sümeg
Politikai ámokfutó Sümegen: kampányvideóban hazudik Márki-Zay sümegi jelöltje, le is buktatták
Hazugságon kapták Márki-Zayék ifjú titánját, talán legújabb követőjét, a sümegi polgármester-jelöltet. Kovács Mihály vasárnap tette ki kampányvideóját a közösségi oldalára, amiben sokak meglepetésére a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként mutatkozik be, kiemelve, hogy öt parlamenti párt támogatását élvezi. Már ez több, mint érdekes, ugyanis Sümegen az ellenzéki pártok közül csak az MSZP-nek és a Mi Hazánknak van helyi alapszervezete; utóbbi - úgy tudjuk - saját jelöltet indít. De ez még nem minden: Kovács Mihály a videójában azt is megjegyzi, mekkora öröm számára, hogy a város régi, többciklusos polgármestere, Rátosi Ferenc is felismerte a változásra való igényt és őt támogatja. Rátosi azonban ezt kikérte magának. Az ex-városvezető közösségi oldalán azt írja, hogy 2014 óta nem tárgyal Kováccsal, akit fel fog jelenteni, ha nem távolítja el az internetről a hazug videót. A magyar pezsgőgyártás bölcsőjében, Sümegen újraéled a 200 éves hagyomány
Sokáig úgy tartották, hogy a magyar pezsgőgyártás a XIX. század elején született meg Pozsonyban, ahol dr. Schönbauer Mihály és Fischer János kezdte meg a "champagnier" - ahogy nem sokkal később Széchenyi István gróf elnevezte, pezsgő bor, azaz pezsgő - készítését. Valójában viszont jó 25 évvel korábban, pontosan 1806-ban már két kézműves pezsgőpince működött Sümegen, a Rosti és a Bajomi. A püspöki palota pincészetében Egly Márk borász tíz éve kutatja a helyi bor- és szőlő történelmet. 2011-ben kezdte el a kézműves pezsgőkészítés hagyományának felélesztését, kísérleti tételek előállításával. Most, hat évvel később összesen 200 palack különleges pezsgő érik a palackokban, bennük a génbankból visszamentett régi, történelmi szőlőfajták levével. Visszautasított ellátás, lapító etikai bizottság – Háború a sümegi orvosi rendelőben
Több mint egy éve hangos a belső, háborúba forduló vitáktól, betegektől megtagadott ellátás okozta botrányoktól a sümegi orvosi rendelő. Az intézmény egyik neurológus pszichiáter szakorvosa 2016 augusztusában visszautasított egy szűnni nem akaró hátfájással, sürgősségi beutalóval érkező beteget, mondván éppen nem neurológiai szakrendelést tart, és már nem tud annyi beteget ellátni, amennyit korábban, mert csökkentették a rendelési óraszámát. Majd a fájdalomtól járni alig tudó nőt panaszra a rendelő igazgatójához, illetve a város polgármesteréhez küldte. Nemsokára kiderült, nem ez volt az első eset, szó sincs óraszám csökkenésről, a konfliktus eredete értelmezhetetlen. Ami tény, hogy a fájdalmaktól szenvedő beteget csak 6 nap elteltével volt hajlandó megvizsgálni, az igazgató parancsára. A gyógyításra felesküdött doktor páciensét személyes konfliktusa eszközeként használta fel. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.