románia
Bezzegromániában több, mint hétezren kaptak törvénysértő módon oltást
Romániában több, mint hétezren kaptak soron kívül, az országos oltási stratégia szabályait megsértve koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több, mint ötszáz alkalmazottja – közölte szerdán a Recorder.ro tényfeltáró portál a bukaresti egészségügyi minisztériumtól származó adatokra hivatkozva.Romániában három hét alatt másfélszeresére nőtt a kórházban ápoltak száma
Romániában folyamatosan gyorsul a koronavírus-fertőzések üteme: az utóbbi három hétben másfélszeresére emelkedett, kedden pedig ismét meghaladta a tízezret a kórházban ápolt fertőzöttek száma. Az intenzív terápiás osztályokon több mint ezeregyszáz fertőzött életéért küzdenek: legutóbb tavaly decemberben volt ennyi súlyos beteg a Covid-kórházakban.Már Ausztriában és Romániában is azonosították a brazil vírusmutánst
Ausztriában, Salzburg városban hétfőn azonosították az első brazil vírusmutánst. A gyanú már a férfi két héttel ezelőtti pozitív koronavírustesztjénél felmerült, ezért tovább vizsgálták a levett mintát, és hétfőn beigazolódott, hogy ő az első osztrák, aki a brazil vírusváltozattal fertőződött meg – értesült a Der Standard című osztrák napilap. Mindeközben Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja, néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél.Romániában már felső korhatár nélkül alkalmazzák az AstraZeneca vakcinát
Romániában eltörölték az eddigi ötvenöt éves korhatárt, és a továbbiakban valamennyi, tizennyolcadik életévét betöltött felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát – közölte hétfőn az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV). Az Agerpres hírügynökség által ismertetett közlemény szerint a döntést román járványügyi szakemberek javaslatára, más európai államok tapasztalatai alapján, illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak figyelembevételével hozták meg.Vesztegzár alá kerül két hétre Temesvár
Regionális szigorításokat vezetnek be Romániában az ismét felerősödő koronavírus-járvány miatt: hétfőtől Bukarestben bezárnak a vendéglátó- és rendezvénytermek, Temesvárt és a bánsági nagyvárossal összenőtt négy szomszédos községet pedig vesztegzár alá helyezik két hétre. A bukaresti részleges zárásról szóló döntést – alig másfél hónappal a január 20-i újranyitás után – a fővárosi járványügyi operatív törzs hozta meg vasárnap, miután a város "vörös zónába" került, vagyis az előző két hétben diagnosztizált fertőzöttek száma már harmadik napja meghaladta a lakosság 3 ezrelékét.Jobb későn, mint soha – Romániában csak sikerült összetákolni egy költségvetést
Elfogadták a román költségvetést, amelyet az RMDSZ is megszavazott. A kormánykoalíció – és annak tagjaként az RMDSZ – fontosnak tartotta, hogy ne sérüljenek az alapelvek, amelyek mentén a büdzsét összeállították, és amelyek a romániai közpénzügyi rendszer egészségesebbé tételét tartják szem előtt – jelentette ki Miklós Zoltán, a román parlament tagja a Krónikaonline.ro tudósítása szerint. A lényeg, hogy Romániában elfogadták a 2021-es költségvetést, annak ellenére, hogy már javában benne járunk az évben. Végül is jobb későn, mint soha.Romániában is kimutatták a koronavírus dél-afrikai vírusmutációját
Romániában is kimutatták a koronavírus dél-afrikai mutációját, az év eleje óta jelen lévő brit vírusvariánsnak pedig meghatározó szerepe lehet abban, hogy újra erőre kapott a járvány az országban – közölte pénteken a MedLife magánklinika-hálózat.Jóváhagyta a román parlament az új koalíciós kormány költségvetési tervezetét
Módosítások nélkül jóváhagyta a kétkamarás román parlament együttes ülése kedden a Florin Cîțu liberális miniszterelnök vezette, tavaly év végén beiktatott koalíciós kormány idei központi költségvetését.Romániában március 15-től bárki feliratkozhat az oltásra
Romániában március 15-től bárki feliratkozhat a koronavírus elleni oltásra, de az oltáskampánynak a teljes lakosság előtt megnyíló, várhatóan áprilisban kezdődő harmadik szakasza idején is elsőbbséget fognak élvezni az első két szakaszban kiemelt társadalmi rétegek képviselői – közölte keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, az országos oltási kampány koordinátora.Ajánljuk még

















