sepsiszentgyörgy
Halálos fenyegetést kapott egy román nacionalistától Sepsiszentgyörgy polgármestere
Az erdélyi Sepsiszentgyörgy polgármestere elleni durva, uszító bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán egy bukaresti román nacionalista, aki egy ortodox sírkövet készített Antal Árpádnak, 2018.07.27-ét jelölve meg a politikus elhalálozásának dátumaként.Elnyomják a románokat Székelyföldön?
Catalin Ivan román szociáldemokrata európai parlamenti képviselő Sepsiszentgyörgyön fog képviselői irodát nyitni, hogy feltérképezze a székelyföldi románokat ért hátrányos megkülönböztetési eseteket. Romániában fordított eseteket jegyeztek fel eddig, a magyarság folyamatos harcban áll kisebbségi jogai érvényesítéséért, azonban Catalin Ivan fordítva látja a helyzetet.Trianon – Erdély megszerzői most is félnek
Huszadszor szervezte meg az idén a Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a trianoni megemlékezését. Amint Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: az eseményt hagyományosan a békeszerződés aláírásának órájában tartják az Erzsébet parkban, ahol egykor az Országzászló állt. A főszervező hozzátette: felkérésükre az idei megemlékezés időpontjában is megkondultak a sepsiszentgyörgyi templomok harangjai.„Ritkán látható emberi értékek” – Constantin Enache (is) meghatódott a székelyföldi szurkolástól (videókkal)
Bár a Dunaszerdahely remek harmadik helye sok mindent elhomályosított, a székelyföldi Sepsi OSK csapata hasonló bravúrt ért el azzal, hogy simán bennmaradt a román első osztályban. A legutolsó ellenfél, az FC Botoșani edzője egészen meghatódott a sepsiszentgyörgyi stadion atmoszférájától. Érthető: a Székely Légió meccsről meccsre csodálatos hangulatot teremt, és ez természetesen hatással van a csapat játékára.Magyar zászló, Sepsi-győzelem – könnygáz jutott a balhézó bukaresti huligánoknak (videóval)
Magyar zászló a pályán, kerítésnek rontó, magyarellenes szövegeket üvöltő román huligánok és Sepsi-győzelem. Így nézett ki a Sepsi OSK–Dinamo román rangadó, amelyen kulcsfontosságú sikert aratott a sepsiszentgyörgyi csapat.Román bajnok a Sepsi SIC – az ünneplésen szólt a Nélküled (videóval)
Felemelő ünneplés kezdődött Sepsiszentgyörgyön, miután a város csapata sorozatban harmadszor is megnyerte a román bajnokságot. A közönség többek között a Nélküledet is elénekelte.„Kifele a magyarokkal az országból!” – megbüntettek két román csapatot
Kétmillió forintra büntették a Román Labdarúgó Szövetséget, valamint a Dinamo Bucuresti és a Poli Iasi csapatát, miután a két román klub szurkolói magyarellenes szövegeket skandáltak a Sepsi OSK elleni mérkőzésen. A Sepsi a román élvonalban szerepel, a kiesés elkerüléséért küzd, és hétfőn, hazai pályán éppen a Dinamót fogadja. Már az összes jegy elkelt.Lázár: ma is egy birodalmi és a nemzeti eszmerendszer küzd egymással
Európában 1848-hoz hasonlóan ma is egy birodalmi és a nemzeti eszmerendszer küzd egymással, és az április 8-i választás tétje az, hogy Magyarország bevándorlóországgá, vagy a nemzetállami függetlenség megőrzőjévé válik-e - hangoztatta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.A magyargyűlöletre ezzel a gyönyörű dallal válaszolt a Székely Légió (videóval)
A román futballszövetségnél tiltakozik az RMDSZ azután, hogy a sokadik magyarellenes megnyilvánulásra sem érkezett válasz Romániában. Az egykori Steaua "szurkolói" Brassóban támadtak vállalhatatlan molinóval a székelyekre, akik gyönyörű dalukkal és a Ria-Ria-Hungáriával válaszoltak.Ajánljuk még