soros-hálózat
Orbán: A nyugat-európai fiatalok még látni fogják a keresztény Európa vesztét
A kereszténység hitbéli kérdés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjúban. Hozzátette, ez a keresztény hit kultúrát is létrehozott. Ettől érezzük magunkat itthon Európában. Megjegyezte, Európában mindenki keresztény, függetlenül attól, hogy miként talál utat Istenhez.Hollik: Karácsony, Vágó és a Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez
Ha április 8-án az ellenzék kerül hatalomra, akkor teljesíteni fogják a "Soros-hálózat" rendelését, és nemcsak a kerítést bontják le, hanem beengedik a bevándorlókat, akiket többek között budapesti lakásokba fognak betelepíteni - jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden újságírók előtt.Fidesz: hangfelvételek bizonyítják, hogy Soros „zsoldoshadserege” az Orbán-kormány eltávolításán dolgozik
Az elmúlt napok újabb leleplezéseket hoztak, amelyekből kiderült, hogy Soros „zsoldoshadserege” a bevándorlásellenes Orbán-kormány eltávolításán dolgozik - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten.A Soros-hálózat kétezer embere dolgozik Orbán Viktor ellen
A Magyar Idők birtokába újabb botrányos hangfelvétel került, amiben Soros pénzügyi birodalmának volt vezetője arról beszél, kétezren dolgoznak Magyarországon Soros céljaiért, a miniszterelnök ellen. A pénzügyi vezető szerint „mostanra valószínűleg több milliárd dollárt költött” Magyarországon Soros az alapítványán keresztül.Nekik páncélszekrény, másoknak üvegzseb – Így viszonyul a pénzhez a Soros-hálózat
Amíg a Soros György által pénzelt magyarországi álcivil szervezetek minden eszközzel küzdenek az ellen, hogy be kelljen vallaniuk a külföldről kapott, komolyabb támogatásaikat, az ugyancsak Soros által finanszírozott propagandasajtó szívesen turkálna mások zsebében. Ez azonban most nem sikerült, miután az Átlátszó jogerősen pert vesztett a CÖF-fel szemben.A német szocdemek pénzéből tüntet a kormány ellen a magyarországi mikro-diákszervezet
Ne menj suliba! – ez a szlogenje annak a felhívásnak, ami tüntetésre hívja a diákokat pénteken a Parlament elé a magyar oktatás modernizálásáért. A demonstráció szervezői egy igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért állnak ki, amelyben „a diákok nem lesznek agyonhajszolt zombik”. Külön pikáns, hogy a pártoktól való távolságtartására oly büszke, mellesleg alig látható diákszervezet nemcsak a Soros-hálózat több szervezetével működik együtt, hanem a német szociáldemokrata párt is az egyik fontos pénzügyi támogatója.Szijjártó: Rendkívüli jelentőségű lesz az idei év
A külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyan alig néhány napja kezdődött el az idei év, de már most ki lehet jelenteni, hogy „rendkívüli időszak elé nézünk”. Ezekben a rendkívüli időkben „szükségünk van a bennünket, magyarokat jellemző erőre, bátorságra, és legfőképpen az egységünkre” – mondta Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva.Liberális tanaival már a gyerekeket is behálózta Soros legújabb, meleglobbista vidéki kitartottja
Kicsit megkapargattuk, ki is az a Nyirati András, akinek jóságos nevű szervezetét, Az emberség erejével Alapítványt a napokban félmillió dollárral, tehát körülbelül 130 millió forinttal szórt meg Soros György pénzügyi spekuláns (vagy ahogyan a balliberális lapokban tanítják: a „filantróp emberbarát”). Sokakat talán nem ér váratlanul, hogy Nyirati András személyében a meleglobbi, a cigány-ügy, az antirasszizmus és az emberi jogok élharcosát, lánglelkű ideológiai támogatóját tisztelhetjük. A PestiSrácok.hu utánanézett, mivel is foglalkozik Nyirati alapítványa.Hollik: A Soros-hálózat összehangolt támadása zajlik Magyarország ellen Brüsszelből, New Yorkból és idehaza
Óriási erők mozdultak meg az elmúlt napokban a magyar emberek elhallgattatására, a támadásokat pedig Soros György személyesen vezényli – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, hozzátéve: a támadások a nemzeti konzultáció és Magyarország ellen egyszerre érkeznek Brüsszelből és New Yorkból a nemzetközi sajtóban, de az amerikai üzletember a magyarországi hálózatán keresztül is támadja hazánkat.Ajánljuk még

















