skót duda
Skót duda – Londonban egy transzcsászárral bizonygatják, hogy az LMBTQ-nak igenis történelme van (VIDEÓ!)
Bár törölte a Facebook a PestiSrácok.hu közösségi oldalát, mi nem csüggedünk, továbbra is gyártjuk a tartalmakat, de azért az egészen elképesztő, hogy a balos gyűlöletkeltés ellen semmi kifogásuk – a többi között erről is szólt az e heti Skót duda, de kitértünk arra is, hogy egy londoni múzeum az érzékenyítés jegyében már egy római császárra is ráaggatta, hogy transznemű volt, ezért rá már csak az angolban jól ismert "she" személyes névmással hivatkoznak. Végül mi is beszéltünk a DK számára a Katona József Színház által biztosított kedvezményes jegyekről, amelyekre aligha lehetett szükségük a párttagoknak, bár a kultúra nem ártott volna nekik. Skót duda – Se kiköpni, se lenyelni nem tudja a baloldal a magyar válogatott futballsikereit (VIDEÓ!)
Sem a baloldali politika, sem a sajtójuk nem tud mit kezdeni azzal, hogy nemcsak sikeres a magyar foci, hanem eredményes is. Most éppen azon akadtak fent, hogy Szoboszlai Dominik a Montenegró ellen vívott meccs után elfogadta a szurkolók által kínált nedűt és meghúzta. Ilyet ugyanis egy sportoló szerintük nem csinál. A képek tanúsága szerint viszont ez nem igaz, mert például a világsztár Messi is húzta már meg az üveget. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, amiben kitértünk arra, hogy a DK-s hokikirály, Gréczy Zsolt legnagyobb problémája, hogy kevesen beszélik a magyar nyelvet a válogatottban, Fegyőr viszont már örömmel szurkol a csapatunknak annak ellenére, hogy pár éve még nézni sem bírta őket. Karácsony a stadionok ellen gyűjtött aláírást, ma már a "Szép volt, fiúk" szlogent olvashatjuk az oldalán. Mindeközben tragédia történt a tengerentúlon, ugyanis a New York Times költészeti szerkesztője felmondott, mert az USA és a lap is inkább Izrael felé húz a konfliktus kapcsán. Skót duda – Jakab Péter a legjobb példa arra, milyen jól fizető ágazat az eredmények nélküli politizálás (Videó)
Nagyon jó megélhetési lehetőség lehet politikusnak lenni, hiszen a Jobbik egykori elnöke, Jakab Péter sem tud lemondani erről a foglalkozásról. Az sem zavarja, ha zuhogó esőben kell 25 embernek prédikálnia, neki az is megéri, ennél többen úgysem nagyon lesznek. Az igazi munka világába véletlenül sem akar visszamenni, állampolgári szemmel viszont azért már nem olyan vicces, hogy ennyi, támogatottság nélküli pártocskát, politikust tartunk el. A mögöttük lévő produktum viszont csak annyi, hogy országszerte járatják a szájukat. Ahogyan ezt Dobrev Klára is tette Békéscsabán, de ott a helyi erők meghekkelték a majomparádét egy kis cirkuszi zenével. A tömeggyilkos leszármazottat viszont ez nem érdekelte, betanult szövegét ennek ellenére is hangoztatta. Ezekről a megélhetési politikusokról beszélgettünk Gav Duncannel az eheti Skót dudában, de persze kitértünk Gav "kedvenc" politikusára, Baranyi Krisztinára is, aki ezúttal egészen Berlinig menekült a kerülete feladatai elől. A kiruccanás meglepetése, hogy a Momentum német szervezete hívta meg, pedig öt évvel ezelőtt még hatalmas harc dúlt Baranyi és a ferencvárosi momentumos jelölt, Jancsó Andrea között. Skót duda – Ott tart a világ, hogy a fűrészlábú szöcske fontosabb, mint az ember (Videó)
A leánykökörcsin, a borzas vertő vagy épp a fűrészlábú szöcske az oka annak, hogy nem lehet az augusztusban felgyújtott keresztet újra felállítani a Nagy-Szénás-hegyen – legalábbis e mögé bújnak a környezetvédők, akik közül van, aki bírósági úton támadta meg Menczer Tamás külügyi államtitkár azon törekvését, miszerint az eredeti állapotot a hegyen visszaállítanák. Az e heti Skót dudában Gav Duncan elmondta, hogy ő úgy látja, az állatok már fontosabbak, mint az emberek, legyen szó a fűrészlábú szöcskéről vagy egy delfinről. A műsorban beszélgettünk ezen kívül a Mikepércsi Anyákról is, akik egy elég sajátos, olykor kabaré jellegű gyűlést tartottak a városban, ahol vagy a mikrofon rakoncátlankodott, vagy a felszólaló tűnt el. Végül megtudtuk, hogy a Párbeszédnek nincsenek támogatói, így Szabó Tímeáék önmagukat képviselik a parlamentben. Skót duda – Vajon az egész Momentumot egy coach erősíti meg abban, hogy legyenek büszke hülyék? (VIDEÓ!)
