soros-terv
Kósa: A Fidesz nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv
Amíg a Fidesz vezeti Magyarországot, nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.Csatára készül, és megvédi a nemzeti konzultáció eredményeit a Fidesz
A Fidesz-frakció szerint a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rekord magas részvétellel lezárult ugyan, de az igazi csata csak most kezdődik, amit az is mutat, hogy a kötelező kvóta napirenden van az aktuális uniós csúcstalálkozón. Halász János, a kormánypárt képviselőcsoportjának szóvivője, országgyűlési képviselő Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy vigye el a magyar emberek és a magyar parlament kötelező kvóta elutasításáról szóló üzenetét a csütörtökön kezdődő EU-csúcsra.Szél Bernadett szerint másfél óra elég az emberek valós problémáira (Hangfelvétellel!)
Ismét „megragadta a lényeget” az LMP, valahogy úgy, ahogy az emberek valós problémáival kapcsolatban. Szél Bernadett tegnap azt mondta Pécsett, hogy hazudott a PestiSrácok.hu, amikor kedden azt írta róluk, hogy a Soros-tervvel kapcsolatos vita ideje alatt mindössze fél órát töltöttek a Kossuth téren az emberek között.Megint az a fránya időjárás: Fél órát szánt az emberek valós problémáira az LMP
Miközben az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtásával kapcsolatban benyújtott fideszes határozatot tárgyalta, addig az LMP Szél Bernadett vezetésével az utcára vonult, hogy amíg a tárgyalások tartanak, addig inkább az emberek sokkal fontosabb problémáival foglalkozhassanak. Ami nem világos, hogy ezt miért nem lehet az év minden napján megtenni, esetleg talán a tárgyalások után. Az LMP álláspontjával még egy baj van: egy rövid összeborulás kivételével a párt egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téren, hogy az emberekkel beszélgessen. Amikor a kötelező lepacsizás véget ért, a tisztelt ellenzéki politikusok melegebb helyre vonultak, hogy ott vészeljék át a hosszadalmas munkanapot.Fidesz: az egész baloldal a Soros-terv mellé állt
A Fidesz szerint a „Soros-terv” végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozat keddi szavazásán kiderült, hogy az egész baloldal a "Soros-terv" mellé állt.Feljelentést tett a kormány a nemzeti konzultáció elleni hitelrontás miatt
A kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt – közölte a Kormányzati Tájékoztatás Központ az MTI-vel.Parlamenti határozattal felelnének a kormánypártok az Európai Parlament legutóbbi támadására
Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a kormánypártok az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásárra vonatkozó határozatával szemben – mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Határozatot fogadhat el az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtása ellen
Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a kormánypártok az Európai Parlament (EP) Soros-terv végrehajtására vonatkozó határozatával szemben - mondta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.A kabinetiroda intézkedéseket dolgoz ki a Soros-terv megakadályozására
A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány januári ülésére intézkedéseket dolgoz ki a "Soros-terv" megakadályozása érdekében - közölte Rogán Antal, a kabinetiroda vezetője hétfőn, éves meghallgatásán, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt.Ajánljuk még