ruszin-szendi romulusz
Tisztuló ukrán kémbotrány - Ruszin-Szendi lehetett az a magas rangú katonai vezető, akiről Kocsis Máté beszélt
A Tisza Párt katonai szakértője, a volt vezérkari főnök Ruszin-Szendi Romulusz neve is felmerült az ukrán hírszerzéshez köthető kémbotrányban. Az altábornagy lehet az a volt katonai vezető, akire Kocsis Máté utalt a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, amikor az ukrán állampolgárságú Holló István kémbotrányát ismertette. Hollót azzal a gyanúval tartóztatták le, hogy az ukrán katonai hírszerzésnek adott át információkat a magyar honvédségről. Kocsis szerint egy volt katonai vezető közreműködése sem zárható ki.Péter román műparasztnak öltözve, Rémusz bácsi susogósban lépte át a határt – Nagyváradon sem váltotta meg a világot a messiás
Péter és Rémusz bácsi persze már minden határt átléptek, és bizonyára még sokat át is fognak, kettejük vizuális környezetszennyezése – súlyosítva a Körteember pvc-dzsekijével – bizonyára emlékezetes marad a divatipar maradék féltőinek szűkülő táborában. Kicsi és a zarándokok szombaton hajnalban ebben a ruciban érkeztek meg Romániába, finisébe ért az egymillió lépésnél azért lényegesen kevesebb lépést számláló menet.Az ember, aki akkor is gyalogol, amikor autóban ül | Karanténvlog
A magyar El Camino immár nem csak valami elvont fogalom, hanem maga a valóság. Magyar Péter ugyanis elindult gyalog Nagyváradra a budapesti Szent István-bazilikától, de előtte még virtuálisan felkente magát a Kárpát-medence teljhatalmú császárává. Szerénysége tiltotta, hogy komolyabb címeket aggasson magára. Apró kis szépséghiba a történetben, hogy az egyik első helyszínre úgy érkezett meg, hogy egy autóból szállt ki, de ez a rajongók közül senkit se érdekelt. Megtudtuk tehát, hogy ő az az ember, aki akkor is gyalogol, amikor autóban ül, megtörtént a csoda. A nagy menetelésben legalább nem kell beszélni az ukrán kémügyről, a Tisza Párt és az ukrán kémszolgálat, az SZBU összejátszásával és Ruszin-Szendi Romulusz ukrán telefonszámaival. A terelés egyértelmű, de még a gyaloglást se sikerül abszolválni, mert az önmutogató képeken kívül csak azt látjuk, hogy a zsebmessiás testőrökkel körbevéve, autóból kiszállva, dölyfösen integet azoknak a szerencsétleneknek, akik ezt a szánalmas mutatványt boldog szemekkel figyelik. Azonban Magyar Péternek, Ruszin-Szendi Romulusznak és az egész Tisza Pártnak el kell számolni az ukránokkal való összejátszással, ahogy Kollár Kinga hazaáruló szavait sem felejtette el senki.A magyar El Camino és a Kárpát-medence császára
Új fogalom született a magyar belpolitikában és turisztikában, Magyar Péter elindította az El Caminót. Van ugyan némi furfang benne, hiszen az eredetihez képest itt gyaloglás helyett lehet autóval is közlekedni, persze csak zsebmessiásoknak. Különleges újítás tehát az, hogy aki tud autóban is gyalogolni, annak ott a helye a Tisza Párt vezére mögött. Mindez persze csak úgy indulhatott el, hogy Magyar Péter tartott egy grandiózus beszédet a Szent István-bazilika előtt, ahol biztosított mindannyiunkat, hogy a munkát értünk végzi és mellékesen felkente magát a Kárpát-medence császárává.Magyar Péter a kormány szidalmazása és Ruszin-Szendi Romulusz mosdatása közben indult útjára Nagyváradra (VIDEÓ)
Természetesen a kormányt – amelyhez egykoron szeretett volna tartozni – pocskondiázva indult útjára Magyar Péter Nagyváradra. Szerény létszámú, de ő érte lelkes rajongótábor előtt mondott beszédet a Tisza Párt elnöke, majd útjára indult egy millió lépést tervezve. A szereplést ezúttal a volt vezérkari főnökre Ruszin-Szendi Romuluszra bízta, aki kissé felháborodva nyilatkozott is a PS TV stábjának.Mióta játszhatnak össze az ukránokkal a tiszások? | Karantén kibeszélő
