suppan gergely
Folytatódhat a munkaerő visszaáramlása
Sokat elmond az építőipar idei szárnyalásáról, hogy az áprilisi, éves alapon mintegy negyvenszázalékos teljesítménybővülés már nem is számít kiugró eredménynek. A statisztikai hivatal jelentése szerint az ágazat mindenesetre az év első négy hónapjában csaknem 46 százalékkal növelte termelését az előző év azonos időszakához viszonyítva - írja a Magyar Nemzet.Ismét meghaladta a várakozásokat a GDP növekedése
Felülmúlta a piaci várakozásokat a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik ugyanakkor a következő negyedévekben fokozatos lassulásra számítanak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez mérten 1,5 százalékos volt a gazdasági növekedés szezonálisan, naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva.Csak a Moody's hallgat - Elemzők szerint nem lehet megindokolni, miért maradt el a felminősítés
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint nem lehet megindokolni, miért nem minősítette fel Magyarországot a Moody's. A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a "Baa3" szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.Suppan Gergely: A forint erősödését hozhatja magával a Standard & Poor's felminősítése
A hitelminősítők állandóan kivártak, és elképesztő indokokkal halasztották el Magyarország felminősítését – mondta el lapunknak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. De úgy tűnik, hogy a Standard & Poor's már nem tudott mit kitalálni és beletörődött az elkerülhetetlenbe. Legutóbb például a Fitch Rating nevű hitelminősítő azzal az indokkal tagadta meg Magyarország feljebb sorolását, hogy „nem engedjük be a migránsokat”.Takarékbank: Tavaly 4,8 százalékos lehetett a GDP-bővülés
A vártnál nagyobb GDP-növekedés hatására a Takarékbank megemelte a tavalyi évi előrejelzését, elemzői szerint 4,8 százalékos volt a bruttó hazai termék éves növekedése 2018-ban - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője csütörtökön Budapesten a bank sajtótájékoztatóján.Rekordot döntött a magyar gazdaság növekedése
A várakozásokat amúgy is jócskán felülmúló növekedési ütemnél is gyorsabban bővült a hazai gazdaság. A részletes kimutatás szerint rekordmértékű növekedés volt a harmadik negyedévben, így szinte biztos, hogy az év elején megfogalmazott piaci és kormányzati célokat is túlnőheti idén a konjunktúra. A jövő évi elemzői várakozások még vegyesek, a cél viszont a fenntartható négy százalék feletti ütem lesz.Teljesen hiteltelenné válik a Moody's Magyarország felminősítésének szándékos halogatása miatt
Változatlan stabil kilátással megerősítette - de nem minősítette fel - Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata. A felminősítés elmaradását különösen indokolatlanná teszi, hogy a hazai gazdaság, valamint a bankrendszer helyzete és kilátásai határozottan javultak az utóbbi években. Talán csak nem ideológiai, politikai indokok húzódnak meg a dinamikusan fejlődő magyar gazdaság objektív megítélésének folyamatos halogatása mögött?Suppan Gergely: Világviszonylatban is az élmezőnybe került a magyar gazdasági fejlődés
Jövőre sem lesz szükség a jegybanki alapkamat emelésére – fejtette ki portálunknak Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Továbbá az infláció is mérséklődni fog, a gazdasági növekedés pedig minimálisan lassulhat.Megszépül a múlt és a jövő: elképzelhető, hogy a tavalyi növekedés meghaladta az 5 százalékot
A statisztika elvileg a számok és tények tudománya, kivéve Magyarországot, ahol a jelek szerint a csodák birodalmához hasonlatos. A Központi Statisztikai Hivatal március 6-án tette közzé azt a becslést, hogy 2017-ben a magyar gazdaság 4 százalékkal bővült. De ezt hamarosan korrigálni fogják, és az is meglehet, hogy 4 helyett akár 5 százalékos növekedést értünk el. Ennek a váratlan eredménynek a kisilabizálásban segített nekünk Suppan Gergely, a Takarékbank elemző közgazdásza (kiemelt képünkön), aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy az idei évben hasonló pozitív meglepetés ér majd minket.Ajánljuk még