románia
A román képviselőház megszavazta a Trianon-törvényt
A román képviselőház ügydöntő házként, másodszor is változatlan formában megszavazta az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját.Korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetést kapott a román képviselőház volt elnöke
Romániában jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön korrupció miatt Bogdan Olteanut, a román képviselőház volt elnökét, aki ezt követően a Román Nemzeti Bank kormányzóhelyettesi tisztségét is betöltötte. Első fokon a Bukaresti Törvényszék Olteanut tavaly decemberben hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte; ezt most a Bukaresti Ítélőtábla öt évre enyhítette.Bezárták a diplomagyárként működő bukaresti rendőrakadémia doktori iskoláit a rengeteg plágium miatt
Romániában bezárták a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia két – jogi és közbiztonsági – doktori iskoláját, miután több plágiumra derült fény. A plágiumokról Emilia Sercan oknyomozó újságíró számolt be, aki kiderítette, hogy magas rangú politikai és közigazgatási pozíciókat betöltő személyek szereztek érdemtelenül doktori címet úgy, hogy doktori dolgozatuk nem felelt meg a tudományos követelményeknek.Székelyföld több településén bezártak az oktatási intézmények a járvány miatt
Bukarestben a koronavírus-járvány miatt keddtől kezdődően közterületen – vagyis a lakáson kívül mindenütt – kötelezővé válik a védőmaszk viselése, továbbá bezárnak az óvodák, iskolák és egyetemek, a tanév pedig online folytatódik. Bukaresten kívül az ország számos megyei jogú városában meghaladta a lakosság három ezrelékét azaz utóbbi két heti fertőzési ráta, a többi között a Székelyföld legnagyobb településein. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is bezártak az iskolák és online folytatódik a tanév.Koronavírus: Megteltek az intenzív osztályok Romániában
Romániában most már a napi háromezer új fertőzés és több mint 60 haláleset számít átlagosnak. A súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek számára elkülönített kórházi helyek 75 százaléka betelt – figyelmeztetett hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök. A kormányfő a B1 hírtelevíziónak elmondta: az elmúlt időszakban folyamatosan növelték az ágyak és lélegeztetőgépek számát a Covid-kórházak intenzív osztályain, és most további kórházakban különítenek el részlegeket a fertőzöttek számára, de az egészségügyi rendszer befogadóképességét nem lehet jelentősen növelni, mert nincs elég szakorvos.A maszk miatt bukott le a román rabló
A harmincegy éves foksányi férfi ellen rablás miatt adott ki körözést a rendőrség. A férfi igazoltatás közben bukott le, amikor nem volt hajlandó felvenni a maszkot.Közelednek a magyar álláspontok: az RMDSZ két befutó helyet enged át az EMSZ-nek
Két, befutónak számító helyet enged át ellenzékének a parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáin a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette be pénteken, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) jelöltlistákat véglegesítő ülése után Kelemen Hunor.Nincs megegyezés a két romániai magyar párt között
Megegyezés nélkül zárultak le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tárgyalásai a két politikai szervezet választási és hosszabb távú együttműködéséről. Toró T. Tibor, az EMSZ tárgyalódelegációjának egyik vezetője szerint nemcsak parlamenti helyekről, hanem elvek rögzítéséről szerettek volna megállapodni az RMDSZ-szel, ám tárgyalópartnereik egyelőre nem fogadták el ezeket.Csütörtöktől Románia feloldja a Magyarországról érkezők karantén-kötelezettségét
Csütörtöktől Románia feloldja a Magyarországról érkezőkkel szemben múlt héten bevezetett karantén-kötelezettséget, miután időközben a koronavírus-fertőzések lakosságarányos rátája Romániában meghaladta a magyarországi adatot. Románia azokat a beutazókat küldi 14 napos karanténba, akik olyan országokból érkeznek, ahol az utóbbi tizennégy napban magasabb volt a lakosságarányos fertőzési ráta, mint Romániában.Ajánljuk még

