Sajátos módon emlékezett meg az 1956-os szabadságharcról Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina, ugyanis a lyukas zászlóba visszavarrta egy kép erejéig a kommunista önkényuralmi jelképet. A Skót dudában ezzel kapcsolatban Gav Duncan elmondta: teljesen nyilvánvaló, hogy Baranyi provokálni akar, célját pedig elérte, ugyanis az FTC vezérszurkolója is kiosztotta őt egy kommentben. Mindeközben a Momentum nem tud túllendülni azon, hogy nem Budapest a világ közepe és más városban is lehet ünnepi beszédet mondani, ahogyan ezt Orbán Viktor meg is tette. Amíg az ország többsége a hőseinkre emlékezett, addig az SZDSZ utódpártja a Karmelitánál öntötte le festékkel a kordont, aminek épp annyi értelme volt, mint az elektromosroller-mosdatásnak. Ha észben nem is, önbizalomban el vannak eresztve a momentumos ifjak: bizonyára az egész csapatot egy coach segíti abban, hogy legyenek büszke hülyék. Végezetül az elfogadás városába kalauzoltuk el a nézőket, amelynek neve "Londonisztán" és ahol a bevándorlók az eltűnt izraeli civilek képét pingálják ki vagy tépik össze, amiért persze semmilyen retorzió nem jár. Skót duda – Ha mindenki bizniszel az oroszokkal, akkor miért csak Magyarország kapja ezért az ívet? (Videó)
Bár nagyon elítélendő, ha a mostani körülmények között valaki üzletel az oroszokkal – legalábbis a mainstream szerint –, mégis akad olyan, aki bár a háborúban közvetve benne van, a nukleáris energia terén folytatja piszkos kis bizniszét Putyinékkal, nem is kismértékben. Ez az állam nem más, mint Amerika. Ennek ellenére őket senki nem piszkálja ezért, Magyarországgal ellentétben. Erről is szó volt a Skót duda e heti epizódjában, de Gav Duncan és Kroó Zita beszélgettek még a klímavédő Greta Thunbergről is, akit ezúttal Londonban vettek őrizetbe, mert megint tüntetett, ezúttal az olaj- és gázipari vállalatok ellen. Greta azonban csak akkor óvja a környezetet, ha éppen tudatosan kelt fel aznap, hiszen volt, hogy a kényelmet előtérbe helyezve repülővel utazott az egyik országból a másikba. Végezetül szó esett az Index egyik cikkéről is, amiben a MÁV-ot szerették volna ekézni, de a tények hiányában ez elég viccesre sikerült. Skót duda – Fekete-Győr Andrást csak az zavarja, ha a sajtó az ő privát életét leplezi le, ha a kormányon lévőkét, az nem (Videó)
Évekkel ezelőtt még számos love story kezdődött a metrón egy szemezéssel, ennek az időszaknak azonban vége. Legalábbis Londonban, ahol egy nő megbámulása a tömegközlekedési eszközökön zaklatásnak minősül – erről is szó volt a Skót duda e heti epizódjában, de Gav Duncan és Kroó Zita kitértek Fekete-Győr András és Bajnai Gordon légyottjára is, amire a sajtó is felfigyelt. Ezen pedig kiakadt a Momentum volt elnöke, ugyanis nem érti, hogy hogyan derülhetett ki a privát találka. A rollermosó politikus titkosszolgálati módszereket említ, azonban azzal már semmi baja, hogy a baloldali sajtó mindig ott terem, ahol épp a miniszterelnök vagy a külügyminiszter nyaral, esetleg Mészáros Lőrinc lazít. Végezetül Hadházy Ákos újabb tarhálásáról esett szó, aki a karmelitás akciója miatt pénzbüntetést kapott és bár milliós fizetéssel büszkélkedhet, mégis inkább a nép egyszerű gyermekeivel fizettetné ki a szabályok megsértéséért kirótt százezreket. Skót duda – Az egész város egy kutya-WC, de akkor minek ilyet külön is kialakítani? (Videó)
