soros-szervezetek
Kovács Zoltán: A brüsszeli meghallgatás jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány (Frissítve: videó Varga Judit nyilatkozatáról!)
Az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás egy könyörtelen jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány – állapította meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az About Hungary honlapján megjelent írásában.Soros szervezetei körbehálózzák Greta Thunberget és a róla elnevezett jelenséget
Greta Thunberg tizenhat éves, svéd diáklány alig néhány hónap alatt vált világhírűvé és lett a klímavédelemért folytatott harc jelképe. Az Asperger-szindrómás lány az őt megálmodók szerint magányos harcosként kezdte sztrájkját. Ma is próbálják őt így beállítani, valójában azonban kiterjedt lobbihálózat működik a háttérben, ami a Greta-jelenséget, a globális klímahisztériát működteti – nem meglepő, hogy Soros György is feltűnt támogatói között.Zsarolja az Európai Bizottságot Soros újságíró-hálózata – Eszközökben nem válogatva próbálják megakadályozni Trócsányi biztosi kinevezését
A Riporterek Határok Nélkül szervezet – amely egyébként nem más, mint Soros György újságíró-hálózata – felszólította az Európai Parlamentet, hogy akadályozza meg a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi posztra jelölt Trócsányi László kinevezését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva az Origo. A V4-ek hírügynöksége is úgy értékelte az akciót, mint Soros és a bevándorláspárti erők újabb, Magyarország elleni támadását. Mint írják, az Európai Parlamentet is össztűz alá vették, és a leendő Bizottságnak is hadat üzentek.Soros folyamatos támadás alatt tartja a kereszténységet, mert az a szabados világnézet útjában áll
Soros György és az általa pénzelt és irányított hálózat számos olyan kezdeményezést támogat, ami ellenkezik a keresztény vallás alapértékeivel. A milliárdos spekuláns nemegyszer világossá tette, hogy nem hisz Istenben, sőt, inkább magára tekint – ateista létére – egyfajta messiásként vagy istenként – olvasható a Tűzfalcsoport blogján.Nem lesz éjszakai dínomdánom a hírhedt józsefvárosi kocsmaklubban - A legmagasabb jogi fórumon is bukta a pert az Auróra üzemeltetője
Elutasította a Kúria a józsefvárosi Auróra Klub üzemeltetőjének a Magyar Helsinki Bizottság közreműködésével benyújtott felülvizsgálati kérelmét - tudta meg a PestiSrácok.hu. Ez pedig azt jelenti, hogy felesleges minden hisztérikus megnyilvánulás, morbid videoüzenet, kéregetés és Soros-szervezeti lobbi; a legmagasabb fellebbviteli fórumon is a hatóságok, illetve az önkormányzat által képviselt lakossági akarat győzött: 22 óra után nem lesznek hangos, alkohol- és drogmámorban ázott bulik a józsefvárosi kertkocsmában. A vendéglátó egységek által generált, nem éppen konszolidált éjszakai élet visszaszorítására 2017 júniusa óta több intézkedést is hozott a helyi önkormányzat. A Magyar Helsinki Bizottság jogi segítségnyújtásával azonban egy szintig sikerült megtorpedózni a klub üzemeltetője számára kedvezőtlen határozatokat. A VIII. kerületi jegyző határozott fellépéssel 2018 szeptemberében 200 környékbeli lakó kezdeményezésére visszavonta az Auróra Kioszk éjszakai nyitvatartási engedélyét. Persze a sorosista szervezetek a Helsinki Bizottságtól a TASZ-ig védelmükbe vették a többek közt saját és társaik összejöveteleinek is helyet adó Aurórát. A hangulatkeltéshez jó szokásukhoz híven külföldi segítséget kértek. A hisztériába még egy amerikai kongresszusi delegációt is bevontak, amelynek tagjai személyesen látogattak el a VIII. kerületbe, hogy tiszteletüket tegyék a jogvédelem és demokrácia bölcsőjében, ahol olyan szemérmetlenül gyalázták meg a jogállamiságot.Ismét kiszabadítaná a röszkei csata hangadóját, Ahmed Hamedet az Amnesty International
Ön is azt hitte, hogy a klímaváltozás, a már elolvadt jégtáblán hánykolódó jegesmedve, esetleg Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor együtt az emberiség legnagyobb ellenségei? Ne röstellje magát, ha ezekre tippelt, de vegye figyelembe, hogy a humanizmus lánglelkű őrei, az Amnesty International (AI) rettenthetetlen jogvédői adják a megoldást: a terrorcselekmény miatt Magyarországon jogerősen elítélt Ahmed Hamed még mindig idegenrendészeti őrizetben van, pedig már januárban szabadon engedhették volna, csak hát nem kell senkinek.Kovács Zoltán visszautasította a magyar médiaviszonyokat érintő bírálatokat
Visszautasította a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a magyar médiaviszonyokat érintő bírálatokat az EUObserveren kedden közzétett írásában, amellyel a brüsszeli hírportál korábbi cikkére reagált, és hangsúlyozta: a magyarországi sajtó jóval színesebb annál, mint amilyennek abban beállították.Sorosista szervezetekhez köthető jelölteket tuningol polgármesternek Márki-Zay, a "hódmezővásárhelyi hantaboy"
Óriási blama Márki-Zay Péterék polgármester-jelölteket tartalmazó listája, ami nemcsak azért figyelemre méltó, mert több jelölt nevét hibásan írták, hanem azért is, mert olyanok is felkerültek rá, akiket a megkérdezésük nélkül szerepeltetnek rajta. A listát végigböngészve bukott polgármestereket, levitézlett politikusokat és Soros-szervezethez köthető jelölteket is találunk. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester elhíresült amerikai útján - "a külüggyel tárgyalt fontos kérdésekről" - olyan Soros-leányvállalatokkal egyeztetett, melyeken keresztül a bevándorláspárti spekuláns nemzetközi, így közép-európai befolyását igyekszik erősíteni. A "nagy kereszténydemokrata", a jobbikos támogatással "független" polgármesterré választott Márki-Zay ugyanis a German Marshall Fund, valamint a Helsinki Bizottság képviselőivel tárgyalt. Az ominózus washingtoni út mégsem emiatt vált a magyar közröhej tárgyává, a csúfos lebukással járó fontoskodás emlékét pedig számos mém őrzi az interneten.A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint Brüsszel az illegális bevándorlók törvényes kitoloncolását akadályozza
Megdöbbentőnek nevezte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy miközben egyes brüsszeli és más politikusok kétszínűen a kitoloncolás fontosságáról prédikálnak, azonnal megpróbálják megakadályozni az illegális bevándorlók törvényes kitoloncolását, hogy ezzel is még több bevándorlót tartsanak Európában.Ajánljuk még

















