sneider tamás
Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás irányíthatja a Jobbikot
A Jobbik elnöksége arra tett javaslatot, hogy Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás társelnökökként irányítsa a pártot - közölte Z. Kárpát Dániel alelnök kedden a Facebook-oldalán.A jobbikos Sneider Tamás hiába perelt rágalmazásért, bebizonyosodott, hogy tényleg bőrfejű volt
Az MSZP-s Ujhelyi István megnyerte a szkinhedpert a jobbikos Sneider Tamás ellen. A bíróság ítélete szerint Sneider valóban bőrfejű volt a 90-es években, így elutasította az országgyűlés leendő alelnökének rágalmazási keresetét.Börtönbe kerülhet a Jobbik alelnökének két fia, akik skinhead apjuk nyomdokaiba léptek
Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik közül többen is a leginkább szélsőséges, rasszista megnyilvánulásairól ismertté vált Betyársereg tagjaként 2015-ben hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy cigány család tagjait Szúcson. Köztük van Sneider Tamásnak, a Jobbik alelnökének két fia is - írja a Magyar Idők.Sneider Tamás lehet a Jobbik új elnöke
Sneider Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese töltheti be a pártelnöki posztot – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a Vonához hű pártvezetés összezárt az elnöki posztra bejelentkező Toroczkai Lászlóval szemben, ami azonban nem garancia arra, hogy nem lesz pártszakadás a Jobbikban.Toroczkai és Novák „rárúgta az ajtót” Vonára: már az elnökségi ülés előtt kiosztották a bukott elnököt
Forrnak az indulatok a Jobbikban a vasárnapi választási vereség után. Előbb Toroczkai László alelnök azt írta a Facebookon: Vona megbukott, és ha ezt csak időlegesnek tekinti, azzal kivégzi a Jobbikot. Bár Sneider Tamás védelmébe vette Vonát, hamarosan Novák Előd volt alelnök is megszólalt: szerinte is háttérbe kell vonulnia Vonának, mert az ő felelőssége ez az elhibázott, köpönyegforgató néppártosodás, liberalizálási kísérlet, amely miatt rengeteg nemzeti érzelmű magyar ember a Fideszt választotta, míg a Jobbik a baloldali szavazatokon osztozkodott. Hétfő délután rendkívüli elnökségi ülést tart a Jobbik.Jobbikos belharcokat okoz a Fidesz elsöprő győzelme
Úgy tűnik, hogy a választási eredmény és Vona Gábor azzal együtt járó lemondása belviszályokat okoz a Jobbik berkein belül. Toroczkai László a Jobbik alelnöke egy Facebook bejegyzésben állt ki a párt eredeti értékei mellett, és aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, ha Vona Gábor lemondása csak színjáték, akkor végleg megöli a Jobbikot. Kifejtette, hogy ki kell iktatni azt a tényezőt,amely akadályozza a hatalomra jutást. A bejegyzésre Sneider Tamás válaszolt, aki bajtársiatlannak nevezte Toroczkait. A bejegyzést és a reakciót változtatás nélkül közöljük.A Fidesz vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Sneider Tamás ellen
A Fidesz-frakció vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a jobbikos Sneider Tamás ellen, akiről korábban a PestiSrácok.hu megírta, felesége tulajdonában áll egy mesés, Mátra tetején álló vadászlak. A Jobbikos politikus azonban hazudott az ingatlan méretei kapcsán, ugyanis Facebook bejegyzésében csupán egy 34 négyzetméter üdülőházról ejtett szót.Sneider Tamás letagadta családi vadászházának valós méretét
A PestiSrácok.hu tegnap írta meg, hogy Sneider Tamás a felesége nevére, valamint felesége ügyvédi irodájára íratott vadászlakot birtokol a Mátrában. A Jobbik alelnöke sebtében az összes receptet előszedte az üggyel kapcsolatban: áldozatpózba helyezkedett, természetesen perelni fog, és igazat mondania sem sikerült az üggyel kapcsolatban.Ajánljuk még

















