soros györgy
Újra mélyen a zsebébe nyúlt Soros, hogy a magyar álciviljeit kitömje - A kormányellenességért több pénz járt
Tavaly is dúskálhattak az anyagiakban a Soros-galaxis magyar, kormánybuktatáson dolgozó civil szervezetei. Kiderült, a milliárdos spekuláns 2015-ben sem volt fukar, amikor arról döntött, hogy szívének oly kedves hazai szervezetek között mennyi pénzt osszon szét, és egymilliárd forinttal tömte ki az ideológiáját hirdető baloldali köröket. A világ minden részén több száz olyan csoportot támogatnak anyagilag Soros György alapítványai, amelyek egy közös világképben, a „nyílt társadalomban” látják a jövő kulcsát. A Soros-alapítványok talán kissé elbizakodottan Hillary Clinton győzelmében bízva már november 4-én nyilvánosságra hozták annak a több mint 60 magyar szervezetnek és alapítványnak a névsorát, akik között több mint egymilliárd forintot osztogatott szét a pénzember. A MagyarIdők.hu összeállításából kitűnik, a kormányellenes aktvitásért jóval több támogatás járt, mint a például a szociális munkáért, vagy a romaügyekért. Vajon a listában már szerepelnek azok a szervezetek, akik Soros szándékai szerint 2050-re elősegítik a liberális politikai gondolkodás kifejlődését hazánkban, és akik képesek lesznek nyomást gyakorolni a döntéshozókra?Soros György és a nagy liberális adományozók már most Trump ellen szövetkeznek
A Politico című amerikai lap tudósítása szerint Soros György és más nagy liberális adományozók tanácskoznak Washingtonban szakszervezeti vezetőkkel és a demokrata párt egyes képviselőivel, hogy a következő években miként vegyék fel harcot a megválasztott elnök, Donald Trump terveivel, például az első száz nap programjával, amelyet az Obama-korszak eredményei elleni szörnyű támadásnak tartanak.Soros hivatalosan is a migránsokkal van
Soros György magyar származású politikai agitátor félmilliárd dolláros — 138 milliárd forintos — beruházással készül támogatni a menekültek és migránsok által indított startup vállalkozásokat, cégeket és társadalmi kezdeményezéseket - írja a888.hua CNBC nyomán.Ajánljuk még

















