Pesti Srácok

Szél Bernadett szerint másfél óra elég az emberek valós problémáira (Hangfelvétellel!)

null

Ismét „megragadta a lényeget” az LMP, valahogy úgy, ahogy az emberek valós problémáival kapcsolatban. Szél Bernadett tegnap azt mondta Pécsett, hogy hazudott a PestiSrácok.hu, amikor kedden azt írta róluk, hogy a Soros-tervvel kapcsolatos vita ideje alatt mindössze fél órát töltöttek a Kossuth téren az emberek között.

Szél Bernadett Pécsett reagált a PestiSrácok.hu kedden megjelent cikkére, melyben szerkesztőségünk azt rótta fel a képviselőnek, hogy miközben távol maradtak hivatalos munkájuktól – parlamenti vita – azzal, hogy inkább az emberek valós problémájával foglalkoznak és kimentek a Kossuth térre, onnan fél óra múlva visszatértek a házba. Magyarul az LMP-nek fél óra bőven elég volt az emberek "valós problémájából". Kiderült azonban, hogy durván manipuláltuk az LMP fáradozásaira elköltött időt, ugyanis Szél Bernadett egy pécsi fórumon kijelentette, hogy nem egy, hanem másfél órát töltöttek az emberek között. De klasszikusokat csak szó szerint! Szél Bernadett a következőt mondta:

Innen szeretnénk - a zemberek nevében - megkövetni az LMP-t és konkrétan Szél Bernadettet, és elnézést kérni ordas ferdítésünk miatt. Az is igaz, hogy munkatársaink ott jártak a helyszínen aznap délelőtt, hátha találnak egy céltalanul bóklászó LMP-st, de 10 és fél 1 között ilyennel nem találkoztak a környéken.

PestiSracok facebook image

– írta Facebook-oldalán akkor Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Fotó: Mandiner