románia
"Bezzegromániában" gyorsforgalmi utat is lopnak (videó)
Romániában nagy divat mostanában, hogy a sztrádaépítések miatt aggódó civilek drónfelvételeket készítenek a munkálatok stádiumáról. A Craiova és Piteşti között épülő gyorsforgalmit bemutató friss felvétel kiválóan illusztrálja, hogy hogyan tűnnek el az építkezési anyagok.Érettségi bizonyítványának meghamisítása gyanújával őrizetbe vették a román pénzmosás ellenes hivatal volt vezetőjét
Érettségi bizonyítványa meghamisításának gyanúja, majd több magas rangú állami funkció elfoglalása miatt őrizetbe vették Romániában Laurentiu Barangát, a román pénzmosás ellenes hivatal volt vezetőjét, aki csütörtökön mondott le tisztségéről. A hatóságok házkutatást tartottak Barangánál, majd vasárnap hajnalban huszonnégy órára őrizetbe vették, az ügyészek az előzetes letartóztatásba helyezését kérték. Az ügyészség azzal vádolja, hogy tudatosan megtévesztette alkalmazóit, hiszen meghamisította érettségi bizonyítványát, amelyet állítólag 1999-ben állítottak ki a nevére, de nem tudta igazolni, hogy az oklevelet valós tanulmányi eredmények alapján szerezte. A vádhatóság szerint Baranga számos állami intézményt megtévesztett hamis diplomájával.Koronavírus – Romániában kiadták a katasztrófavédelmi riasztást
A mai napon meghaladta a százötvenezret a beazonosított fertőzöttek száma Romániában, ezért Bukarestben és több más városban a mobiltelefonos katasztrófavédelmi riasztórendszeren keresztül is figyelmeztették a lakosságot a megnövekedett fertőzési kockázatra.Szakértő: a román Trianon-törvény egy nyílt provokáció
A nemzeti kisebbségek kelet-európai helyzetére nyugaton úgy tekintenek, mint Pandora szelencéjére, félnek kinyitni – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Illyés Gergely székelyudvarhelyi politológus. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a Trianon-törvénytervezet nyílt provokáció, az államfő általi visszautasítása pedig egy jól kitervelt taktika része."Ne bántsd a magyart!" – Ismét az úzvölgyi katonatemetőbe készülnek a román nacionalisták
A román nacionalisták nem örültek a jogerős bírósági döntésnek, amely kimondta Csíkszentmárton tulajdonjogát az úzvölgyi katonatemető fölött. A hírre reagálva a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista egyesület vezetője máris bejelentette: október 25-én bevonulnak az emlékhelyre – írta meg a Főtér.ro. Emlékezetes, a PestiSrácok.hu stábja a helyszínen forgatott, az ott készült drámai videós anyagunkat azonban a Youtube törölte csatornánkról.Koronavírus – Romániában a helyzet kezd kicsúszni a hatóságok kezei közül
Virgil Musta, a temesvári Victor Babes járványkórház főorvosa vázolta a vírushelyzetet Romániában. Elmondása szerint kezdenek elfogyni a járvány elleni hatékony védekezés eszközei. Amennyiben nem hoznak határozott intézkedéseket, akkor a helyzet nemsokára kicsúszik a hatóságok ellenőrzése alól. Amennyiben nem változnak az állapotok, úgy sor kerülhet arra is, hogy az orvosoknak maguknak kell eldönteniük, kit kezelnek és kit nem.Romániában több, mint 481 ezer munkahely szűnt meg a járvány miatt
Romániában több, mint 481 ezer munkahely szűnt meg a koronavírus-járvány miatt, amely leginkább a feldolgozóipart sújtotta – írta pénteken a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap online kiadásában.Kelemen Hunor a PS-nek: a Momentum nem is gratulált a magyar választási sikerekhez Erdélyben
Meglepő, vagy sem, a Momentum Mozgalom nem gratulált a magyar választási sikerekhez Erdélyben – tudtuk meg Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől. A pártelnök úgy vélte, a Momentum azt a Kádár-korszakban meghatározott asszimilációs logikát örökíti át a mába, amely szerint az erdélyi magyaroknak a román társadalomba úgy kell integrálódniuk, hogy észre se vegyék, hogy magyarok. Mint fogalmazott, "aki azt mondja, hogy az etnikai logika teljesen megtört, vagy hogy az etnikai logikának Romániában a magyar képviseletet illetően nincsen ma már értelme, vagy hazudik, vagy rosszindulatú, vagy az asszimilációt akarja elősegíteni".Többséget szerzett az RMDSZ a szatmárnémeti városi tanácsban
Többséget szerzett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnap tartott önkormányzati választásokon a szatmárnémeti városi tanácsban. A 102 ezer lakosú, közel 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémetiben Kereskényi Gáborra, az RMDSZ polgármesterjelöltjére és a szövetség képviselőjelölt-listájára is lényegesen nagyobb arányban szavaztak a város lakói, mint a magyarság helyi aránya – közölte kedden az Agerpres hírügynökség a választás végeredményét ismertetve.Ajánljuk még

















