Pesti Srácok

Megint az a fránya időjárás: Fél órát szánt az emberek valós problémáira az LMP

null

Miközben az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtásával kapcsolatban benyújtott fideszes határozatot tárgyalta, addig az LMP Szél Bernadett vezetésével az utcára vonult, hogy amíg a tárgyalások tartanak, addig inkább az emberek sokkal fontosabb problémáival foglalkozhassanak. Ami nem világos, hogy ezt miért nem lehet az év minden napján megtenni, esetleg talán a tárgyalások után. Az LMP álláspontjával még egy baj van: egy rövid összeborulás kivételével a párt egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téren, hogy az emberekkel beszélgessen. Amikor a kötelező lepacsizás véget ért, a tisztelt ellenzéki politikusok melegebb helyre vonultak, hogy ott vészeljék át a hosszadalmas munkanapot.

írta Facebook-oldalán Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A dologgal, csak egyetlen gond van, a párt csak annyira gondolja komolyan az emberek problémáit, amíg azzal a több tíz érdeklődővel lepacsizik, akik éppen nem rohantak munkába és ráértek reggel 9-kor megjelenni a Kossuth téren.

PestiSracok facebook image

Az Országgyűlés azt a fideszes határozati javaslatot tárgyalta délelőtt, amely szerint az Európai Parlament megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását, majd déltől szavazást is tartottak az ügyben. A több órás eseményt az LMP természetesen nem várta végig az Országház előtt, feltételezhetően annyira azért mégsem fontosak a szerintük sokkal fontosabb dolgok, hogy bevállalják, hogy a Soros pénzekből vásárolt kabátokon egyszer csak átfújjon a decemberi szél. Ezt az is bizonyítja, hogy a PestiSrácok.hu munkatársai szinte végig ott voltak a téren, és a rövid összeborulás kivételével LMP-s politikust még a környékbeli kávézókban sem lehetett látni.

Jó látni, hogy ilyen felelős politikusok vannak az ellenzéki oldalon. Ja, nem.

A Fidesz képviselői még vasárnap nyújtottak be határozati javaslatot arról, hogy a magyar Országgyűlés szerint felháborító, hogy az Európai Parlament a "Soros-tervet" hajtja végre.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.