soros györgy
Alig tért haza az árulkodásból a Helsinki Bizottság, máris nekiment a Stop Sorosnak
Két tucat civil szervezet hazugnak, önkényesnek és kártékonynak tartja a csütörtökön nyilvánosságra hozott "Stop Soros" törvénycsomagot. Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) társelnöke azt mondta, olyan országban szeretnének élni, ahol nem lehetetlenítik el, nem félemlítik meg civileket és bátran vállalhatják a véleményüket. Móré Veronika az Ökotárs Alapítvány igazgatója szerint egy olyan szervezet, amely képes a határokon túlról támogatást szerezni, inkább díjat érdemelne, semmint megbélyegzést.Niedermüller: A "Stop Soros" egy rossz magyarsággal megírt propagandaanyag
A Demokratikus Koalíció alelnöke egy olyan, rossz magyarsággal megírt propagandaanyagnak nevezte a "Stop Soros" nevű tervezetet, amelynek elfogadása árt az országnak. Niedermüller Péter arra hívta fel a figyelmet, ha ezt a tervezetet megszavazzák, akkor azzal Magyarország ellen tett lépéseket szavaznak meg."A Soros-világhálózat a politika befolyásolására törekszik"
"A Soros-világhálózat a politika befolyásolására törekszik" – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Kovács István szerint a hálózat néha csak bizonyos ügyek mentén próbálja befolyását latba vetni, máskor viszont kormányokat buktat meg, hogy elérje célját."Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"
A kormány mindent elkövet, hogy fizikai és jogi értelemben egyaránt eltűnjenek az illegális bevándorlók által kihasznált kiskapuk, ezt a célt is szolgálja a "Stop Soros" törvénycsomag - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Kovács Zoltán azt mondta, Soros György hálózata azon dolgozik, hogy minél több ember érje el Európát, mert ebben látják a kontinens jövőjét.Origo: Soros György nem tudja igazolni, hogy magyar állampolgár, így kitiltható az országból
Lapunk korábban megírta, hogy olyan javaslatot tárgyal a kormány, amely akár Soros György kitiltását is lehetővé tenné Magyarországról. Az Origo most további részleteket tudott meg az ügyről.Haraszti Miklós SZDSZ-alapító szerint a „civileknek” a kormány ellenségeként kell ténykedniük
A parlamenti választások helyett egyéb eszközökkel kell nyomást gyakorolni az illiberális kormányokra Európában – ennek részleteit is taglalja a Soros-szervezetek által összeállított friss tanulmány, amelyről a Magyar Hírlap számolt be. A volt SZDSZ-es Haraszti Miklós által a tanulmányhoz írt előszó szerint a „civileknek” kvázi ellenségként kell tekinteniük a számukra elfogadhatatlan, demokratikusan megválasztott kabinetekre.Készül az akcióterv: kitilthatják Sorost Magyarországról, álcivil szervezeteit pedig megsarcolhatják
Formálódik a Soros György és hálózata elleni akcióterv, amely több jogszabály-módosítással és szankciókkal szoríthatja vissza a migrációt támogató szervezeteket. A Magyar Idők értesülése szerint megvonhatják a nonprofit státusukat, és illetéket vethetnek ki a bevételeikre. A kormány szerdán tárgyalhat arról az előterjesztésről, amely egyebek mellett a spekuláns kitiltását is lehetővé tenné. Közben politikai határozatot fogadott el a Soros-terv elutasításáról a Fidesz országos választmánya.Jogerős, helyreigazításra kötelező ítélet ellenére is mosdatja a hazug Ács Dánielt a Gőbölyös Soma-díj zsűrije
Kedden kiadott közleményében mentegeti az immár hivatalosan is hazug Ács Dánielt (képünkön előtérben, egy csomag droggal) a neki a tavalyi Gőbölyös Soma-díjat odaítélő zsűri. A testület továbbra is büszke arra, hogy a Soros György kitartottjaként működő álhírportál, a 444.hu munkatársa úgy kapta meg a tényfeltáró újságírók tevékenységét elismerő díjat, hogy kiderült: az elhíresült dolgozat állításai alaptalanok. Magyar sajtótörténeti mérföldkő, hogy a jogerősen megítélt helyreigazítások sorát generáló cikkekbe látták bele a döntnökök az okonyomozás etalonját, Ácsnak pedig még rágalmazás miatt is felelnie kell majd a bíróságon, miután feljelentette a ferencvárosi önkormányzat.Ajánljuk még

















