soros györgy
Az Orbán Viktor likvidálására felszólító, kereszténygyalázó szélsőségeseket is pénzeli Soros
Az Orbán Viktor likvidálására felszólító, kereszténygyalázó szélsőséges nehéztüzérségét is csatába küldi a magyar kormány ellen Soros György, a milliárdos spekuláns és a mellényzsebéből kikandikáló kitartottjai ezúttal magyar egyetemeken, a hallgatók pénzét is bezsebelve akarják aláaknázni Paks II.-t - szúrta ki a PestiSrácok.hu. Portálunk kiderítette, a tőzsdecápa támogatásával az Energiaklub egy olyan öt állomásos rendezvénysorozattal indul országjárásra, amellyel saját szemüvegükön keresztül az energia és a korrupció magyar világát mutatják be Shakespeare királydrámáinak felhasználásával. Az Energiaklub "Tudjukki - A Turánium Királya" című élő szerepjátékát a Gecy című botránydarabjáról elhíresült ifj. Sebő Ferenc rendezi, a darab főszereplője pedig az a Paizs Miklós, aki Orbán Viktor élve megnyúzásáról írt verset. Pikáns, hogy Soros és csapata az egyetemeken úgy kampányol Paks II. ellen, hogy az érdeklődőket ötezer forintos részvételi díjjal is lesápoljal. Az első Soros-féle kormánybuktató szeánszot éppen ma rendezik meg Pécsett.Kósa: Majtényi Soros jelöltje
Egyszerűbb, ha a feladóval beszélünk, tehát Soros Györgyöt szívesen várjuk, sokkal egyszerűbb, ha vele beszéljük meg, mi a szándéka Magyarországgal, mintha Majtényi közvetítését kérjük ehhez - jelentette ki Kósa Lajos sajtótájékoztatóján. Hozzátette, már a Majtényi vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapításakor kijelentették, hogy az üzletember ezen keresztül befolyásolná a hazai közéletet.Végeredményben Soros tehet a demokratikus normák leépüléséről Kelet-Európában
A Politico nevű brüsszeli hírportál szerint egyes megfigyelők attól tartanak, Soros György és a külföldi finanszírozású civil szervezetek elleni további támadások a demokratikus normák leépítéséhez vezetnek Közép- és Kelet-Európában. A cikk azon is háborog, hogy egy tervezett magyar törvényjavaslat várhatóan elő fogja írni, hogy a civil szervezetek adjanak számot a külföldről kapott pénzügyi támogatás mértékéről.Kiderült kik pénzelik Majtényi intézetét
Valamivel több, mint 137 millió forintot kapott 2009 és 2015 között a Majtényi László vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) Soros Györgyhöz köthető forrásokból - írta az Origo hétfőn, a szervezet vonatkozó közhasznúsági jelentései alapján. Arról is írtak, Majtényi László háromszor is találkozott Soros Györggyel.A rendőrség cáfolja a migránsverést – Úgy tűnik, Soros civiljei szebb meséket írnak, mint Andersen
A PestiSrácok.hu megkeresésére a rendőrség cáfolta a Migszol nevű „migránssimogató” szervezet honlapján megjelent történeteket, amelyek szerint a magyar egyenruhások migránsokat vertek, aláztak volna meg még januárban. A rendőrség kiemelte: senkit nem bántalmaztak, sőt olyan intézkedés sem történt a déli határnál, amelyre ráillenének a „civilek” történetei. A Migszol egyébként a Soros-féle migránsbiznisz-hálózat egyik fontos láncszeme, amelynek neve az illegális bevándorlóknak osztogatott tájékoztatófüzetekben is szerepel. Gyanús egybeesés, hogy a bizonyítékkal alá nem támasztott történetek nem sokkal az amerikai külügyminisztérium Magyarországról kiadott jelentése előtt jelentek meg, amely – szintén bizonyítékok nélkül – utal az állítólagos migránsverésekre.Kovács Zoltán: Soros szervezetei ismét támadásba lendültek hazánk ellen
Soros György által finanszírozott szervezetek feljelentése alapján támadták meg ismét Magyarországot a baloldali és liberális politikusok az Európai Parlamentben - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Zoltán kormányszóvivő. A politikus portálunk kérdésére nyomatékosította, a feljelentők és a támadók nem tudják elfogadni, hogy Magyarország nem fogadja be a migránsokat. A kormányszóvivő szerint kettős mércét alkalmaz az unió, amely a jövő héten egy rossz határvédelmi rendszert akar elfogadtatni.Nemzetközi elfogatóparancsot kérnek George Soros ellen Amerikában
Petíciót indítottak az amerikai spekuláns ellen az Egyesült Államokban. A kezdeményezés szerint George Soros fenyegetést jelent a szabad világra, bűnei miatt pedig nemzetközi elfogatóparancsot kell kiadni ellene. A petitions.whitehouse.gov oldalon található felhívás arra kéri a szövetségi kormányt, hogy lépjen fel az amerikai milliárdossal szemben, aki útjában áll annak, hogy Amerikát ismét naggyá tegyék.Ajánljuk még

















