románia
"A szekus világ továbbra is működik" – Durván megbírságolták Csíkszereda polgármesterét
Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék szerdán Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a székely zászlót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról. A polgármestert többedszerre egy román szélsőnacionalista szervezet perelte be, amelynek különben Méltóságért Európában Polgári Egyesület a neve.A román importkoldusok már Kanadának is gondot okoznak
Franciaország után immár Kanadában is problémát okoznak a Romániából érkezett, bűnszervezetek által „kiközvetített” koldusok – írja a Főtér.ro, hozzátéve, a jellemzően roma kéregetők azt követően jelentek meg az országban, hogy tavaly december elsejétől feloldották a román állampolgárokkal szembeni vízumkényszert.Újabb hangzatos korrupciós ügyben született felmentő ítélet Romániában
Második korrupciós ügyében is felmentette a román legfelsőbb bíróság csütörtökön a jelenleg Szerbiában hatósági felügyelet alatt álló, kiadatására váró Sebastian Ghita médiamágnást és volt parlamenti képviselőt. Az ítélet nem jogerős. Ghitát azzal vádolta a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy - tisztségeik megőrzéséhez és előléptetésükhöz ígért politikai támogatással - megvesztegette Ploiesti város volt rendőrfőnökét és a táblabíróság egyik ügyészségi vezetőjét, bizalmas információkat kérve tőlük folyamatban lévő bűnvádi eljárásokról.Román házisertésekben azonosították a sertéspestist
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát azonosították házi sertésekben a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok a Duna-deltában, az ukrán határ szomszédságában fekvő Ceatalchioi és Salceni falvakban - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség. Négy gazdaságban minden sertést leöltek, és tíz kilométeres körzetben megfigyelés alá vonták az állatállományt.Vietnámi embercsempészeket vettek őrizetbe Romániában
Három vietnámi állampolgárságú, ázsiai bevándorlók illegális Magyarországra, Csehországba és Németországba juttatását segítő embercsempész őrizetbe vételét rendelte el a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség - közölte szerdán a román rendőrség.Soros elitkommandója
Kettős mércén alapuló igazságszolgáltatást hívtak életre a Soros Györgyhöz köthető szervezetek segítségével Európa több országában is. A korrupcióellenes ügyészség Macedóniában és Romániában is szabadon dönthet még vagyonelkobzásról is, nyomozásukhoz akár engedély nélkül is használhatnak titkosszolgálati eszközöket: bárkit lehallgathatnak, követhetnek és következmény nélkül zárolhatnak már a gyanúsítás alatt is bankszámlákat. A napokban első fokon két év börtönre ítélték korrupciós ügyek miatt Macedónia korábbi jobboldali miniszterelnökét, Nikola Gruevszkit, aki Soros útjában állt, migrációellenes politikát folytatott.Vádat emeltek egy román embercsempész ellen Makón
Vádat emelt az ügyészség egy román férfival szemben, aki 28 migránst próbált kisteherautója rakterében Magyarországon keresztül Nyugat-Európába csempészni - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.Románia hazahívja külföldön dolgozó állampolgárait
Klaus Iohannis államfő szerint a román hatóságok feladata visszaszerezni a külföldön élő honfitársak bizalmát, lehetővé téve hazatérésüket, azt, hogy tehetségüket és megszerzett tapasztalataikat közösségük, illetve Románia fejlődése szolgálatába állítsák.Minden területen erősödött a magyarellenesség Romániában
Romániában a meglévő törvényeket sem tartják be, vagy szelektíven alkalmazzák őket - nyilatkozta Pászkán Zsolt Románia-szakértő vasárnap azzal kapcsolatban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatának 2017-es jelentése szerint az élet szinte minden területén felerősödött a magyarellenesség Romániában.Ajánljuk még

