Igen súlyos kérdéseket vet fel az ukrán kémügy, hiszen Ruszin-Szendi Romulusz, volt vezérkari főnök egyre mélyebbre süpped a gyanú mocsarában. Hiába a terelés, menekülés, hiába Magyar Péter minden próbálkozása, csak úgy esnek ki a csontvázak a szekrényből. Nem elég a NATO-ülések jelentéseinek meghamisítása, az üléseken végén Ruszin-Szenditől felhangzó "Slava ukraini" kiáltás, úgy tűnik, hogy az ukrán titkosszolgálatokkal komolyabb volt az összejátszás a tiszások részéről, mint az elején gondoltuk. A Karantén kibeszélőben az utóbbi hetek egyre súlyosabb történéseit igyekeztünk szétszálazni, hiszen nem elegendő az egyre súlyosabb ukrán beavatkozási kísérletek sorjázása, úgy tűnik, hogy mindezt itthonról is segítik. Európa háború küszöbén áll, a józan ész és a becsület pedig sajnos sokaknál csupán rég elfeledett, avítt emlékek csupán. Várhatóan a közeljövőben tovább eszkalálódik a helyzet a kémügy terén, de vélhetően a belpolitikai árokásás is újabb rekordokat fog dönteni. A hatalom megszerzése érdekében Magyar Péterék semmilyen eszközt nem tartanak túlzásnak, erőteljes hetek és hónapok várnak ránk.Magyar Pétert csak átverték, ő nem tehet semmiről!
Magyar Péter csak lenyomta a felvevőgombot, irányított kérdéseket tett fel, meghallgatta a felvételt, megvágta és nyilvánosságra hozta. Nem tehet róla, hogy a volt felesége így megvezette. Bocsánat, az egy másik hangfelvétel. Szóval Magyar Péter csak meghallgatta, bereklámozta, megvágatta és közzétette a hangfelvételt, valójában csak átverték és már nem is úgy volt. Látjátok, hogy milyen jóember? Elmegy Canossát járni gyalog a piros BMW-vel a határon túli Magyarokhoz (sic!), hogy megkövesse őket, amiért veszélybe hozta őket. Ja, hogy a kárpátaljaiakról van szó? Vidék, vidék, nem mindegy? A messiás úr nem tévedhet, a Romulusz már újra mindig is fideszes volt, a Péter meg leváltja az Orbánt, szóval csak azért ült az évértékelő első sorában, hogy felkészüljön, ha le kell váltani Orbánt.Elárulta a magyar álláspontot Ruszin-Szendi a NATO-üléseken - derül ki a honvédelmi tárca jelentéséből
A magyar kormányzati állásponttal nem összeegyeztethető, részrehajlóan Ukrajna-barát álláspontot képviselt a NATO vezérkarfőnöki üléseken Ruszin-Szendi Romulusz - állapítja meg a a Honvédelmi Minisztérium jelentése, melyet az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága is megtárgyalt. A jelentésről készült összefoglaló szerint olyan is előfordult, hogy a TISZA Párt második embere az ukrajnai kiképzőbázisok létesítéséről szóló vitán elhallgatta az elutasító magyar álláspontot.Ruszin-Szendi ordítozott és menekült, a "Slava ukraini" felkiáltásait nem tudta cáfolni, sőt, szerinte ez nem is fontos kérdés
Ruszin-Szendi Romulusz igen nagy bajban van. Ahogy elkezdtek kiesni a csontvázak a szekrényből, csak az ordítozás és visszamutogatás maradt a volt vezérkari főnök repertoárjában, hiszen a NATO-üléseken "Slava ukraini" felkiáltással elköszönő Ruszin-Szendi egy ideig csöndben maradt, azonban a felháborodás mértéke miatt a bujkálás már nem volt kifizetődő, így egy csepeli tiszás találkozón már a riporterek kérdéseit kellett volna megválaszolnia. Nem tette. Amellett, hogy beleordította az éterbe, hogy mindenki hazudik, aki nem hisz neki, arra a kérdésre egyszer sem adott választ, hogy a NATO-üléseken Slava ukraini felkiáltásokat hallattott volna, sőt, visszakérdezett, hogy miért fontos ez a kérdés. A magyarok számára igenis fontos, hiszen mi a saját nemzetünkért vagyunk felelősek, nem az ukránokért, vezérkari főnökként pedig illene a saját hazát képviselni.Ajánljuk még