szabó bálint
Már tízezerre becsülik a Czeglédy-károsultak számát - Az MSZP ügyvédje kiakadt a bíróságon
Felnőtt károsultjai is vannak a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek, a becslések szerint már tízezerre tehető azok száma, akiket átvert az MSZP előzetesben ülő ügyvédje – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. A bíróságon ma tárgyalták volna az egész országot behálózó Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezet-ügy szegedi, makói szálát. Az MSZP ügyvédjének Angliában is jövedelmező vállalkozást kiépítő emberét bilincsben hozták a tárgyalása, amit végül nem sikerült megtartani, mert Arthoffer Zoltán védője durva hasmenésre hivatkozva nem jelent meg. Szabó Bálint bejelentette, Fiák István ügyvéddel közösen kormányzati beavatkozást kérnek a kártalanításba, a lefoglalt vagyon terhére. Czeglédy a bíróság épülete előtt kiakadt Szabó Bálintra, és minősíthetetlenül azt vetette oda neki, hogy "Te meg mi a f....t keresel itt?"Szabó Bálint: Botka László bűnözőkkel veszi körül magát
Botka László bűnözőkkel veszi körül magát - jelentette ki Szabó Bálint jogász szerdán Szegeden. „Botka László ügyvédje már a börtönben, helyettese, kabinetfőnöke és a jegyzője a vádlottak padján ül" - mondta a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a Szegedi Járásbíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, most „a szocialista maffia városvezetés" újabb tagja ül a vádlottak padjára, hogy számot adjon egy általa elkövetett bűncselekményről.Szabó Bálinttól való félelmében jár testőrhaddal az MSZP miniszterelnök-jelölöltje?
Egyre rosszabbul viseli Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a személyét érő kritikákat. Szeged polgármestere körül fogy a levegő - válaszreakciói a levegő után kapkodó, vergődő ember csapkodását idézik. Előbb kigyúrt, kopasz izomkolosszus testőrökkel - mondjuk ki: kidobó- vagy verőemberekkel vette körül magát, majd a titkárságával kiadatott közleményben nem kívánatos közellenségnek kiáltotta ki Szabó Bálintot, a Szeviép károsultakat képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjét, a szegedi parkolási botrány kirobbantóját.Botka VIP-parkolást intézett a haverjának, de az ezért „járó” csekket már nem volt kedve átvenni
Makó belvárosában várta párbeszédre az MSZP miniszterelnök-jelöltjét Szabó Bálint, a Szeviép károsultakat képviselő Likvid Kontroll Kft ügyvezetője. Mivel Botka László épp ide hirdette meg jelölt-bemutató utca fórmát, és fél tucat kigyúrt, kopasz biztonsági őrrel sem sikerült Szabót eltávolítani, a szocialista kormányfő-jelölt kénytelen volt osztozni az aszfalton."Botka lehúzza a szegedieket" - Tovább dagad a szoci politikus parkolási botránya
Miközben Botka László a Fizessenek a gazdagok szlogennel kampányol, a szegediekkel fizetteti meg az ismerőseinek, párttársainak ingyen osztogatott szegedi parkolóbérletek árát - jelentette ki ma szegedi sajtótájékoztatóján Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, a Szeviép károsultak képviselője. Kiemelte, az országban Szegeden a legmagasabbak a parkolási díjak.Felesleges luxus lehetett az ingyen bérlet - Csak tanúként hallgatták ki Botkát a parkolóbotrány perében
Tanúként állt a Gyulai Járásbíróság elé a parkolóbotrány harmadik tárgyalási napján Botka László szegedi polgármester, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. A vád szerint a szegedi parkolási cég Solymos László alpolgármester (Együtt), Mózes Ervin címzetes jegyző, valamint Kalmár Gábor kabinetfőnök aláírásával ellátott engedélye alapján ingyenes éves parkoló bérleteket osztogatott, amivel a városnak 40 millió forint kárt okoztak."Tegyünk igazságot"? – Bíróság előtt kell vallania a parkolási botrányról Botka Lászlónak
Utolérte Botka Lászlót a szegedi parkolási-botrány. A szocialisták miniszterelnök-jelöltjének kedden az elfogultság miatt a szegedi helyett a gyulai bíróság előtt kell felelnie a nem kicsit kínos kérdésre: ő adott-e utasítást a vezetői értekezleteken arra, hogy kabinetfőnöke, jegyzője és alpolgármestere tömegesen szignáljanak ki ingyenes VIP parkoló bérleteket a Csongrád megyei szociknak, sőt sok esetben családtagjaiknak is, évente több tízmillió forint kárt okozva ezzel a városnak.Szabó Bálint: Botka László a bűnözők pártjára állt
Botka László olyan emberekkel veszi körbe magát, akikről ma már teljesen nyilvánvaló, hogy bűnözők. Az ügyvédje, szocialista párttársa már előzetes letartóztatásban van társaival együtt. A károkat összesítve kijelenthetjük, hogy az iskolaszövetkezet ügyben a diákokat 80-120 millió forinttal károsították meg. A Botka vezette városházán magas az egy négyzetméterre jutó bűnözők száma. Mi itt Szegeden azt látjuk, hogy a szocialisták miniszterelnök jelöltjének köreiben olyan emberek vannak, akik vagy már börtönben ülnek, vagy vádlottak egy-egy költségvetési csalási ügyben – jelentette ki portálunknak Szabó Bálint, a Szeviép károsultak képviselője.Bíróság elé áll az MSZP tapolcai képviselője
Becsületsértés miatt bíróság elé kell állnia Szurgyi Barnabás temetkezés vállalkozónak, az MSZP tapolcai küldöttjének. A férfi ugyanis szidalmazta Szabó Bálintot, a Szeviép-károsultak képviselőjét, amikor demonstrálni próbált Botka László veszprémi utcafórumán.Ajánljuk még

















