soros györgy
Foghíj: a Momentum ma estére idehívta Soros magyargyalázó emberét
A Momentum Mozgalom (MoMo) közleményében azt írta, hogy az ő meghívásukra érkezik szombat este Magyarországra a volt belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt, akivel a MoMo Városháza Parkban lévő kampányközpontjában Benedek Márton beszélget majd – írja a 888.hu.Orbán: A "sorosisták" mind szavaznak, legyünk ott mi is! (VIDEÓ)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, szavazásra buzdító üzenetében a vasárnapi országgyűlési választásról azt mondta, „a sorosisták mind szavaznak, legyünk ott mi is!". Felidézte, a rendszerváltás utáni első szabad választásakor még azzal buzdítottak szavazásra, „a kommunisták mind szavaznak”.Orbánt ekézve tolt masszív Soros-propagandát a magyar választásokról az AP hírügynökség
Soros-propagandát tol az olvasói arcába a magyarországi választásokról az AP hírügynökség, amely úgy írt beharangozót a vasárnapi hazai országgyűlési voksolásról, hogy az Orbán Viktort miniszterelnököt szélsőjobboldalinak bélyegző összeállításban csak Soros György által finanszírozott szervezeteket és azok képviselői szólaltak meg. Ezek után szinte már mondani sem kell, de a Soros-zsoldosok által tollba diktált cikk szerint hazánkban "a milliárdos üzletembert démonizálják a plakátokon", "az ábrázolások hamisak", "a kormány összeesküvés-elméleteket gyárt" és naná, hogy dübörögteti az antiszemitizmust.Újabb "Soros-jelentéssel" akarják zsarolni Magyarországot, hogy telepítse be a migránsokat
A kormányszóvivő szerint a "Soros-szervezetek" újabb támadásra készülnek: egy újabb "Soros-jelentéssel" akarják zsarolni Magyarországot, hogy telepítse be a migránsokat. Kovács Zoltán csütörtökön a közmédiának nyilatkozva azt mondta: az elmúlt hetekben és napokban többször beszéltek arról a szisztematikus megtörési kísérletről, amelyet Magyarországgal szemben Soros-szervezetek, különböző eszközökkel megpróbálnak elérni. Hozzátette: ennek egy újabb állomásához érkeztek szerdán, amikor kiszivárgott az Európai Parlamentben Magyarország ellen készülő jelentés, amelyet a jövő héten mutatnák be.Ők Soros György leghűségesebb jelöltjei a vasárnapi választáson
Karácsony Gergely árnyékkormányának kihirdetésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének környezetében hemzsegnek a Soros Györgyhöz, vagy az általa finanszírozott szervezetekhez kötődő miniszterjelöltek. Az Origo utánajárt, hogy az ellenzéki pártok a 106 egyéni körzetben hány Soros-jelöltet indítanak. A listán kitüntetett helyet kapott Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Mellár Tamás, Szabó Tímea, Vajda Zoltán és Vágó Gábor is.Az egyik félnek Magyarország, a másiknak a nyílt társadalom biznisze az első
Most vasárnap arról is döntünk, hogy Magyarország megmarad-e független országnak – mondta újságíróknak nyilatkozva a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Dömötör Csaba szerdán azt közölte: sok év munkája és sokak munkája van abban, hogy Magyarország már a saját lábán áll, nem kiszolgáltatott, ezért nem is zsarolható. Ha nem nemzeti kormánya lenne az országnak, akkor ez megváltozna – fűzte hozzá.Soros emberével üzletelt Karácsony és Fekete-Győr
Karácsony Gergely árnyékkormányának kihirdetésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének környezetében hemzsegnek a Soros Györgyhöz, vagy az általa finanszírozott szervezetekhez kötődő miniszter-jelöltek - írja az Origo. A cégnyilvántartást áttekintve a portál újabb Soroshoz köthető embert talált Karácsony környezetében.Ajánljuk még

















