sára botond
Az idei a pusztítás költségvetése lesz Józsefvárosban?
Minden eddiginél több pénzből gazdálkodhat Józsefváros 2021-ben, amíg a korábbi években átlagosan huszonnégymilliárd, úgy idén huszonnyolcmilliárd forint áll a rendelkezésére a Pikó András vezette kerületnek. Sára Botond korábbi polgármester szerint az idei a pusztítás költségvetése lesz, ugyanis a rekordösszegű állami támogatás ellenére fejlesztések nem, csak megszorítások várhatók.Politikai Hobbista – Ha az ellenzék kormányozna, úgy lezüllesztenék az országot, ahogy Józsefvárost tönkretették (VIDEÓ)
Sára Botonddal beszélgetett Jeszenszky Zsolt, Takács Áron, Ambrózy Áron, Varga Ádám és Kroó Zita a PestiTV Politikai Hobbista című műsorának második részében kedd este. A VIII. kerület korábbi polgármestere, Budapest jelenlegi kormánymegbízottja rávilágított, hogy az előző fideszes városvezetés idején épült és szépült Józsefváros, ám Pikó Andrásék ámokfutásának eredményeként rövid idő alatt gettóvá és drogtanyává változott a városrész.Kilencszáz embert oltottak be az Olajág Idősotthonokban (PestiTV-videó!)
Ezen a hétvégén is folytatódott az oltás az idősotthonokban. A cél az, hogy a koronavírus-fertőzés szempontjából leginkább veszélyeztetettek minél előbb megkapják a védőoltást – minderről a fővárosi kormányhivatal vezetője beszélt a PestiTV-nek. Sára Botond kormánymegbízott szombaton Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselővel együtt vitte el a XIV. kerületben található Olajág Otthonokba azt a vakcinaszállítmányt, amellyel mintegy kilencszáz embert oltottak be.Sára Botond indulhat Kocsis Máté egyéni helyén 2022-ben
Nem lesz egyéni képviselőjelölt a 2022-es parlamenti választáson Kocsis Máté; helyette Sára Botond indulhat Józsefvárosban. Az atv.hu információit a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is megerősítette, a portál szerint a kampánycentrumban lesz majd nagyobb szükség a politikusra.Pikóék miatt drogosok és hajléktalanok lepték el Józsefváros koszos közterületeit
Pikó András korábbi választási ígéreteihez képest a közterületek koszosabbak, az utcákat hajléktalanok és drogosok lepték el, a társasházak támogatása szinte lenullázódott. Szűk egy év alatt az eddig fejlődő pályán lévő kerületet sikerült rossz irányba fordítani – többek közt erről is panaszkodtak Kocsis Máté országgyűlési képviselőnek, valamint Sára Botond kormánymegbízottnak a Józsefvárosi Fidesz által szervezett keddi, teltházas lakossági fórumon – derül ki a hirnyolc.hu beszámolójából.Sára Botond: Egy főállású városvezető sem vehet fel fizetést két helyről
Vizsgálja a Fővárosi Kormányhivatal Budapest 10 városvezetőjének vagyonnyilatkozatát – tudta meg a Hír TV.A maffiabaloldal akarja rátenni az enyves kezét a fejlődő fővárosra – Borbély Lénárd és Sára Botond a Polbeatben (PS-VIDEÓ)
Nem visszavennék Budapestet a balliberális jelöltek, hanem visszavinnék a fővárost a Gyurcsány-Demszky-Hagyó fémjelezte múltba, amikor mindent szemérmetlenül eladtak vagy kiprivatizáltak, mégsem maradt utánuk más, mint tetemes adósságok – hangzott el a Polbeat keddi műsorában, ahol ezúttal Sára Botond józsefvárosi, és Borbély Lénárd csepeli fideszes polgármestereket láttuk vendégül. Vendégeink egyetértettek abban, hogy mindezek ellenére még mindig Gyurcsány Ferenc kézivezérli a fővárosi ellenzéket a háttérből. Ugyanakkor megjegyezték: árulkodó lehet, mi várna Budapestre Karácsony Gergely vezetése alatt; hogy egyetlen kerület van, amely szeptemberre a fizetésképtelenség határáig juthat, és az Zugló.Karácsony, Pikó és a Bangó-klón, Budapest ennyit érdemel? – Borbély Lénárd és Sára Botond a mai Polbeatben! (ÉLŐ 19 órától!)
Borbély Lénárd csepeli és Sára Botond józsefvárosi polgármester lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben. A 19 órakor kezdődő élő műsorunk fő témája a hivatalosan is elrajtolt önkormányzati választási kampány és annak tétje, valamint a szivárványkoalíciós ellenzék kottája, taktikája és politikája lesz. Sára és Borbély is olyan városrészt irányít, amely az elmúlt évek megfeszített munkája révén szinte rég nem látott fejlődésnek örvendhet, és amelyeket a korábbi szocialista-liberális vezetés meglehetősen lelakott. Háború utáni újjáépítők ők, mégis velük szemben furcsa figurák kérik most a választópolgárok bizalmát – a közvélemény-kutatásokat tekintve nem is teljesen reménytelenül. Az eszközökkel sem szerénykednek: míg Józsefvárosban a posztkomcsi újságíró Pikó András a választópolgárok kínzó halálra röhögtetésével tör előre, addig Csepelen a magukat XXI. századinak nevező pártocskák kiegyeztek a helyi szocialista maffiaellenzékkel. Násztáncukat a cé-kategóriás celluloid-turkálókból előbányászott akciófilm-jelenetek is fűszerezik, mint ma megtudhattuk. Van-e sárkányfű ellenük? Este héttől, a PestiSrácok.hu szokásos Polbeat-vitájából megtudhatják, amelyet szokás szerint élőben közvetítünk ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.Sára Botond: Józsefvárosban csak büntetlen előéletűek kaphatnak bérlakást
A főváros VIII. kerületének fideszes polgármestere, Sára Botond egy, a Mandinernek adott interjú keretén belül számolt be az általa kezdeményezett józsefvárosi konzultáció eredményéről. A helyiek akaratának megfelelően a konzultációból fakadó legfontosabb döntéseket már a jövő héten meghozzák: az elkövetkezőkben csak büntetlen előéletű személyek kaphatnak önkormányzati bérlakásokat, és nem lehet majd új hajléktalanszállót építeni a kerületben.Ajánljuk még