románia
A román gazdák szerint moldovai áruként érkezett az ukrán gabona Romániába
Moldovai áruként érkezett Romániába az ukrán búza és repce – állítják a román mezőgazdasági termelők a bukaresti kormányhoz eljuttatott, a Maszol.ro hírportál által kedden idézett levelükben.Újra beindult a turizmus: vírushelyzet előtti szint felett a cseh, lengyel és román beutazás
Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőország beutazása idén július végéig. Mind a bázisévnek számító 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég kereste fel hazánkat. A tavalyi azonos időszakhoz képest Lengyelországból 31%-kal, Csehországból 25%-kal, Romániából 23%-kal többen látogattak Magyarországra, de Románia esetében még a 2019-es rekordév adatait is több mint 10%-kal szárnyalták túl az idei vendégforgalmi adatok. Mindhárom ország turistáiban közös, hogy keresik a vidéki turisztikai attrakciókat, szívesen szállnak meg vidéki településeken, ahol a szállodákon kívül előnyben részesítik a magánszálláshelyeket is – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség portálunknak is megküldött közleményében.Románia sem juthatna uniós forrásokhoz - Az Európai Bizottság felfüggesztheti a Bukarest által kért kifizetéseket
Marcel Bolos román pénzügyminiszer szerint az Európai Bizottság felfüggesztheti a Románia által igényelt kifizetéseket a kohéziós alapokból és a helyreállítási tervből is a tervezettnél jóval magasabb államháztartási hiány miatt.Kulturált drukkolás román módra: levonult a koszovói válogatott a román ultrák viselkedése miatt (Videóval)
Csupán negyedóra telt el a Románia–Koszovó labdarúgó-mérkőzésből az Európa-bajnoki selejtezők I csoportjában, amikor a vendégek levonultak a pályáról a román keménymag sértő transzparensei és bekiabálásai miatt– számolt be a Magyar Nemzet. A mérkőzést végül lejátszották, a románok sima három pontot szereztek.Tanévnyitó Romániában: az államelnöknek kellett szót emelni a fiatalok drogfogyasztásával szemben
A román államfő nemzetbiztonsági ügynek nevezte a hétfői tanévnyitón mondott beszédében a fiatalok körében terjedő drogfogyasztást, a miniszterelnök pedig a jelenség visszaszorítását célzó törvénykezdeményezést ígért a bukaresti kormány részéről. Klaus Iohannis államfő a bukaresti 162-es számú általános iskola tanévnyitó ünnepségén a társadalmat egyre inkább foglalkoztató riasztó jelenségnek nevezte a fiatalok drogfogyasztását, és bejelentette: napirendre tűzi a kérdést a nemzetbiztonsági testület, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén.Romániában is riasztani fogják a közelben élő lakosokat, amikor légitámadás éri az ukrán folyami kikötőket
Romániában óvóhelyeket jelölnek ki és veszély esetén riasztani fogják a lakosságot azokon a Duna-parti településeken, amelyek az orosz légitámadások célpontjává vált ukrán folyami kikötők közvetlen szomszédságában találhatók – döntötte el pénteken a román országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).Szijjártó Péter: minél jobb a magyar–román kapcsolat, annál jobb az erdélyi magyar közösségnek
A lehető legjobb kapcsolatokat kell fenntartani a szomszédos országokkal, ez ugyanis hasznára válik a határon túli magyar nemzeti közösségeknek is, ami jól látható Magyarország és Románia esetében is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.Román elnök: ha kiderül, hogy egy orosz drón darabjai estek román területre, az országunk szuverenitásának súlyos megsértése lenne
Klaus Iohannis román elnök szerint országa szuverenitásának súlyos megsértése lenne, ha bebizonyosodna, hogy a héten Romániában talált alkatrészek egy orosz drónhoz tartoznak. Az alkatrészeket napokkal azután találták meg, hogy Ukrajna szerint orosz drónok robbantottak a NATO-szövetség tagországának területén – jelentette a Reuters.Bezzegrománia bezzeghídja épp most akar szétesni
Mintegy két hónapja adták át Európa harmadik leghosszabb függőhídját, a romániai Golden Gate-nek becézett brăilai Duna-hidat. Egy valamirevaló haladó ellenzéki vagy momentumos emiatt büszke lehetne kedvenc nemzetére, csak éppen az 1974,3 méter hosszú híddal máris problémák vannak. Nem is kicsik.Ajánljuk még

















