból
A német nyelvű Focus hírportál szerint nagy gondok vannak egy ukrán háború miatt menekültek részére fenntartott müncheni táborban. Állításuk szerint az ukránoknak fenntartott helyeket többségében romák vette igénybe, akik nehezen működnek együtt a hatóságokkal és az önkéntesekkel, továbbállni azonban nem szeretnének.A hódmezővásárhelyi romák szomorúak, hogy Márki-Zay Péter marad a város polgármestere
A Hódmezővásárhelyi Cigány Önkormányzat csütörtöki nyílt levelében úgy fogalmazott, „szomorúan veszik tudomásul”, hogy Márki-Zay maradt a város polgármestere. A többi között pedig arra kérik, hogy mellőzze „a cigányokat szeretném képviselni” kampányszöveget. Hozzáteszik azt is: a jövőben nem fognak tudni együttműködni.Idegállapotba kerültek Jakab barátai és nekiestek a némán demonstráló romáknak (Videó!)
A Baranya megyei Kozármislenyben tartott utcafórumot a Jobbik Jakab Péter és feltehetően a pártelnököt folyton őrző verőlegények részvételével. Jakab beszéde alatt roma férfiak és nők tartottak „nácikkal nincs alku” típusú feliratokat tartalmazó papírlapokat a kezükben, így tiltakoztak Z. Kárpát Dániel és Szilágyi György közfelháborodást keltő náci karlendítései ellen.Farkas Félix: határolódjanak el az ellenzéki összefogástól a roma baloldali képviselőjelöltek!
Az ellenzéki összefogástól való elhatárolódásra szólítja fel a baloldali roma képviselőjelölteket az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója, Farkas Félix, aki szerint, ha ezt nem teszik meg, akkor az azt is jelenti, hogy egyetértenek Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnökének zsidókról és cigányokról vallott nézeteivel.Elloptak egy orosz tankot az ukrán romák
Úgy látszik még a háború borzalmai közepette is akadnak megmosolyogtató jelenetek Ukrajnában. A hírek szerint ugyanis az orosz támadással szemben védekező hadsereg mellett helyi romák egy csoportja meglovasított egy orosz tankot a majd kétszázezer főt számláló támadó sereg soraiból.Ellenzéki lapok verték át az ország első tradicionális cigány éttermének tulajdonosát
A Békés megyei Békésen működik Magyarország első tradicionális cigány étterme, a Kíra vendéglő, melynek tulajdonosa, Ásós Géza nagy népszerűségnek örvend országszerte. Ezt használták ki ellenzéki portálok, melyek a kormány elleni uszításra használtak fel egy vele készült interjút. Ásós egy húszperces Facebook-videóban mesélte el, hogyan vágták át és miként használta fel a baloldal aljas politikai célokra.Meghalt Setét Jenő, roma polgárjogi aktivista
Kedden hajnalra virradó éjszaka, ötven éves korában elhunyt Setét Jenő roma polgárjogi aktivista. A Klubrádió szerint szívroham okozhatta halálát. Setét a magyarországi roma érdekvédelem egyik legismertebb alakja volt; ő szervezte meg a Roma Büszkeség Napját, és vezette az Idetartozunk Egyesületet is – írja a Roma Sajtóközpont.Ajánljuk még