sára botond
Sára Botond: Eddig minden főpolgármester meg tudta oldani, hogy elszállítsák a szemetet
A hulladékelszállítás mint közszolgáltatás a fővárosi önkormányzat kizárólagos hatásköre, tehát a főváros feladata– válaszolta Karácsony Gergely főpolgármesternek a budapesti kormányhivatal főispánja.Kormányszóvivő: elfogadhatatlan, hogy a Ryanair az utasokra hárítaná az extraprofit-különadót
A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair az extraprofit-különadóját "visszamenőlegesen is át akarja hárítani az utasaira" – mondta a kormányszóvivő kedden a Facebookon megosztott videójában.Az autósok után a babakocsisokkal és a mozgáskorlátozottakkal is csúnyán kitolt Karácsony
A budapesti Blaha Lujza tér felújítása körüli problémákra a politikusok és a szakemberek már a projekt kezdetén felhívták a közvélemény figyelmét. Sára Botond korábbi józsefvárosi polgármester arra figyelmeztetett, hogy a babakocsisok és a mozgássérültek járnak a legrosszabbul, ugyanis az aluljáróhoz tartozó lifteket meg sem építik. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy érdemes lett volna a térre behozni a Népszínház utcai villamosmegállókat, hogy az utazóközönség kényelmesebben érhesse el a járműveket – jegyezte meg az Origo a Blaha Lujza tér elfuserált fejlesztésével kapcsolatban.Csaknem tízmilliárd forintból fejlesztették a Dél-Pesti Centrumkórházat
Az elmúlt években 9,3 milliárd forintból jelentős fejlesztések valósultak meg a Dél-Pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben - mondta az emberi erőforrások minisztere keddi, az intézményben tartott sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: a magyarországi egészségügyi struktúra fejlesztése során a Dél-Pesti Centrumkórház a központi régió egyik centrumkórházaként fog működni, az intézmény feladatkörei szinte unikális helyzetbe emelték a kórházat, amelynek fejlesztése indokolt és szükségszerű.Sára Botond a szükségesnél négyszer több ajánlást adott le, de folytatja a gyűjtést
Sára Botond, Józsefváros fideszes képviselőjelöltje és csapata néhány óra alatt összegyűjtötte a szükséges ajánlások közel négyszeresét, az aláírásokat pedig már le is adta, elsőként a jelöltek közül.Jámbor Andrással és Sára Botonddal szemben indul a Kutyapárt egyik alapítója
Irányt váltott a Kétfarkú Kutya Párt, és mégsem figyelik, hogy melyik a billegő körzet és melyik nem, az indoklásuk szerint ugyanis ezt nem lehet egyértelműen számba venni. A döntés értelmében Döme Zsuzsanna, a párt egyik alapítója is elindul a VIII. kerület 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületben.Orbán Viktor: Előre, nem hátra! (Videó)
Orbán Viktor újabb részleteket osztott meg a józsefvárosi találkozóról. A miniszterelnök a "seregszemlén" Sára Botond jelöltségét támogatta, aki a kerület országgyűlési képviselői tisztségéért indul a közelgő választáson.Kásler: idén is folytatódnak a kórházfejlesztések
Idén is folytatódnak a nagy értékű, jelentős kórházfejlesztések az Egészséges Budapest Programban (EBP) – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten. Kásler Miklós annak kapcsán beszélt erről sajtótájékoztatón, hogy laborautomata rendszert helyeztek üzembe a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai Intézetben.Ajánljuk még