soros györgy
Soros-simogató konferenciát tartottak az önbizalmukat vesztett liberálisok
Soros-simogató konferenciát rendezett pénteken a Republikon Intézet, ahol többen könnyes szemmel hallgatták végig az általuk filantrópnak nevezett tőzsdespekuláns dicsőséges életútját, érdemeit. Egy idő után persze a félelemtől össze is rezzent a terem aurája egy kicsit, amikor újra és újra elhangzott: a sátáni Orbán Viktor és kormánya politikai érdekből bánt egy szerencsétlen öregembert, akinek egyébként mindent köszönhet. A napot a hárompaneles konferencia utolsó felvonásában G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője mentette meg, akinek volt bátorsága beülni a tűzfészekbe a túlerő ellenére is.Soros már a HVG-ből üzen nekünk: Magyarország „mérgezi”, „fojtogatja” az európai légkört
Az RTL Klub-os nyilatkozattal nem ért véget Soros György médiahaknija. A spekuláns a jelek szerint komoly önfényező kampányba kezdett. Most már nem amerikai vagy nyugat-európai portálokon keresztül üzenget hazánknak, hanem a mi kis magyar hvg.hu-nkra írt péntek reggel egy véleménycikket – ugyanúgy, mint időnként Tamás Gáspár Miklós. (Bár TGM írásai jóval szórakoztatóbbak Sorosénál.) Publijából kiderül, hogy a magyar meg a lengyel kormány mérgezi, fojtogatja az európai légkört, ő viszont ezzel szemben nyilván a friss levegőt jelenti kontinensünknek és persze a világnak, hátralévő éveit pedig annak szentei, hogy csodálatos dolgokra költse a pénzét. Sorosnak van képe előjönni az antiszemitakártyával is – miközben az általa (is) szervezett-forszírozott iszlám migráció miatt európai zsidók tíz- és százezrei menekültek már el Európából.Orbán az új Echo TV-ben: A kultúrák keveredéséből nem szép élet lesz, hanem importált gyűlölet
A szabadság kérdését érinti az Európai Unióban jelenleg folyó vita, amely arról szól, hogy mindenkinek kötelezően bevándorlóországgá kell-e alakulnia, vagy van szuverenitásuk a tagállamoknak, hogy nemet mondjanak erre a jövőre - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Echo Tv csütörtök esti műsorában sugárzott interjúban. Arról is beszélt, ha összekeveredünk nagyon távoli kultúrából érkező emberekkel, akik alapvető kérdésekben mást gondolnak, abból nem szép élet lesz, hanem párhuzamos társadalmak jönnek létre, importálni fogjuk a gyűlöletet, az antiszemitizmust, a férfi-nő egyenjogúságról vallott nézeteknek és a vallásszabadságnak vége lesz.Íme a kapcsolat Soros pécsi civiljei és az egykori korrupciós vízműbotrány között
"A vér nem válik vízzé", vagy "a név kötelez", esetleg "kutyából nem lesz szalonna" - ilyen és ehhez hasonló közhelyeknek is beillő okosságok juthatnak eszünkbe, amikor a két nappal ezelőtti cikkünkben szereplő Soros-szervezet, az Emberség Erejével Alapítvány tagjainak krédóját vizsgáltuk. Persze a gyermek nem vállalhat felelősséget szülei cselekedeteiért, az azonban mindenképp figyelemre méltó, miként kerülnek a milliárdos "filantróp"ernyője alá egykori balos politikusok és pécsi botrányhősök gyermekei.Az EP-ben Soros politikusai hallgatják meg Soros szervezeteit
Az Európai Parlament (EP) szakbizottságának ülésén Soros György partnerei hallgatják meg a milliárdos által finanszírozott szervezetek képviselőit - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Bakondi György azért beszélt erről, mert csütörtökön meghallgatást tart az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről.Most a vidéki fiatalokat hálóznák be Soros álciviljei
A sajtóban megjelentek olyan hírek, melyek szerint Soros György álciviljei olyan hálózatot szeretnének létrehozni Magyarországon, ami érinti a vidéki fiatalokat is. A hírek szerint irodákat fognak nyitni vidéken, ezeknek pedig olyan pénzeket juttatnak majd, amelyeket Soros György terveit támogatják. A témában a Fidelitas tartott sajtótájékoztatót szerdán délután. Falusi Vajk a szervezet alelnöke elmondta, Magyarország jövőjéről csak a magyar emberek dönthetnek.Magyarország Soros vérpadján: holnap tartanak meghallgatást Brüsszelben
Holnap tartják az újabb meghallgatást hazánkról, amit az Európai Parlament állampolgári jogok, igazságügyi és belügyi bizottsága (LIBE) szervez. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni, a másik oldalon ezúttal is a Soros által pénzelt Magyar Helsinki Bizottság fog állni, Pardavi Márta képviseletében. Rajta kívül Polyák Gábor neve áll a meghívóban, aki a szintén Soros-kötődésű Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Az eredeti terv szerint a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Kapronczay Stefánia személyében is jelen lett volna, de ő végül lekerült a meghívottak listájáról. Ennek fényében a Magyarországról szóló jelentés tartalma előre borítékolható, tervezetének bemutatására pedig éppen a magyar a választások előtt, márciusban kerül sor- írta meg az Origo.hu. Nézzük, kik azok a szervezetek, személyek, akik hazánk ellen lépnek fel, Soros György érdekeit képviselve.Soros emberei büntetnék Magyarországot
Aggasztónak tartja több polgármester is, hogy az EU vezetése egy felső határok nélküli migránsbetelepítési kvóta bevezetését szorgalmazza. Attól tartanak, hogy a betelepítés érdekében Soros György hazai szövetségeseivel karöltve beavatkozik a tavaszi országgyűlési választásba. Közben egy, a tőzsdespekuláns által támogatott nemzetközi civil szervezet az uniós források megvonását javasolja.Az önkormányzatok nem kérnek Soros bevándorlásszervező irodáiból
Az önkormányzatok nem kérnek Soros György bevándorlásszervező irodáiból, sem pedig abból, hogy a magyar falvakat és városokat migránsok lepjék el – mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

















