soros györgy
Deutsch: Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő szerint Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon is sok köze van Soros Györgyhöz.Még Orbán kérjen bocsánatot, amiért kiplakátolta Európa sírásóit? Ugyan!
Olvasom, hogy több „kereszténydemokrata” párt a Fidesz kizárását követeli az Európai Néppártból, Manfred Weber frakcióvezető pedig elvárja a magyar miniszterelnöktől, hogy kérjen elnézést, amiért kitapétázta az Isiászos és a Nagy Filantróp fejével Magyarországot. Tényleg nem értem, mit nyűglődnek a brüsszeliták. Olyan szépen mutat ez a két emberkereskedő ott a plakátokon! Tán a kísérőszöveggel van baj? Hisz' nemrég még büszkék voltak a migránskvótájukra, sámfával próbálták letuszkolni a torkunkon – most meg kiakadnak rajta. Normálisak ezek?Hiába tagadják, igenis léteznek Soros György migránsoknak készített bankkártyái
Hiába tagadják, létezik, és az európai polgárok adójából tartják fenn azt a segélyprogramot, amelynek keretében névtelen bankkártyákat osztanak ki az ENSZ égisze alatt Soros György támogatását is élvező civil szervezetek munkatársai az Európába érkező migránsoknak – írja a Magyar Nemzet.Szijjártó a BBC-nek: Az EU vezetőinek hallgatniuk kellene az emberekre (Videó)
A BBC Hard Talk című műsorának vendége volt a külgazdasági és külügyminiszter – írja a HVG.hu. Szijjártó Péter az interjúban elmondta, hogy a kormány plakátkampánya tényalapú tájékoztatás, és visszautasította, hogy hazánkat hazugságokkal vádolják.Columbo felesége
Columbo feleségéről 13 évig vártuk tűkön ülve az apró kis tudásmorzsákat. Erről a különleges asszonyról mégis talán annyit, ha tudhatunk, hogy szereti a szappanoperákat, borzasztó a főztje, mindig ellop egy hamutartót az éttermekből és férjét viszonylag gyakran hívja telefonon.Soros a magyar igazságszolgáltatásban is szövögeti a hálóját
Részletes írást közölt a Tűzfalcsoport Blog az igazságszolgáltatásban jelentkező sorosista hálóról, melyet a milliárdos hosszú ideje és aprólékosan szövöget.Hollik István: Ha valaki Magyarországot támadja, azt nevén fogjuk nevezni
A kormány és ő maga sem Soros György ellen, hanem Magyarországért küzd. Ezt Hollik István mondta az Echo TV Őszintén című műsorában. A kormányszóvivő arról is beszélt: szerinte nem volt rendjén, hogy az elmúlt években a civil szervezetek függetlenként prezentálták magukat és így befolyásolták a társadalmat, illetve a közhangulatot. Most pedig nyilvánvalóan nem tetszik nekik, hogy az árnyékvilágból a fényre kerülve mindenki számára világossá vált, kinek a támogatásával működnek és milyen szándék vezérli őket."Márki-Zay csak egy paraszt Soros sakktábláján" - nyilatkozta Boros Bánk Levente
A párt nélküli politikusok gyülekezeteként tekint Boros Bánk Levente Márki-Zay Péter új formációjára, a Mindenki Magyarországa Mozgalomra. A mozgalom vezetői a befektetett munkát megspórolva az ellenzéki pártok hátán akarnak a bársonyszékbe kapaszkodni – fogalmazott a politikai elemző a Promenádnak adott interjújában.Merkel teljes szolidaritásáról biztosította Junckert a magyar médiakampány kapcsán
Teljes szolidaritásáról biztosította csütörtökön Angela Merkel német kancellár Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban. Később Markus Söder bajor tartományi kormányfő is elhatárolódott a magyar kampánytól.Ajánljuk még

















