román sovinizmus
Továbbra sem tudják, mit jelent a nemzetiség fogalma: "magyar etnikumú románokról" zagyvált a Regát elnöke
A szomszédaink még mindig nem tudják felfogni, hogy mi a különbség a nemzetiség és az állampolgárság között. Ahogy Kijevben is "ukránul beszélő magyarokként" hivatkoznak kárpátaljai nemzettársainkra, úgy most a román államfő is "magyar etnikumú" románoknak nevezte az erdélyi magyarokat, majd gyorsan hozzátette, hogy Erdély bizony az övék. A regáti születésű Marcel Ciolacu mindezt Szatmárban hordta össze, ahol egy polgármesterválasztási kampány miatt haknizott. Nagyon elmés, a kérdés már csak az, hogy az erdélyi románok mit szólnak hozzá, hogy egy regáti próbálja kioktatni a szomszédaikat, történelmileg ugyanis ők sincsenek oda havasalföldi nemzettársaikért, talán nem is véletlenül, ugyanis Erdélyben még a románok is ismerik az angolvécé fogalmát, ellentétben a regátiakkal.Ukrajna-expót tartottak Davosban – Hardcore Hobbista
Zelenszkij a davosi világgazdasági fórumon meglehetősen furcsa produkciót adott elő, ami az EP-ben pont helyén lett volna, de Davosban nem nyálafolyós idióták, hanem ravasz gazemberek gyűltek össze, akiket teljesen felesleges hiú ábrándokkal és átlátszó hazugságokkal etetni. Nemcsak elemeztük, hanem pontoztuk is, hányszor érintette a realitásokat és a valóságot az előadása. Szpojler: túl sok pontot nem szórtunk ki. A műsorban szóba került még Novák Katalin erdélyi hokimeccs-látogatása, ami miatt a fél román elit a ‘90-es évek belpesti értelmiségévé változott, hogy a nacionalizmuson és a revansizmuson nyervoghasson. A második félidőben a balatoni vitorlázás és a tókerülő Kékszalag-verseny került terítékre vendégünk, Litkey Farkas jóvoltából.Szélsőséges román nacionalisták tartanak vonulást Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön nincs szükség "provokátorokra, szélsőséges vonulókra, rendbontókra, akiknek nyilvánvaló céljuk a helyi közösség békéjének megzavarása" – írta pénteken közösségi oldalán Antal Árpád polgármester a városban felvonuló román nacionalista szervezetekre utalva.Magyarországra menekült Márki-Zay magyargyűlölő (?) román (?) cimborája (?), a nagybányai polgármester?
Van annak valami diszkrét bája, hogy Kerekes Katalin Catalin Chereches Nagybánya magyarellenes polgármestere, aki annyira gyűlöl minket, hogy még a kürtöskalácsot is románosítaná, éppen hazánkba menekül mikor a román hatóságok korrupció vádjával eljárást indítanak ellene. Persze, ez nem meglepő, hiszen van egy országos cimborája hódmezővásárhelyi kollégája képében. Talán az sem meglepő, hogy Márki-Zay Péter minden lehetséges módon ki akarja szolgálni a román érdekeket, talán még a város kulcsát is átadná (csak viccelünk) a a szökésben lévő Kerekes Chereches úrnak. De talán csak nem marad itt nálunk ez a derék, tipikus román ember. De mindezt persze csak kérdezzük, mert még a végén letilt minket a Facebook. Ja, az már megvolt.Odavoltak a románok a magyarellenes amerikai professzorért
Annyira fájt a románoknak a miniszterelnök tusványosi beszéde, hogy most szokás szerint túlkompenzálnak, és körberajongják azt az amerikai professzort, aki nemrégiben bírálta hazánkat, mert nem hajtunk fejet mindenben Brüsszelnek. Azt még azért román barátaink figyelmébe ajánlanánk, hogy ha Magyarország nem tartani ki a szuverenista álláspontja mellett, akkor nem is álmodozhatnának a schengeni csatlakozásról.Magyarellenes rigmusokat kiabáltak a románok Novák Katalin nagykárolyi látogatásán
Magyarellenes kiabálással fogadta több tucat román tüntető Novák Katalint szerdán, Nagykárolyban, ahol Magyarország köztársasági elnöke részt vett Kölcsey Ferenc költő szobrának ünnepélyes felavatásán.Újra szervezkednek a román nacionalisták az úzvölgyi katonatemetőben
Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek – közölte a Székelyhon napilap.A román soviniszták megtalálták ősellenségüket: a kürtőskalácssütőket – Ebben igazi szövetségesük Márki-Zay Péter
Román zászlókkal takartatta el a magyar feliratokat egy vásári kürtőskalácssütőn a hétvégi Gesztenyefesztiválon Cătălin Cherecheș (a hangzás megtévesztő meglepő, de nem Kerekes Katalinnak hívják az urat), Nagybánya polgármestere, majd amikor intézkedését felülbírálva magyar helyettese eltávolíttatta onnan a román nemzeti jelképeket, bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszavonja Pap Zsolt István valamennyi alpolgármesteri hatáskörét. Kerekes Chereches úr egyébként meglepően jó barátságot ápolt Márki-Zay Péterrel, így kevésbé meglepő, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester román nyelvtanfolyamot indított városában.Ajánljuk még