soros elnökség
Az EU fontos döntéseket hozott Ukrajna számára még a magyar soros elnökség előtt
Azelőtt, hogy Magyarország átvette volna a soros elnöki tisztséget, az Európai Unió kulcsfontosságú döntéseket hozott Ukrajna számára – írja a lengyel Rzeczpospolita.A Bozarban tartották a magyar soros elnökség nyitóceremóniáját
2024. július 1-jétől Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsa elnökségét, melynek nyitóceremóniáját hétfő este tartották Brüsszelben. A fél éven át tartó elnökség brüsszeli kulturális nyitóestjét a hagyományokhoz híven a Bozarban tartották meg.A Patrióták Európáért frakció hamarosan a legnagyobb szövetség lehet Európában -Orbán Viktor interjúja az M1-en
Mától Magyarország az Európai Unió soros elnöke, és már korábban is beszélt arról Orbán Viktor, hogy mik lesznek a prioritások ebben az időszakban. Most a közmédiának adott interjújában mondta el, hogy a migráció területén ahelyett, hogy büntetnek minket, inkább a módszereinket vehetnék át, fognak is javaslatokat tenni a soros elnökség alatt erre is és a gazdasági fellendítésére is. Az új frakcióról (Patrióták Európáért) elmondta, hogy lesznek meglepetések a csatlakozókat illetően, július 8-án pedig alakuló ülést tartanak. Céljuk, hogy végül ez a frakció legyen a legnagyobb és Orbán Viktor elmondta azt is, hogy miért nem tudtak végül az ECR-hez csatlakozni.Szijjártó Péter: az orosz befolyásszerzést megelőzendő mielőbb fel kell venni a nyugat-balkáni államokat az EU-ba
Az Európai Unió "sírás és jajveszékelés" helyett úgy tudná leginkább elejét venni a Nyugat-Balkánon tapasztalható külső, adott esetben orosz befolyásszerzési kísérleteknek, ha minél előbb felvenné tagjai közé a térség államait - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.Szijjártó Péter: a magyar lesz minden idők leginkább bővítéspárti EU-elnöksége
A magyar lesz minden idők leginkább bővítéspárti európai uniós elnöksége, amikor a valós teljesítmény lesz a középpontban a csatlakozási tárgyalások során, nem a megfelelés a politikai nyomásgyakorlásnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.A védelmi ipar fejlesztése a magyar uniós elnökség egyik prioritása lesz
Alig fél évvel a magyar elnökség előtt az Európai Unió védelmi iparának fejlesztése, az orosz-ukrán háború, valamint a Száhel-övezet biztonsága az EU legfontosabb védelempolitikai témái - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelempolitikáért és védelmi iparért felelős államtitkára az uniós védelmi miniszterek brüsszeli informális találkozója után.Most akkor elvehetik a soros elnökségünket vagy sem?
Magas rangú, uniós forrásokra hivatkozva a Portfolio arról számolt be, hogy az Ukrajna támogatásáról szóló magyar javaslatot lesöpörték az asztalról Brüsszelben. Eddig a hírek arról szóltak, hogy újra a régi trükkhöz nyúl majd az unió, és az EU-forrásokkal fogja megzsarolni a magyar kormányt, hogy végre álljon be a sorba és bólintsanak rá az 50 milliárd eurós ukrán támogatásra. Most viszont felröppent az a hír, hogy esetleg a soros elnökségünket is/vagy elvennék. Mindeközben az EU ügyekért felelős miniszter, Bóka János arról posztolt a közösségi oldalán, hogy 13 év után újra mi lehetünk a soros elnöke az EU-nak, a felkészülésről pedig már folynak a tárgyalások.Karácsony Gergelynek Budapest helyett most épp az EU soros belga elnöksége a fontos, ennek sikeréért dolgozik
Karácsony Gergely megint fontoskodott a közösségi médiában. És ahogy lenni szokott, a főpolgármester ismét elkövette azt a hibát, hogy még a látszatát sem akarja kelteni annak, hogy ő a magyar érdekeket tartaná szem előtt. Karácsony Gergely ezúttal az EU soros belga elnöksége kapcsán posztolt egy fotót, amelyen a Belga Királyság új, hazánkba akkreditált nagykövetével, Jeroen Vergeylennel pózol, és éppen arról biztosítja, hogy mindent el fog követni a belgák sikeres elnöklése érdekében, és azért, hogy minden céljukat megvalósíthassák az EU-val kapcsolatban. Ezzel több gond is van.Novák Katalin: Magyarország ismét bebizonyítja majd, hogy képes jó elnöke lenni az Európai Tanácsnak
Magyarország ismét bebizonyítja majd, hogy képes jó elnöke lenni az Európai Tanácsnak - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, ahol a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület tagjait köszöntötte.Ajánljuk még