sajtótájékoztató
Budapesten leállnak a bölcsődék és az óvodák is
Karácsony Gergely külföldi példákra hivatkozva úgy nyilatkozott: minél inkább leáll a város, annál nagyobb eséllyel kerüljük el a legrosszabbat. Noha az óvodák bezárása nem az ő hatásköre, de a sajtótájékoztatója szerint arra számít, hogy a kormány kisegíti a fővárost egy rendeletmódosítással, hogy ne hatásköri viták nehezítsék a védekezést. Bezár még az Állatkert és a fürdők sem lesznek nyitva, ami arra utal, hogy meggyőzték Gy. Németh Erzsébetet arról, hogy a gyógyvíz nem semlegesíti a vírust, de legalább arról, hogy inkább ne szólaljon meg.Operatív törzs: székekkel dobálóztak és randalíroztak a koronavírusos gyanú miatt karanténban lévő iráni diákok a Szent László Kórházban
Hétfői sajtótájékoztatóján számolt be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív vezető és munkatársai a vírussal kapcsolatos új hírekről. Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, hogy újabb két esetet regisztráltak a rendszerben: egy magyar és egy iráni fertőzött az újabb koronavírusos beteg hazánkban, ezzel kilenc főre emelkedett a betegek száma. Lakatos felhívta a figyelmet arra, hogy egész Közép-Európában emelkedik a koronavírusos betegek száma, valamint kiderült az is, hogy életbe lépett az a korlátozás, amely alapján az észak-olasz repterekről sem a Liszt Ferenc repülőtér, sem Debrecen nem fogad gépeket. Mindez addig marad hatályban, amíg az észak-olasz helyzet nem javul. Természetesen szóba került, az Index által megszólaltatott koronavírusos iráni diákok ügye is, hiszen egyes baloldali médiumok szerint, a magyar hatóságok nincsenek a helyzet magaslatán, amelyet az iráni diákkal történt beszélgetéssel próbáltak alátámasztani. Lakatos Tibor az ügyben feltett kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy az iráni diákok súlyosan megsértették a karantén szabályait, székekkel dobálóztak a folyosón, és nem engedelmeskedtek a közegészségügyi hatóságoknak, ezenkívül a megszólaltatott koronavírusos betegekkel érintkező iráni diákot nem érték el a megadott telefonszámon és email-címen, ezért keresték meg Facebookon, de szó sem volt fenyegetésről.Az Operatív Törzs sajtótájékoztatója: rendőrt kellett hívni a kórházba a karanténba helyezett irániakhoz, romlott egy magyar beteg állapota
Nőtt a fertőzöttek száma Közép-Európában, de Magyarországon csak egyedi esetek vannak, mondta Lakatos Tibor az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője délutáni sajtótájékoztatóján. Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a járvánnyal való fellépés kapcsán kiemelte, az egyes emberek felelősségteljes magatartása elengedhetetlen ahhoz, hogy megfékezzük a vírust. Menczer Tamás pedig emlékeztetett, szükségtelen a pánik és a pánikkeltés.Jakab Péter összezavarodott, amikor a Gyurcsány által a jobbikosok nyakába akasztott pórázról kérdeztük
Szürreális sajtótájékoztatón ecsetelte a demagógia veszélyességét és a cselekvés hasznosságát a demagóg Jakab Péter. A vasműben dolgozók fáradtságáról, az egyről a kettőre nem jutó magyar melósokról és Orbán dollármilliárdos oligarcháiról szónokló új Jobbik-elnök, láthatóan nyomot szeretne hagyni az utókor számára, azonban az, aki a sajtótájékoztató összes kérdése közül egyre sem ad valódi választ, csak mellébeszél, abból nehezen nézhető ki a cselekvés. A PestiSrácok.hu Gyurcsány Ferenc és a DK dunaújvárosi látogatásairól érdeklődött, valamint arról, hogy nem tartja-e rövid pórázon a szemkilövető DK-elnök Jakab Péterék csapatát, hiszen ismert, hogy a jobbikos vezetésű városházán egymásnak adják a kilincset a DK komisszárjai, sőt a fővezér, Gyurcsány Ferenc is tiszteletét tette. Jakab Péter "válaszában" autonóm személyiségekről, a helyi és az országos politika szétválasztásáról és tisztességes, rátermett jobbikos jelöltekről beszélt. Megpróbáltunk ismételten rákérdezni, hogy van-e bármilyen nyomásgyakorlás Gyurcsányék részéről a Jobbikra, de sok sikerrel nem jártunk. Jobbikos sajtótájékoztató, 2020.A gyurcsányista Gréczynek csak hitványozásra futotta válasz helyett (VIDEÓ)
