schanda tamás
Több mint tizenöt milliárd forinttal ösztönzi a kormány az álláskeresők felvételét
A Vállalkozások munkaerő támogatása programban megítélt összes forrás már meghaladta a 15 milliárd forintot. Mostanáig több mint 34 ezer regisztrált álláskereső új munkaadója nyújtott be kérelmet, mintegy 28 ezer új alkalmazott után pedig meg is ítélték a kormányzati támogatást – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a jól célzott segítség elsősorban a keleti országrészben járul hozzá a dolgozni akarók elhelyezkedéséhez.Országgyűlés – Savanyú a szőlő Kocsis-Cake Olivio számára, aki irigyli a Fidesz egységét
A parlament előző héten kezdődött ülésének ötödik, egyben befejező napja hétfőn délelőtt tizenegykor kezdődött a magyar szórvány napjára történő emlékezéssel, majd a napirend előtti felszólalások között szó volt a vasárnapi Fidesz-kongresszusról, a klímavédelemről és a járványkezelésről is. Szabó Tímea harcostársa Kocsis-Cake Olivio a Fidesz tisztújító gyűlésével foglalkozott, amit az ellenzéki összeborulás előválasztási műsorával próbált összehasonlítani és azt hangoztatta, hogy a baloldali színjáték felettébb demokratikus esemény volt. Dömötör Csaba rámutatott, hogy a mérhetetlen népszerűségű Párbeszéd politikusának nyilván fáj, hogy egy egységes erős párt tartott kongresszust a hétvégén.Kiheverte a járvány miatti sokkot a munkaerőpiac – Negyedmillió munkanélküli sincs hazánkban
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat októberi adatai szerint a tavaly januárinál is kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon. Számuk a kétszáznegyvenhatezret közelíti, az egy évvel ezelőtti szintnél hatvanezerrel alacsonyabban alakul. A csökkenés a vírusválságban tapasztalt legmagasabb, 2020. nyári értékhez képest meghaladja a százharmincezer főt – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint.Kétmilliónál is többen utaztak idén nyáron vonattal a Balatonhoz
Kétmilliónál is többen utaztak az idén nyáron vonattal a Balatonhoz – írta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap, a Facebook-oldalán.Schanda Tamás: már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban
Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban – emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap, közösségi oldalán.Az építőanyag-forgalmazók közel kétharmadánál talált jogsértést a fogyasztóvédelem
Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás. A kormányhivatalok munkatársai a felkeresett kereskedelmi egységek több mint háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést – tette hozzá a parlamenti és stratégiai államtitkár. A kormány célja, hogy az építőipari áremelésektől megvédje a családokat és az otthonteremtésre fordított kormányzati támogatások valóban a családokat szolgálják.Schanda Tamás: jövő vasárnapig lehet pótfelvételire jelentkezni
Augusztus 8-án éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-vel.Egyre népszerűbb a felsőoktatás
A felvételi idén több szempontból is sikeres volt; nemcsak azért, mert a jelentkezők háromnegyede bejutott a választott képzésre, ráadásul zömmel állami támogatású helyre, hanem azért is, mert a leendő egyetemisták többsége a legkorszerűbb struktúrát képviselő modellváltó egyetemeken tanulhat tovább szeptembertől – erről ír a Magyar Nemzet szerdai számában.Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat; ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A diákok 20 órától – a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben – közvetlen értesítést kaptak; ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.Ajánljuk még

















