Pesti Srácok

Informátor: Gyurcsány mellett a Szeviép-vezérek vádalkuja állhat Botka bukása mögött

A Gyurcsány-puccs mellett a Szeviép-ügy vádlottjainak vádalkuja vezethetett Botka László hétfői bukásához - derítette ki az Echo TV Informátor című magazinműsora. A pénteki adásban elhangzott a Szeviép-vezérek vádalkura készülnek, amelynek része, hogy meg kell nevezniük azt a személyt, vagy azt a kört, akiknek politikai köze lehet a korrupcióhoz, a milliárdok eltüntetéséhez. Az Informátorból kiderül, Botka László is érintett lehet. Minderről Szabó Bálint, a károsultak képviselője beszélt az oknyomozó magazinműsornak, amelynek a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter a feleős szerkesztője. Az Informátor annak is utánajárt, Gyurcsány fizetett-e Szabó Bálintnak azért, hogy Botkát megbuktassa.

Lemondott a miniszerelnök-jelöltségéről Botka László - döntését a botrányhős szegedi polgármester a hét elején jelentette be. Tény, hogy nem alakultak jól a dolgai, az Echo TV Informátor című műsorának tegnapi adásában azonban fény derült a Szeviép-botrány egy újabb lehetséges fejleményére. Szabó Bálint, a károsultak ügyvédje ugyanis elmondta, hogy az ügy vádlottjai vádalkut köthetnek, amelynek keretében ki kell adniuk a összes érintett nevét - így valószínűleg Botkáét is. A botrányokkal körbevett miniszterelnök-jelöltnek ez már túl sok lett volna.

Botka László számos botrányba keveredett jelöltsége alatt (és előtt), ezek közül talán a legnagyobb a Szeviép-botrány. Ennek kirobbanásakor, márciusban Botka még nem is volt hivatalosan jelölt. A szegedi építőipari vállalatnál 11 milliárd forintnak veszett nyoma, a céget pedig a szegedi önkormányzat és a szocialista kormányok milliárdos uniós támogatásokkal és megbízásokkal látták el, székházukat maga Botka László avatta. Az ellopott pénz miatt nem fizették ki alvállalkozóikat, a tönkrement dolgozók pedig felháborodottan tüntettek a történtek ellen.

Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak ügyvédje az Echo TV-nek elmondta, hogy úgy tudja, vádalkut kötöttek a cég vezetői, ezért napvilágot látnak majd azoknak a nevei, akik felelősek a tizenegy milliárd forint eltulajdonításáért.

PestiSracok facebook image

- fejtette ki Szabó Bálint.

Az Echo TV megkérdezte az ügyvédtől, hogy mennyit fizetett neki Gyurcsány Ferenc azért, hogy Botka Lászlót megbuktassa. "Én lennék az egyik leggazdagabb ember, hogyha azok a személyek és szervezetek akikkel engem hírbe szoktak hozni, valamennyien mögöttem állnának és fizetnének." – mondta el Szabó Bálint nevetve. Kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenccel évek óta nem beszélt, nem tartja vele a kapcsolatot. "Látom ugyanakkor azt, nyilván ezt mindenki látja, hogy ami most a baloldalon zajlik, és ebbe beleértem Botka Lászlónak az elmúlt kilenc hónapját is, az a baloldalon egy ember érdekét szolgálja, őt pedig nyilván úgy hívják, Gyurcsány Ferenc." – tette hozzá.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Botka botrányaira visszatérve...

Szintén márciusban jelentek meg a sajtóban Botka László nyaralásán készült fotói, melyekből kiderült, hogy luxusutazásokra jár: Zanzibár, Maldív-szigetek, egzotikus korallzátonyok, búvárkodás, ami belefér.

Két hónappal később, májusban már az volt a téma, hogy Botkának nem sikerült minden vagyontárgyára emlékeznie a vagyonnyilatkozatában. Rolex karóra, 25 milliós luxusautó, halastó, tóparti telek – a politikus szerint ezek egy részét a feleségétől kapta. Mindez nem vetett túl jó fényt Botka "fizessenek a gazdagok" kampányára.

A szegedi parkolóbotrány ügyében már hónapok óta folyik a nyomozás. Az országos szinten is drágának számító szegedi parkolást kikerülendő, a szocialista városvezetés hozzátartozóinak, barátainak teljesen ingyenes parkolást intézett el évekre Botka. A hírek szerint nagyjából háromszáz ilyen jogosulatlan parkolóbérletet osztottak ki. A botrányban Botka és közvetlen emberei is érintettek.

Minden korábbinál súlyosabb azonban, hogy Czeglédy Csaba, a szocialisták ügyvédjének előzetesbe helyezésénél ismét felmerült Botka neve, akit Gyurcsány mellett szintén képviselt az áfacsalással is gyanúsított ügyvéd. Az MSZP vezetése gondolkodás nélkül kiállt a megbilincselt Czeglédy mellett, aki diákszervezeteken keresztül diákokat lopott meg. A múlt héten a PestiSrácok.hu írta meg, hogy Czeglédy Botka megbízásából több tízmillió forinttal akarta elhallgattatni a szegedi ügyeket képviselő Szabó Bálint ügyvédet.

Mint utolsó utáni csepp Botka teli poharában, a szegedi polgármester kijelentette a Reutersnek, hogy győzelme esetén azonnal lebontja a kerítést. Ez saját pártjában sem szerzett neki népszerűséget.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.