steve bannon
Bannon nyíltan hadat üzent Sorosnak
Bannon bejelentette, hogy „The Movement” (A Mozgalom) név alatt egy alapítványt hoz létre, amely különböző módokon segítené a 2019-es európai parlamenti választásokon induló jobboldali, hazafias és bevándorlásellenes pártokat. Az amerikai republikánusok ikonja célként nevezte meg a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvánnyal való szembeszállást – értesült az Origo.hu.Orbán Viktor zsigerileg tud kapcsolatot teremteni az utca emberével
Steve Bannon, Donald Trump elnök volt tanácsadója exkluzív interjút adott az ECHO TV-nek (ahogyan korábban az M1-nek), amiben többek között a globális pénzvilág és a politika kapcsolatáról is beszélt. Kifejtette: a globális pénzvilág a médiát használja fel arra, hogy negatív színben tüntesse fel azokat a politikusokat, akik nem tesznek eleget London, New York és Brüsszel kapitalista elvárásainak. Steve Bannon szerint a neoliberális erők azért támadnak egyes vezetőket, és kiáltják ki őket diktátornak, mert saját létüket féltik.Bannon: a nacionalizmus új hullámának két vezéralakja Donald Trump és Orbán Viktor
Az emberek Európában is megunták, hogy Brüsszelből kapnak diktátumokat - mondta az Egyesült Államok elnökének korábbi vezető kampánystratégiája az M1 aktuális csatornának adott interjújában. Steve Bannon szerint Orbán Viktor világpolitikai szereplővé vált, ennek is tudhatók be az őt és Magyarországot ért támadások.Gulyás Gergely a PS-nek: Megbukott az ellenzéki sajtó stratégiája
A kormánnyal kritikus baloldali, ellenzéki sajtó a kampányban elgondolta, hogyan kellene indulnia a baloldali pártoknak a választásokon és az orgánumok mindvégig ezt próbálták számon kérni a pártokon, amely miatt kijelenthető, Magyarországon is a baloldali média vált a leghangosabb ellenzéki erővé, de téves stratégiája nem kormányváltáshoz, hanem ellenzékváltáshoz vezetett – jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. A tárcavezető portálunknak elárulta, a sajtónak természetesen jogában áll ez is, de az önálló politikai formálás joga a pártok esetében erősebb és legitimebb. Ténykérdésnek nevezte, hogy megváltozott a nyilvánosság szerkezete.Steve Bannon: Orbán Viktor Trumpnál is előbb volt Trump
Magyarország két évvel az USA előtt jár, ha a migrációs politikáról és az értékek megőrzéséről beszélünk - jelentette ki Stephen K. Bannon, Donald Trump amerikai elnök korábbi kampányfőnöke és vezető stratégája Budapesten, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Századvég Alapítvány szervezte Európa jövője című nemzetközi konferencián. Donald Trump volt stratégiai tanácsadója, a Breitbart alapítója beszédében Orbán Viktort dicsérve kifejtette, a magyar miniszterelnök egy olyan ember, aki meg akarja védeni a népét és hozzájárul ahhoz, hogy ne tűnjön el a nyugati civilizáció. Bannon azt is kifejtette, nincs rosszabb a globális elitnél, akik nem hajlandóak elfogadni, ha veszítenek, hanem folyamatosan támadásokat indítanak azok ellen, akiknek fontos a határkerítés és elítélik az illegális migrációt. Bannon közölte, sok munka áll még a konzervatív oldal előtt. Úgy véli, nagy küzdelem jön, amit sajnos meg kell vívni.Steve Bannon Orbán Viktorról: „Ő egy igazi hazafi és egy igazi hős”
Donald Trump volt elnöki tanácsadója kedden egy zürichi rendezvényen a Hetek kérdésére elmondta véleményét a magyar miniszterelnökről, többször is párhuzamot vonva közte és az amerikai elnök között.Hamarosan a Fehér Házra is csapást mérhet Trump volt tanácsadója
Múlt héten Steve Bannon elhagyta a Fehér Házat és visszatért a Breitbarthoz, amelynek éléről sokat tett annak idején azért, hogy Donald Trumpot megválasszák az Egyesült Államok elnökének. Az esemény sok kérdést vet fel, például azt, kirúgták-e, vagy lemondott a fő stratégiai tanácsadó, ahogy az is, mi lesz az üresen maradt pozícióval?Trump elvesztette barátját: Steve Bannon stratégiai főtanácsadót
Donald Trump amerikai elnök megvált stratégiai főtanácsadójától, Steve Bannontól. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közleményben jelentette be: a Fehér Ház kabinetfőnöke, John Kelly és Steve Bannon közös megegyezéssel megállapodott abban, hogy a pénteki az utolsó munkanapja Steve-nek a Fehér Házban.Ajánljuk még

















