stefka istván
"Nem volt más megoldás, le kellett mondjanak" – Az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat kérdezte a PestiSrácok stábja
Ismeretes: szombaton a Várkert Bazárban tartotta meg évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő elmondta, hogy a 2024-es év bár nem is kezdődhetett volna rosszabbul Novák Katalin és Varga Judit távozásával, mégis "a magyarok éve" lesz. A miniszterelnök hozzátette: ez a rémálom mindenkit megviselt. A lemondás körüli vita kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy "a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve". A kegyelmi ügy kapcsán nemrég Balog Zoltán is bejelentette, hogy lemond zsinati elnöki szerepéről, de továbbra is püspök marad. A három vezető lemondásának körülményeiről, illetve a gyermekvédelmi törvény esetleges szigorításáról is kérdeztük az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat. Részletek a videóban! Téveszmék, tévhitek, történelmi hamisítások, hazugságok – Szakály Sándor történész és az Öreg
A szovjet doni áttörés 1943. január 12-én, 81 éve Magyarország számára súlyos következményekkel járt – katonailag és politikailag egyaránt. A 2. magyar hadsereg komoly vérveszteséget szenvedett, de nem 200 ezer magyar maradt ott a Donnál. Szakály több dokumentumot idézve nevezi hamisnak ezt a számot, ami Münnich Ferenc 1958-ban megjelent könyvében szerepelt először, és azóta használják forrásként egyes magyar történészek. A másik nagy téma, amiről beszélünk Szakály Sándorral, hogy nemsokára lesz 80 éve, hogy 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Itt is sok tévhitet, történelmi hazugságokat kellett helyre tenni. 2024 döntő jelentőségű Európa és az Egyesült Államok számára – Boros Imre és az Öreg
Nagy a riadalom és az ijedtség a hazai balliberális ellenzék oldalon, hogy mi lesz velük azután, ha elapadnak a globalista pénzcsapok. Orbán nemcsak azért számít Európában befolyásosnak, mert esetleg átveheti Charles Michel helyét az ET élén, hanem azért is, mert Donald Trump, a volt és talán leendő amerikai elnök egyik kampányeseményén kijelentette, hogy Orbán Európa erős embere. Boros Imre közgazdásszal, korábbi miniszterrel a 2024-es választásokról beszélgetve azt is latolgattuk, milyen változásokat okozhat a világban, a térségünkben, az amerikai–magyar kapcsolatokban és az orosz–ukrán fronton, ha Donald Trump visszatérne a Fehér Házba.