sanna marin
A miniszterelnök is csak ember – Így rázza a finnek szexi kormányfője (Videó)
Az Iltalehti nevű finn lap nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen a miniszterelnök, Sanna Marin barátaival bulizik. Azt írják, csak egy átlagos bulivideó: Sanna Marin táncol, énekel és a fenekét rázza. Azt eddig is lehetett tudni, hogy Sanna Marin nem az a hagyományos, karót nyelt kormányfő. A finnek 36 éves miniszterelnöke nemrég a Ruisrock Fesztiválon is járt – emlékeztet a Mandiner.Beindultak a DK-sok a finn miniszterelnöknő fotójára - Reméljük, Gréczy nem küld majd szelfit...
A Gyurcsány-klánhoz még véletlenül sem köthető Nyugati Fény online portálnak sikerült megtalálnia legújabb favoritját, ezúttal a finn miniszterelnöknő személyében. Az már önmagában meglepő, hogy nem Gyurcsányné Dobrev Klára fotójával vagy éppen Vadai Ágnesről készült képpel örvendeztetik meg lelkes, ám nem túl nagy rajongótáborukat, persze azért arra mégsem számíthatott a gyanútlan DK-s, hogy a lapszerkesztők a finn Sanna Marinnal rukkolnak elő említett Gyurcsányné helyett. Arról egyelőre nem tudni, hogy mindehhez mit szólt Gyurcsány first ladyje, bár tény, hogy a finn miniszterelnöknőről készült koncertfotó nyilván nagyobb nézettséget hoz a portál számára, mint a hazai balliberálisok női különítményéről készített bármelyik kép eddig valaha. (Itt halkan azért megjegyeznénk: bízunk benne, hogy Gréczy Zsolt nem kapott kedvet egy laza szelfi készítésére, amivel "megörvendeztethetné" Finnország kormányfőjét.)Beadja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz Finnország
Finnország be fogja adni csatlakozási kérelmét a NATO-hoz – erősítette meg vasárnap Sauli Niinistö finn elnök és Sanna Marin kormányfő Helsinkiben. A lépést még a finn törvényhozásnak is jóvá kell hagynia, azonban szinte biztosra vehető, hogy meglesz ehhez a parlamenti többség támogatása.A finn miniszterelnök dekoltázsa osztja meg az északi ország közvéleményét
Sanna Marin finn miniszterelnökről a Trendi Magazine elnevezésű női magazin készített egy képet, amelyen melltartó és felső nélkül visel egy elegáns fekete blézert. A kép körül hangos közéleti vita alakult ki a finn médiában – adta hírül a Euronews.Finnországban május közepétől újranyitnak az iskolák
Finnországban május 14-től újranyitnak a koronavírus-járvány miatt bezárt iskolák – jelentette be Sanna Marin finn miniszterelnök szerdán, Helsinkiben tartott sajtótájékoztatóján.Negatív lett a finn kormányfő koronavírustesztje
Negatív lett Sanna Marin finn kormányfő koronavírustesztje – tudatta a helsinki miniszterelnöki hivatal pénteken.Dániában ismét megnyitott néhány iskola, Finnországban eltávolítják az útakadályokat
A koronavírus-járvány miatt elrendelt egy hónapos kényszerszünet után ismét megnyitott szerdán néhány iskola Dániában.Álhír volt a 4 napos finn munkahét
Futótűzként járta végig a magyar és nemzetközi sajtót a hír, miszerint Finnország nemrég megválasztott miniszterelnök asszonya 4 napos és napi 6 órás munkahétben gondolkozik. Mint arról az Index beszámolt, ez nem igaz: pusztán egy szenzációhajhász belga újságíró csúsztatása az egész.Helsinki hallgatólagos jóváhagyását adta az iszlamisták gyermekeinek hazaszállítására
Finnország balközép koalíciós kormánya hallgatólagos jóváhagyását adta Pekka Haavisto külügyminiszternek az iszlamisták gyermekeinek hazaszállítására Szíriából – jelentette be szerdán Sanna Marin finn miniszterelnök.Ajánljuk még