Bohár Dániel próbálta meg szembesíteni a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt apostolát, Gréczy Zsoltot, ugyan hogyan fordulhatott elő, hogy a XV. kerületi polgármester a vastag fizetésemeléseket követően saját fiát is betette egy bizottságba. Az "urambátyám-politizálás" ellen rendszeresen hangosan kikelő Gréczy válasz helyett lehitványozta a kérdezőt.A hivatali visszaéléssel vádolt Demeter Márta nem akar vallomást tenni és nem tartja hibásnak magát semmiben
Demeter Mártát, az LMP parlamenti képviselőjét hivatali visszaéléssel vádoljaa Központi Nyomozó Főügyészség, azonban a politikusnő a mai sajtótájékoztatóján továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, miszerint semmilyen törvénytelenséget nem követett el, és nem is tesz vallomást. Ismert, hogy kedden vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség által idézett vádirat szerint a képviselő törvényi kötelezettségét megszegve nem nyilvános adatokat adott ki, amikor a Magyar Honvédségtől szerzett információkat a közösségi oldalán kiposztolta. Az LMP társelnöke egyelőre nem tett vallomást. Tettét a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, de ha beismerő vallomást tesz, az ügyészség csak pénzbüntetés kiszabását fogja indítványozni.Orbán Viktor: Azon dolgozunk, hogy az Oroszország és a Nyugat közötti viszony javuljon (képgalériával)
Közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerda délután érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre. Az államfőt Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter fogadta. Putyin elsőként a Karmelita kolostorba ment, ahol találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta: Magyarország abban érdekelt, hogy a Nyugat és Oroszország közötti együttműködés minél inkább javuljon. A tárgyalás során megbeszélték, hogyan lehet normalizálni Oroszország és az unió kapcsolatát, de szóba került az ukrán helyzet is. Vlagyimir Putyin elmondta: a két ország között sikeres, magas szintű és jó minőségű az együttműködés évek óta. A magyar-orosz politikai együttműködésre is kitért Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy annak kiemelt területei között van a keresztény közösségek védelme szerte a világban, valamint a migráció, ugyanis mindkét ország ismeri az abban rejlő veszedelmeket.Karácsony Gergely ma szélsőbaloldali énjét vette elő, Gyurcsányné nagy örömére (PS-VIDEÓ)
Nagy trió jött össze ma a Budai Várban, a karmelita kolostor előtt, hiszen Karácsony Gergely, a zuglói vátesz, Gyurcsányné, a szemkilövető felesége és a lakásrekviráló Kerpel-Fronius Gábor tartott sajtótájékoztatót, amelyet röviden össze lehet foglalni: Orbán, Orbán, Orbán. Gyurcsányné gyomorforgatónak és hazugnak nevezte a jelenlegi kormányt, nagylelkűen megfeledkezve arról, amit a férje csinált a magyar nemzettel; a Gyurcsány nevet több, mint egy évtizede nem az igazság szóval együtt szokták emlegetni. A szokásos mantra most sem maradt el, hiszen a szélsőbaloldali mondanivaló arra koncentrált, hogy vegyük el a gazdagoktól a pénzt és adjuk Lackner Csabának a szegényeknek. Karácsony Gergely ma a szélsőbaloldali énjét vette elő; ő mindig képes kaméleonként megjelenni, hiszen szereti, ha szeretik. A nép védelmezői Tiborcz-adót vetnének ki, börtönbe zárnának szinte mindenkit, aki a NER-hez tartozik, amit természetesen eltörölnének a Föld színéről. Ehhez a tanácsköztársasági lendülethez csatlakozott Gyurcsányné is, akinek könnyebb volt felvenni a ritmust, hiszen viperamérget fröcskölő szavai vélhetően szívből jöttek. A gyalázkodó gondolatokat követően a sajtó is lehetőséget kapott a kérdezésre, azonban a válaszok sajnos értékelhetetlen mellébeszélésként aposztrofálhatóak csupán, hiszen az igazságkeresők továbbra is becsukták a szemüket, amikor a számukra kényelmetlen témákban próbáltunk válaszokat kicsikarni belőlük. A PestiSrácok.hu-t ismét gúnyos szavakkal illette Karácsony Gergely, de a zuglói polgármester a Hír TV tudósítóját is hazugnak nevezte, minden mindegy alapon osztva a megjelent konzervatív médiát, magas lóról beszélve. Talán így akart imponálni az agresszív Gyurcsánynénak, mindenesetre a nyegle és megvető stílus sem állt jól neki.Ajánljuk még