Az egész utca kutya-wc, akkor mi szükség a Jószefvárosban kutyapiszoárra és miért kell Erzsébetvárosban kutya-wc-t kialakítani? És a szaggal mi lesz? – vetette fel Gav Duncan a kérdést az e heti Skót dudában, amiben ezen a rendkívüli fejlesztésen kívül beszélgettünk még arról, hogy úgy tűnik, sok politikai évet maga mögött tudva Karácsony Gergely végre kövezekezetesen kommunikál. Korábban ugyanis azzal magyarázta a sajtóosztálya, hogy az autómentes napon egész nap furikáztatta magát, hogy fájt a térde. Aztán hirtelen előkerült egy kórházi kép. Apropó, kórház: inkább tűnt az a "kórterem" magánrendelőnek, ami állítólag úri huncutság, de nézzük el ezt a főpolgármesternek. Végezetül szót ejtettünk Cseh Katalin kamuvegánságán, ugyanis a Momentum EP-képviselője az állatvédelem miatt választotta ezt az életmódot, ennek ellenére most egy propagandavideóban megfeledkezett magáról és tojást, valamint tejet vett. Lebuktál, Katka! Skót duda – Aki meg van győződve arról, hogy igaza van, az nem remeg a felszólalása közben (Videó)
Úgy tűnik, a telexes Simor Dánielnek sokba kerül a parlamentben való, feltett lábas szundikálás, ugyanis a teljes őszi ülésszakról kitiltották a produkciója miatt a magát függetlennek mondó újságírót, mert megsértette a Ház méltóságát. Hiába, az apja, Simor András egykori jegybankelnöknek a kisfiát, Dánielt nem sikerült jó modorra nevelnie, és öltözködési tanácsokkal sem látta el, hiszen pólóban és sportcipőben slattyogott az Országházba. A Skót dudában Gav Duncan és Kroó Zita erről is beszélgettek, de a momentumos Gelencsér Ferenc felszólalása utáni trágárkodás is szóba került. Egyrészről ugyanis furcsa ez az önkritika, másrészt miért remeg az, aki teljes meggyőződéssel beszél? Talán mégsem biztos abban, amit mond? Végül a baloldal egyik megmondóembere is górcső alá került, ugyanis Pottyondi Edina – aki saját bevallása szerint azért nem politikus, mert túlságosan szereti a férfi nemiszerveket és a drogokat – a végtagok nélkül született Nick Vujicicre azt mondta, hogy ő a jobboldal manóembere. Tette ezt annak ellenére, hogy a baloldal vádolja a jobboldalt általában azzal, hogy cikizi az embereket a külsejük miatt, csakhogy akiket mi cikizünk, ők a saját döntésükből néznek ki katasztrófálisan, Vujicic viszont születési rendelleneséggel jött a világra. Nagy különbség! Skót duda – Úgy tűnik, már a "szőrös babák", azaz a kutyák sem tudnak olyan jól felkészíteni a szülői életre, mint az élethű játékbabák (Videó)
Sokszor tapasztaljuk, hogy fiatalok a szülővé válás előtt kutyát vesznek annak érdekében, hogy elkezdjék elsajátítani a felelősségvállalást, de úgy tűnik, van, akinek a "szőrös babák" sem elégítik ki a vágyait. Egy londoni pár összesen 13 darab műbabát vett annak érdekében, hogy igaziként gondozhassák őket. Pelenkázzák, sétáltatják, dajkálják a játékokat, de ennek ellenére sajátot is szeretnének. Csakhogy egy műbaba sosem lesz olyan, mint egy igazi, hiszen a gyerekek random sírnak, rosszalkodnak, nemcsak akkor, amikor ilyet játszunk velük. Erről is beszélgetett Gav Duncan és Kroó Zita az e heti Skót dudában, ahogyan szó volt Ursula von der Leyen azon kijelentéséről is, hogy meg kellene könnyíteni a migrációt. Na persze az Európai Bizottság elnökének könnyű, hiszen ő sosem fog a való életben találkozni ezekkel az emberekkel, mert ő már egy egészen más szinten mozog. Az átlagember életét viszont tönkreteszi. Elgondolkodtató lassan az is, hogy kontinenst kellene cserélnünk. Végezetül egy kis Karácsony Gergely, akinek tanácsadói nem világosították fel kellően a főpolgármestert arról, hogy pontosan mit is jelent az autómentes nap. Ezért akarva-akaratlanul, de legitimizálta a kocsikázást még ezen a napon is.