skócia
Elfogadták Skóciában a gyűlölet-bűncselekményről szóló törvényt, ami miatt a Harry Potter szerzőjét akár le is tartóztathatják
„A skót gyűlölet-bűncselekményekről szóló törvény elfogadásakor a skót törvényhozók úgy tűnik nagyobb hangsúlyt fektettek a nőiségről alkotott elképzelésüket – akármilyen nőgyűlölő vagy opportunista módon – megvalósító férfiak érzéseire, mint az igazi nők és lányok jogaira és szabadságára” – fakadt ki az X-en J.K. Rowling, a Harry Potter szerzője, akit a törvény értelmében akár le is csukhatnak, hiszen nem ért egyet a társadalmi nemmel és azzal a jelenséggel, hogy magukat nőként definiáló férfiak a női mosdóba mennek vagy női versenyszámokban indulnak.Két apjuk van, és pont: a 444 sietett megmutatni, hogy mi náluk a gyermekvédelem
István és Tamás egy magyar meleg pár, akik ikreket fogadhattak örökbe, a videó a SPHERA uniós projekt keretein belül készült - emelte ki a 444 egy meleg párról készült videója alatt. A gyermekvédelmi kérdésekben hirtelen "szakértővé" váló lap szerette volna megmutatni, milyen szép, hogy egy meleg pár egy ikerpárt nevel itthon. Mert neki ez a gyermekvédelem. Az említett SPHERA programból azért kapott pénzt a 444, hogy a fiataloknak szóló, videós tartalmakat gyártson, azonban a brüsszeli pályázatban nincs olyan kikötés, hogy a hatalmas támogatásért cserébe nézettséget, minőséget is fontos elérni. De ez mind másodlagos, ha egy olyan nagyszerű párról készíthetnek videós anyagot, akiknek fájó lenne, ha a közvetlen környezetükben, a számukra fontos személyek a kormánypártra voksolnának. Továbbá örömmel konstatálták, hogy a mai fiatalok, akik mondjuk Netflixen nőnek fel, sokkal elfogadóbbak lesznek. A pár szerint egy gyermek egészséges lelki fejlődéséhez szükség van női mintára, de ennek nem feltétlen az anyának kell lennie.A skót miniszterelnök szerint hazája független országként visszalépne az Európai Unióba
A skót miniszterelnök szerint ha Skócia elnyeri függetlenségét, saját jogán ismét az Európai Unió tagja lehet. Humza Yousaf a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) Aberdeenben tartott éves kongresszusának keddi zárónapján felszólalva kijelentette: a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) valóságos katasztrófával ért fel, és soha nem válhat működőképes megoldássá Skócia számára.Gázában rekedtek a skót miniszterelnök feleségének szülei
Humza Yousaf skót miniszterelnök hétfőn közölte, hogy feleségnek szülei a Gázai övezetben rekedtek a területet uraló Hamász iszlamista szervezet Izrael elleni támadása után, és egyelőre nincs garancia arra, hogy el tudják hagyni a térséget.Tarol a brit Munkáspárt Skóciában
A várakozásokat meghaladó arányú győzelmet aratott a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egy skóciai időközi választáson, messze maga mögé utasítva a Nagy-Britanniában kormányzó Konzervatív Pártot és a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Pártot (SNP). Szakértők szerint az eredménynek komoly jelentősége lehet a jövőre esedékes országos nagy-britanniai parlamenti választások várható eredménye szempontjából.Jóváhagyták az Egyesült Királyság első felügyelt drogfogyasztó szobájának megnyitását
A skót hatóságok szerdán jóváhagyták az Egyesült Királyság első államilag támogatott drogfogyasztó szobáját, ahol orvosi felügyelet mellett, biztonságos körülmények között lehet illegális kábítószereket, így kokaint vagy heroint fogyasztani.Brit vadászgépek feltartóztattak két orosz bombázót Skóciánál
Brit vadászgépek feltartóztattak két orosz bombázó repülőgépet hétfőn a nemzetközi légtérben, Skóciától északra, a NATO északi járőrövezetén belül - közölte James Heappey, a fegyveres erőkért felelős brit védelmi államtitkár.Klímaaktivisták pirosra festették a skót parlament épületének bejáratát (Videó)
Pirosra festették klímaaktivisták kedden a skót parlament épületének bejáratát, tiltakozásul Rishi Sunak brit miniszterelnök terve ellen, amely alapján száz új olaj- és gázkitermelési engedélyt adnának ki az Északi-tengeren.Őrizetbe vették Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt, de már el is engedték (frissítve)
Őrizetbe vették vasárnap Nicola Sturgeon volt skót miniszterelnököt, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében.Ajánljuk még